Jelentős lépés történt az új brassói stadion megépítését előkészítő folyamatban: a napokban lezárult a tervezés és kivitelezés jogát felkínáló közbeszerzési eljárás, a licitre öt cégcsoport jelentkezett – írja a kronikaonline.ro nyomán a Magyar Építők.
Az új Ifjúsági Stadiont 164 millió lej (vagyis 33 millió euró, középárfolyamon mintegy 13,2 milliárd forint) értékben, nagyrészt állami költségvetési forrásokból valósítják majd meg a szerződéskötéstől számított két év alatt: a nyertesnek 5 hónapja lesz a tervezésre és 19 a kivitelezésre.
„Azt szeretnénk, ha ez a stadion a következő három évben elkészülne” – idézi a lap a nemrég a Sport.ro portálnak nyilatkozó Dan Ghiță brassói alpolgármestert. Hamarosan nekifoghatnak a korábban használt, Silviu Ploeșteanuról elnevezett stadion elbontásának, mely azok után került a város birtokába, hogy 2019-ben az egykori Brassói FC csődbiztosa végleg elvesztette a létesítmény tulajdonjoga ügyében zajló pert.
Az új stadion látványterve:
A régi stadion csaknem 90 évig szolgálta a várost, eredetileg II. Károly román király nevét viselte, amikor 1937-ben átadták.
Történetének egy érdekes, egyben ellentmondásos epizódja volt, amikor a Brassói FC 2001-ben az UEFA-kupában odáig jutott, hogy az Internazionaléval játszott, és az idegenbeli 3-0-ás vereség után hazai visszavágóra a tulajdonos olyan mértékben megemelte a jegyárakat, hogy a stadion negyede sem telt meg.
Végül a félidőben kinyittatta a kapukat, de így is kevesen nézték meg a helyszínen az Inter Toldót, Zanettit, Seedorfot és nem utolsósorban a brazil Ronaldót felvonultató csapatát (akik ismét három góllal verték meg a brassóiakat).
(Cikkünk kiemelt képe a régi brassói stadiont ábrázolja!)