Többen is rosszul lettek, miután az Alkotás utcai horrorbüfékben ettek

Vágólapra másolva!
Két fővárosi kínai büfére is lecsapott a fogyasztóvédelem, miután kiderült, hogy ezeken a helyeken többen gyomorrontást kaptak. Azonnal be is záratták mind a két büfét. A tulajdonos azonban minden kérdés nélkül újra nyitotta mind a kettőt. Még aznap. Elmentünk a büfékhez, ahol rövid időn belül több embert is találtunk, aki lebetegedett az ottani ételtől.
Vágólapra másolva!

A horror kínai büfék az Alkotás utca két különböző pontján találhatóak, amelyeknek azért kellett bezárniuk, mert 

az ellenőrzés során megállapították, hogy a konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak, azok résnyire nyitva állnak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatóak. 

Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat. Az ételkészítés területén a falakat, kapcsolókat, vezetékeket, páraelszívót, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította.

Az egyik étterem, a déli pályaudvarral szemben, míg a másik a néhány épülettel arrébb, de szintén az Alkotás utcán található. 

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A pályaudvarral szembeni étterem bejárata felett egy hatalmas kifakult felirat látható, amely már csak kinézete miatt is utal a hely elhanyagoltságára. Emellett a kosztól beszürkült fehér függönyök sem éppen csábítóak. Azonban mindezek ellenére úgy tűnik a büfé nagy népszerűségnek örvend, ugyanis délelőtt 11 óra körül már számtalan csalódott vendéggel találkoztunk, akik az ebédjüket ezen a helyen szerették volna elfogyasztani. 

Ők nem tudták, hogy a hely miért zárt be, mivel az ajtóra csak annyi van kiírva, hogy „okok miatt zárva”. Ezen többen felnevettek. 

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Mikor elmondtuk a zárva tartás okát, sokan megdöbbentek, de voltak olyanok is, akik észrevették a higiéniai problémákat, mégis az ételek miatt többször választották ezt az éttermet.

 Frissnek tűntek az ételek, sosem voltam bajom velük. Bár jobban belegondolva lehet csak megmikrózták azokat.”

– mondta Bálint, aki az egyik közeli iroda házban dolgozik és havonta 2–3 alkalommal ebédelt a büfében.

Egy másik vendég a mosdókra panaszkodott. 

Elmondta, azok egyszerűen használhatatlanok voltak. Büdös volt és a vécéket sem takarították.

A másik büfé még rosszabb állapotban van, mint az előző. Az ajtón itt is egy kiragasztott papír ad tájékoztatást arról, hogy a hely jelenleg nem működik. Az épület tetején lévő felirat szinte már alig látszik, a koszos piros ablakos részre van kiragasztva a választék, ami a kopásnak köszönhetően alig látszik.

Meglepetésünkre ennek a büfének az ajtaja nyitva volt, így bementünk több másik vendéggel együtt. Belépve azonnal feltűnt, hogy a padlón és az asztalokon is áll a por. Az evőeszközök és a tálcák pedig csak le voltak dobálva a pultra, ami  mögül egy nő szólt, hogy zárva vannak. Ezért elindultunk az ajtó felé, de előtte még megakadt a szemünk a nyitott konyhaajtó mögötti helyiségen. 

Látható volt a vastag zsírréteg és a kosz, valamint egy nagy fal, amit a padlótól a plafonig penész borított. 

Gábor, az étterem egyik vendége elmondta, hogy hónapok óta nem járt a helyen, ugyanis mikor utoljára itt evett, rosszul lett.

Már az első falatnál éreztem, hogy valami nincs rendben az étellel, aztán hamar rosszul is lettem, ráadásul nem csak én, hanem a kollégám is. Gyomorrontást kaptam”

– mondta a férfi, majd hozzátette, hogy azért jött ma újra el az étterem, mert abban bízott, hogy a sok kritika miatt a hely változtatott a higiéniai állapotokon. Ez azonban egyik helynél sem történt meg, ráadásul a második helyet a hírneve megelőzte. Többen arról számoltak be, akik a déli pályaudvarral szembeni büfé előtt álltak, hogy azért emellett döntöttek, mert már számtalanszor hallottak rossz híreket a horror büféről.

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A büfékről a NKFH közleményében azt írta, hogy 

a mosogatás körülménye szintén súlyos problémát vetett fel: a fogyasztói edények mosogatásánál a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, de a helyiség falazata is erősen penészes és szennyezett volt, valamint átható szennyvízszag uralkodott. Fertőtlenítő hatású mosogatószer és kézmosó sem állt rendelkezésre egy területen sem.

 A konyhához tartozó pince állapota pedig nem felelt meg az élelmiszer-biztonsági előírásoknak. A fagyasztóládák, a villanykapcsolók és az egész terület erősen szennyezett és rendezetlen volt, ahol az éttermek az élelmiszer-alapanyagokat is tárolták.

A fogyasztói bejelentés után azonnal bezáratták mindkét helyet, azonban még aznap a tulajdonos újra kinyitott, ezért ellene hatósági eljárás indult. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!