Saját váltópénzt vezetett be egy magyar város a szabadságharc alatt

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc pénze, a Kossuth-bankó, címletei miatt túlságosan nehezen kezelhetőnek számított Komáromban, ezért a város úgy döntött, saját váltópénz kibocsátásával könnyíti meg a városlakók és az ott állomásozó honvédek hétköznapi vásárlásait. A komáromi krajcár rövid ideig volt forgalomban, bevonása után javát elégették, története azonban nagyon izgalmas.

Szükségpénzek, pénzhelyettesítő eszközök kibocsátására számos példát ismerni a történelemből, ezek egyben a pénztörténet szerves részévé is váltak. A háborús helyzet gyakori előidézője szükségpénz bevezetésének. Pénzverés mellett döntött II. Rákóczi Ferenc is, rézpénzének kibocsátásába azonban kódolva volt az elértéktelenedés és bukás, és maga Rákóczi is tisztában volt azzal, hogy a nemesfémből készült érmékkel szemben pénze csak szükségből készült. A 20. századból a szükségpénzek klasszikus példái az első világháború utáni német notgeld-ek, hasonlókkal Magyarországon is lehetett találkozni. Komárom városa és a komáromi erőd saját krajcárjait (korabeli írásmóddal: krajczár) szintén a szükség – a váltópénz hiánya – hívta életre: a város lakosainak és katonáinak a hétköznapokban túlságosan nehézkes volt a nagyobb címletű bankókkal fizetniük.

Egy 1849 áprilisi, osztrák tüzérségi ágyúzás ábrázolása akvarellen
Fotó: APA-PictureDesk via AFP/Austrian National Library/Fritz L'Allemand

Nyilvános eszmecsere zajlott a váltópénztől

Komárom városának saját pénze a körülmények okán hadipénznek is tekinthető, bár valójában roppant praktikus szempontok hívták életre. Az osztrák seregek 1849 elejére már körülzárták a várost, ám ez az izoláció nem jelentette azt, hogy a település háborús dermedtségbe süllyedt volna. A boltokban vásárlók voltak, a kávéházak és vendéglők a közösségi élet pezsgő színtereiül szolgáltak, esténként pedig a város lakói csoportokba gyűlve értékelték a külvilágból, elsősorban Debrecenből, Pest-Budáról a városba eljutó híreket.

Együtt éltek azonban egy sajátos nehézséggel, melyet a város körülzártsága tovább mélyített: 

az akkoriban forgalomban lévő Kossuth-bankó címletei túlságosan nagyok voltak a napi készpénzforgalomban. 

A városban pedig nem állt rendelkezésre elegendő váltópénz ahhoz, hogy a készpénzforgalmat, vásárlásokat zökkenőmentesen tudják bonyolítani az ott élők. Még a honvédek is abban kapták járandóságukat, akik kimenőjük idején, ha meg is ittak egy kávét a város valamelyik vendéglátóhelyén, pihenésükre árnyékot vetett, hogy a visszajárót nehezen tudták nekik összeszedni.

A problémára nagyon érzékeny volt – vélhetően a személyes érintettségek okán is – a komáromi közvélemény. Legalábbis erre utal, hogy a városi Értesítőben, már a január 11-i számban Mack József őrnagy, a komáromi tüzérség parancsnoka hívta fel a figyelmet arra, hogy "az apró bankóknak nagyobbakkali beváltása" olyan feladat, amit Komáromnak magának kell megoldani addig is, amíg a helyzetet nem rendezik országosan. Alig néhány nappal később, január 16-án Rosty Zsigmond tüzérhadnagy tollából egy töprengős című, de meglehetősen gyakorlatias írás jelent meg. A "Mikép lehetne a kis pénz hijányán segíteni" című írás szerzője utalvánnyal orvosolná a váltópénz hiányát. Egy hónappal később szintén egy katona, Árky Lipót őrmester bosszankodott azon, hogy milyen nehézségeket okoz a kisebb címlet hiánya a Kossuth-bankóknál, egyúttal keretet adva a helyi lapban a téma kapcsán addig lezajlott polémiára.

