„Guríts és rajzolj” – és lakasd jól erdei állataidat!

Vágólapra másolva!
Az Erdei lakoma című játék egy népszerű játékmechanikát használva vezet be az előre tervezés, a kockázatvállalás, a mérlegelés feladataiba, miközben úgy nyújt kiváló szórakozást, hogy a játék eredményétől függetlenül inkább az újra játszás igényét, mintsem a sértődést valószínűsíti a kisiskolások körében.
Vágólapra másolva!

Társasjátékokat bemutató cikksorozatunk korábbi részeiben volt már szó kisgyerekek részére készült, a későbbi pénzhasználathoz szükséges tudatosságot előkészítő játékról, a világ egyik legismertebb, komplex, gazdasági témájú stratégiai játékáról, valamint  a magyar pénztörténetbe kalauzoló alkotásról is. A cikksorozat negyedik részét azoknak mindenképp érdemes elolvasni, akiket érdekel a vízre épülő energiatermelés témája, annak pedig, aki gondolatban kirándulna a Marsa, sőt, terraformálná azt, ide érdemes kattintania. A jelen a cikkünkben visszatérünk a kisiskolások számára készült, szórakoztató, és közben észrevétlenül tanító, fejlesztő játékok világába, s egy mostanában nagyon népszerű mechanikára épülő, témáját tekintve az erdei állatokat középpontba állító játékot mutatunk be.

társasjáték, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Unsplash

Egy népszerű mechanika: guríts és rajzolj

Nem meglepő, hogy mint sok más hobbiban, szabadidős elfoglaltságban, a társasjátékok világának is vannak divathullámai, tematikai és játékmechanikai szempontból nézve egyaránt. Utóbbihoz tartozik az, hogy az elmúlt években a játéktervezők körében különösen népszerűvé vált az úgynevezett roll&draw, azaz a "guríts és rajzolj" mechanika. Ennek lényege, hogy valamilyen dobókockával vagy kockákkal kidobott érték vagy motívum alapján a játékosok alakzatokat rajzolnak saját játékoslapjukra, területeket, négyzeteket satíroznak be, és így tovább. Ennek révén erőforráshoz jutnak, növelik területeiket (például lakónegyedük méretét), és ez a játék végén több pontot ér majd számukra.

Természetesen nem mindegy, milyen értékek jelennek meg a kockákon, milyen esély van előfordulásukra (például mert vannak azonos értékoldalú kockák), a kihívás épp az, hogy a játékos döntéseivel igazodjon a kidobott értékhez. Ezt a mechanikát használja az Erdei lakoma is, mely a Pénziránytű Alapítvány ernyője alatt, magyar játéktervező munkájaként ajánlható már 5 éves kortól, de tartalmaz több szabályvariációt is nagyobb gyerekek számára.

Gyönyörű, kedves témájú, népszerű társasjátékos mechanikát használó játék az Erdei lakoma
Gyönyörű, kedves témájú, népszerű társasjátékos mechanikát használó játék az Erdei lakoma
Fotó: Origo

Vezesd át állataidat a rengetegen!

A játék története szerint minden játékos hat erdei állatkát kell, hogy a játéklapja közepén lévő étterembe elvezessen az erdő széléről. Ehhez két speciális dobókockával dobnak, a dobott szimbólumok közül egyet választva haladhatnak az erdőben útvonalat rajzolva. Szimbólumtól függően rajzolhatnak fákat is erdőjükbe, és szert tehetnek pénzérmékre is (ezt saját játékoslapjukon jelzik). Ha pedig az állatokat a megfelelő irányba vezetik az erdőn át, további érméket gyűjthetnek be kalandozásuk során. Az érmék arra kellenek, hogy az étterembe érve abból rendezzék majd a számlát. Az étkezés költségei akár játékonként, sőt, állatonként is eltérők lehetnek.

A játék csavarja az, hogy a két dobott kocka szimbólumából azt, amelyiket az épp soron lévő játékos nem használ fel, a soron következő játékos döntése szerint saját játékterületén alkalmazhatja.

