Szénpor lepi be a világ legjobb modern társasjátékát

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Aranykorát éli a világon és Magyarországon is a társasjátékozás kultúrája. A modern asztali játékoknak már a koronavírus-járvány előtt komoly és egyre bővülő közönsége volt hazánkban is, a világjárvány miatti korlátozások pedig még több emberrel - gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt - ismertették meg a hobbit. Nemrég indított cikksorozatunkban pénzügyi, gazdasági témájú, illetve ehhez kapcsolódó, képességfejlesztő társasjátékokat mutatunk be. A második részben a világ egyik legismertebb, komplex, gazdasági témájú stratégiai játékával foglalkozunk.
Vágólapra másolva!

A mai társasjátékok egészen másképp működnek, és más – komplexebb, izgalmasabb, számos döntési helyzetet felkínáló – élményt kínálnak, mint sokak gyerekkorának kedvencei, a Ki nevet a végén?, a Gazdálkodj okosan! című játékok, valamint ezek végeláthatatlan számú klónjai. A társasjátékok napjainkban mind tematikai, mind játékmechanikai szempontból szinte kiapadhatatlan változatosságot kínálnak. Mostani cikksorozatunkkal ennek a világnak egy kicsiny szeletét ragadjuk meg, pénzügyi, gazdasági témájú játékok bemutatásával. 

társasjáték, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Unsplash

Az első részben egy, az óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánlott játékot mutattunk be, ebben a cikkben viszont minden szempontból nagy ugrást teszünk. Ez nem minőségbeli megkülönböztetést jelent a legutóbb és a most bemutatott játék között, hanem arra utal, hogy a gazdasági stratégiai játékok vonalán másodiknak egy igazi "fehér bölény", egy sokak által ismert (és elismert) cím következik. Ami témájában és komplexitásában is egészen más, mint a korábban bemutatott darab. Nem mellesleg pedig: a közönség értékelése alapján jelenleg ez a világ legjobb társasjátéka.

Játszd újra az angol ipari forradalmat – Brass: Birmingham

A társasjátékok világában otthonosabban mozgó, főként a komplexebb játékokat kedvelők körében régóta népszerű a gazdaságtörténeti vonatkozású Brass-sorozat. Ennek legutóbbi, magyar kiadást is kapott tagjára, a Brass: Birmingham-re gyakran hivatkoznak úgy, mint a gazdasági stratégiai játékok egyik királyára. S valóban, a Boardgamegeek nevű portálon (ez a társasjátékok legfontosabb internetes referencia- és adatbázis-oldala, jelentősége akkora, mint a filmek világában az imdb-é) a szavazatok alapján jelenleg ez vezeti a gazdasági stratégiai játékok listáját. Sőt:

cikkünk készítésekor jelenleg ez vezeti a társasjátékok toplistáját; azaz a közönségértékelések és a szavazási algoritmusok alapján jelenleg ez a világ legjobb társasjátéka.

Érdemes persze gyorsan hozzátenni, hogy bár egy ilyen, nagy szavazatszámra és értékelésre alapozott, algoritmusok által számított eredményre nem árt odafigyelni (ahogy a filmek világában az imdb listái is lehetnek irányjelzők), valójában lehetetlen megmondani, melyik „a világ legjobb társasjátéka". A „legjobb filmről" vagy „a legjobb autóról" sincs különösebben értelme beszélni a teljes reprezentativitás igényével. Ugyanakkor az is biztos, hogy múló divathullámnál többet jelez, ha egy játéknak sikerül magát a portálon az élbolyba küzdenie, és ott is maradnia – különösen első helyen.

Brass: Birmingham társasjáték
A haladó játékosokat szólítja meg a Brass: Birmingham
Fotó: Origo

A Brass: Birmingham elképesztő szellemi teljesítményt jelentő, gyönyörű asztalképpel bíró komplex társasjáték. Martin Wallace, az egyik legelismertebb játéktervező műhelyében készült, akinek nevére – maradva a filmes párhuzamnál – az elkötelezett játékosok éppúgy felkapják a fejüket, mint egy elismert direktoréra a filmes portálokat böngészve. Nagyszerű játék – de nem való mindenkinek összetettsége, koncentráció igénye, vagy egyszerűen játékmechanikái, illetve témája miatt.

Több szempontból is nagy váltást jelent tehát az angol ipari forradalom idejére kalauzoló játék a korábbi cikkben bemutatotthoz képest. Ez is nyelvfüggetlen játékelemeket használ, és bár szabályai lényegesen összetettebbek az előző cikkben bemutatott játékénál, az igazi súlyát nem a szabályok bonyolultsága, hanem a feszített agymunka jelenti, amit bele kell tenni a játékosoknak a siker érdekében. 

A 2-4 játékos mindegyike az angol ipari forradalom egyik tehetős, de igazi gazdagságra vágyó gyárosának bőrébe bújik, akiknek feladatuk a szén- és vastermelés felfuttatása, az ipar fejlesztése, mégpedig az országot átfogó csatornarendszer, majd vasúti hálózatok építésével.