A komáromi pénz végül 1849 áprilisában készült el, elsőként a 2 és 8 krajcáros került forgalomba.

Váltópénzek a csatazajban

A Komáromi Értesítő hasábjain zajló vita mintha egycsapásra elült volna a váltópénz megjelenése után, és egészen július második feléig nem is jelent meg a témában írás. Ez nem csoda: ezekben a hónapokban már az ország számára kedvezőtlenül alakuló harctéri helyzetekről érkeztek hírek. A komáromi váltópénz talán ismertebb címletei, az 5 és 10 krajcárosok nyáron jelentek meg, akkor, amikor elkezdődött a körülzárt vár ostroma, illetve annak második hulláma. 

Az Értesítőt időközben felváltó Komáromi Lapok július 20-i számában megjelent a rendelet szövege a kizárólag helyben történő vásárlásra használható 5 és 10 krajcáros váltópénz július 21-i bevezetéséről, a beváltásól és az elfogadásról szóló részletes szabályokkal. Ezek a szabályok pedig rendkívül szigorúak voltak, például a hamisításáért akár halálbüntetés is kiszabható lehetett, sőt, hasonlóan súlyos büntetésnek nézett elébe az, aki megtagadta, hogy számára ezekkel a papír alapú váltópénzekkel fizessenek.

Ez a pénz nem csak nevében, hanem funkciójában is váltó volt, azaz nem csak aprópénz, hanem ezüstpénzt helyettesítő eszköz. Ezzel a város vezetése az 5 és 10 ezüst krajcáros helyettesítésre rendelte el az azonos névértékű váltójegyek bevezetését. 

A rendeletet Ujházy László kormánybiztos és Klapka György – az új várparancsnok – jegyezte. A kiállítás joga ugyanis a várparancsnokságot illette, azaz Klapka nem csak mint Komárom védőinek parancsnoka, hanem mint a Komárom városában és várában használatos helyi pénz kibocsátója is volt. A váltópénzt egy helyi nyomdában állították elő.

A komáromi pénz jegyeinek nyomtatása 1849. július 13-tól szeptember végéig tartott, forgalmuk szigorúan Komárom városára és az erődítményre korlátozódott.

A váltópénzekből ebben az időszakban összesen 89.226 forint és 20 krajcár értékben nyomtattak.

Az augusztus 16-i haditanácson a helyi szükségletek miatt 2 és 10 forintos címletek kibocsátásáról is döntöttek.

Az enyészeté lett a rövid életű komáromi pénz

A komáromi vár, illetve védőseregének kapitulációja 1849 őszén történt meg, ennek okmányát szeptember 27-én írták alá. Amikor már folytak a fegyverletételi tárgyalások, a Komáromi Lapok 1849. szeptember 21-én megjelent számában olvasható volt a várkormány által kibocsájtott pénzjegyek teljes értékben való beváltása is. Ám megjelent Ujházy kormánybiztos bejelentése, miszerint a várkormányzat által kibocsátott kincstári utalványokat nem teljes értéken váltják át osztrák nemzeti pénzjegyekre: nyolc forintért csak ötöt fognak adni (a források szerint Haynau a teljes pénzbeváltási feltételt ellenezte a komáromi kapituláció tárgyalásakor). A bejelentésre felbolydult a város, de a szabály alól nem lehetett kitérni. 

Az értéken aluli váltásnak az lett a következménye, hogy sokan elszegényedtek miatta a fegyverletétel után.

A beváltáskor összegyűlt tetemes mennyiségű kincstári utalványt, Kossuth-bankót, és helybeli váltópénzt a komáromi vár új osztrák parancsnoka máglyára rakatta,  és nyilvánosan elégette a vár előterében álló parkban.

A komáromi hadipénzből csak nagyon kevés példány maradt fenn. Egy-egy azokból időnként megjelenik internetes aukciók kínálatában, de a korábbi évek tapasztalatai alapján, az induló ár általában több tízezer forint az online licitálásokon.