Mutatjuk, melyik lesz a világ leghosszabb repülőútja

Vágólapra másolva!
A Qantas Airways, Ausztrália egyik vezető légitársasága egyedülálló tervvel állt elő, 2026-tól ugyanis a menetrendjébe illeszti a világ leghosszabb repülőútját
Vágólapra másolva!

A The Sun számolt be róla, hogy a Qantas Airways bemutatta az Airbus A350 új utasterét, amely a 22 órás, megállás nélküli repülésére alkalmas.

Az ilyen extra hosszúságú utak  szinte elviselhetetlenek lennének a turistaosztályon, pláne a fapados járatokon, ezért 

annak érdekében, hogy az utasok számára minél kényelmesebbé tegyék az utazást a gépeket luxus kiegészítőkkel és tágas terekkel szerelték fel. 

A fényűző repülőgépet tudományos kutatások alapján úgy tervezték meg, hogy az utazás után minél inkább elkerülhető legyen a jetlag. Például olyan cirkadián ciklust követő világítást szereltek be, amely az emberi test természetes ritmusához, vagyis az alvás-ébrenlét körforgáshoz igazodik. Sőt a fedélzeten közösségi tereket is elhelyeztek, ahol az utasok számára lehetőség nyílik a nyújtásra, amelyet videós útmutatók is segítenek majd. A járaton utazók emellett ingyenes, nagy sebességű Wi-Fi-t és Bluetooth-t is kapnak.

A Project Sunrise-nak keresztelt járatok egyébiránt a méretükhöz viszonyítva a világon a legkevesebb ülőhellyel rendelkeznek a tágas kabinok, ágyak, dönthető fotelek és étkező sarkok kialakítása miatt. 

Az alábbi fotókon a gépek fedélzeti látványterveit mutatjuk:

image
image
image

A Qantas Airways először 2017-ben jelentette be a non-stop járatra vonatkozó terveit, azonban a koronavírus-járvány miatt a projekt jelentősen megkésett.

A Project Sunrise-nak keresztelt gépekkel az utazók Sydneyből és Melbourne-ből olyan városokba repülhetnek majd, mint New York és London. Egy repülőgép a tervek szerint 238 utast szállíthat.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!