A játékban öt plusz egy akció közül lehet választani minden körben akciókártyák kijátszásával, ezek révén szénbányák, vasöntödék, és más üzemek építhetők, vagy a már meglévők fejleszthetők. A játék fix számú körig tart, amely a felhúzható akciókártyák számához kötött. Kártyákból alapvetően kétfajta van (és van joker is): a kártya vagy egy helyszínt jelöl meg, vagy épülettípust, ezek alapvetően meghatározzák hol, vagy hogy mit tudunk felhúzni. Feladatunk pedig lesz bőven: az új üzemek építése mellett gondot kell fordítani a már termelő gyárak fejlesztésére is, hogy azok több pontot jelentsenek a játékban, és a megtermelt árut el is kell adni az angol ipari forradalom világában. Mint egy, az ebédlőasztalon megelevenedő történelemóra: ezt kínálja a játék, feltéve, ha tudunk és hajlandók is vagyunk erőfeszítést tenni a siker érdekében. Erre ugyanis szükségünk lesz.

Ügyesen kell tervezni a játékosoknak hálózatukat a szállításhoz
Fotó: Origo

Kemény agymunka és pontos tervezés kell a sikerhez

A játék igazi nehézségét a megfelelő időzítés, és a versenytársak lehetséges lépéseinek végiggondolása jelenti. Mivel az imént említett akciókat kártyák kijátszásával hajtjuk végre, ezért a kártyahúzás miatt van némi véletlenszerűség a játékban, de e mögé senki nem bújhat el.

A Brass: Birmingham szigorú, egyértelműen haladó játék, ami számos családi játékkal ellentétben nem segíti a lemaradót, hanem kőkemény stratégiai gondolkodást követel a játékosoktól.

Akik eközben száz év angol gazdasági fejlődését játsszák újra, az áruszállításra használt csatornák megépítésének korszakából a vasúti hálózat kiépülésének időszakába váltva.

A két nagy korszak végigjátszása során nem csak azt kell észben tartani, hogy melyik, győzelmi pontot adó gyárépület eladásához milyen előfeltétel szükséges (több épületnél például ez a sör megléte, mert a munkásokat akkoriban részben azzal fizették ki), hanem okosan kell tervezni azt is, hogyan fejlesztjük az angol városok közötti saját hálózatunkat, és mikor támaszkodhatunk ellenfelünk már megépített összeköttetéseire. 

Mind hajós összeköttetést, mind vasútvonalat fejleszteni csak komoly pénzekért lehet, a nyersanyagoknak viszont el kell jutniuk gyárainkba, feldolgozóinkba saját hálózatunkon keresztül. A csavar abban van, hogy bizonyos esetekben használható az ellenfél által létrehozott összeköttetés is a városok között, sőt, például szénhez hozzájuthatunk egy másik iparbáró szénbányájából is. Ez látszólag nagyon megkönnyíti a dolgunkat, ám ne feledjük, versenytársaink is így tehetnek, és ha nem jól számítjuk ki lépéseinket, könnyen mások malmára hajthatjuk a vizet.

A szén a legalapvetőbb áru a játékban
Fotó: Origo

A Brass: Birmingham néhány úgynevezett mikroszabálytól eltekintve egyáltalán nem bosszantja sok tanulnivalóval a játékost, de igazán sikeresnek lenni benne komoly, olykor 2-3 órán át tartó koncentráció árán lehet, és általában csak néhány parti után. A harmadik-negyedik játszma környékén már egyre jobban látható, mire és mikor érdemes figyelni a szénporos Anglia térképén ahhoz, hogy belőlünk váljon a legnagyobb iparmágnás.

A játékot ezért általában nem ajánlják azoknak, akik még csak most kezdik az ismerkedést a komolyabb kortárs társasjátékokkal. 

Cserében igen magas az újrajátszhatósága, 2 fővel is kiválóan működik, és pazar grafikai kivitelével tökéletes koridéző hangulatot teremt. A termelési, piacoptimalizálási folyamatok szimulálása mellett további értékes edukációs tartalmat jelent, hogy a szabálykönyv számos játékmechanikai elemről, szabályról elmagyarázza annak történeti hátterét, és megismerhetők belőle a korszak legnagyobb iparmágnásainak sztorijai is, akik Angliát a 18-19. század legerősebb gazdasági hatalmává tették. 

Történelmi személyek bőrébe bújva élhetjük át az ipari forradalmat
Fotó: Origo

A játék 25 ezer forint körüli bolti áron kapható.

A játékot a kiadó 14 éves kortól ajánlja. Összetettsége miatt vásárlás előtt ajánlható a társasjáték kölcsönzése, vagy egy társasjátékos kávézóban való kipróbálása. 

Összeállításunk készítésekor jelent meg a játék magyarországi kiadójának közlése arról, hogy a Brass: Birmingham újra kapható, ami tudomásunk szerint már a harmadik újranyomását jelenti a magyar kiadásnak.

A cikk független szerkesztőségi döntés nyomán készült el, megírásához magántulajdonú példányt használtunk fel.

Cikksorozatunk a magyar pénztörténetbe kalauzoló játékkal folytatódik. Tartson velünk a sorozat következő részében is!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!