A játékosoknak tehát nem csak saját körükre, hanem játékostársaik köreire is figyelniük kell. S bár a játékban van némi szerencsefaktor a dobókockának köszönhetően, az, hogy az erdőn belül mekkora utat járatnak be állataikkal (a négyzetrácsokon élszomszédos színezés jelzi az út folytatását), mennyire hagyatkoznak az útközben felszedett érmékre, vagy mennyire bíznak a kockadobás szerencséjében, a játékosok döntésén múlik. S ahogy más, kockát használó játékokban, úgy néhány parti után itt sem lehet csak a kockadobásokra fogni a kialakuló eredményt. A játékosoknak ugyanis némi rutin birtokában érdemes az esélyekre is odafigyelni, vagyis annak megfelelően tervezni következő lépésüket, mit dobnak ki a kockákkal, vagy játékostársaik melyik kockát, milyen szimbólummal hagyják meg számukra, hiszen mindegyik hasznos, valamilyen módon előremenetelt biztosít a játékosoknak, csak az nem mindegy, mikor melyiket érdemes használniuk. Ne feledjük ugyanis: 

a hatoldalú kockák tulajdonképpen igen véges számú variációs lehetőséget jelentenek a játékosok következő cselekvéseinek alapjául, így a szerencsefaktor korántsem gyűr maga alá mindent a lépések tervezhetőségét illetően.

A gyerekeknek, vagy akár a velük játszó felnőtteknek figyelmesen kell tehát tervezniük, illetve számolniuk is azt, hogy mennyi érme áll rendelkezésükre, hogy valamennyi állat éttermi számláját ki tudják majd egyenlíteni. A pénzgyűjtés játékbeli motívuma ugyanakkor túlmutat azon, hogy a játékosoknak ki kell fizetniük az éttermi fogyasztás költségét, mert azok a játékosok, akik előrelátóan, bölcsen osztják meg pénzüket, még kamatot is kapnak rá (még ha ez fogalmilag nem is jelenik meg a játékban).

A népszerű roll&write a fő mechanikája
A népszerű roll&write a fő mechanikája
Fotó: Origo

Kedves témájú, versengést kínáló, de játékosok közötti negatív interakciót nem tartalmazó játék az Erdei lakoma  (a negatív interakció fogalma ez a fogalom arra utal, ha egy játékban előfordulhatnak olyan szituációk, amelyekben előmenetelt csak kifejezetten más kárára lehet vagy érdemes elérni az egyik játékosnak, akár részben vagy egészben lerombolva azt, amit a játékostárs addig létrehozott, elért vagy felépített). Ez azért is fontos szempont, mert a célcsoportot jelentő korosztályban nagyon hangsúlyos a sikerélmény szerzése, valamint az sem magától értetődő, hogy a játékosok el tudnak vonatkoztatni attól, hogy a játékban való érvényesülésük a játékon kívüli „normál” világban nem teszi őket valódi versenytársakká, az egyik győzelme nem kell, hogy a többiek részéről iránta való ellenszenvbe forduljon. Az Erdei lakoma azonban szerencsére inkább az újrajátszásra ösztökél, mintsem a sértődésre.

Szabályváltozataival még a 7-8 évesek is leülhetnek mellé, s abból adódóan, hogy mindenki saját játéklapját rajzolja és színezi, lényegében bármennyien játszhatják egyszerre (bár a létszámot érdemes limitálni, hogy a gyerekek figyelme ne lankadjon, illetve a sorban utolsó ne érjen el jelentős előrehaladást az előző kockadobásokból származó második kocka felhasználásával). Viszonylag kicsiny mérete miatt utazójátéknak is ideális.

Az alapjáték már 5 éveseknek is ajánlható, de vannak szabályvariációk a játékhoz 8 éves korig
Az alapjáték már 5 éveseknek is ajánlható, de vannak szabályvariációk a játékhoz 8 éves korig
Fotó: Origo

Értékelés:

Az Erdei lakoma versengő típusú, de nem konfrontatív játék, és nélkülözi a negatív játékos interakciókat is. Doboza minőségi alkatrészeket tartalmaz, a játék a témáján kívül az esélymérlegelésre, valamint az előre tervezésre, illetve az egészséges kockázatvállalásra egyaránt tanít. A szabályfüzet szövegezése egyértelmű, világos, könnyen követhető. A bevezetőben is említett, az elmúlt években nagyon népszerűvé vált „guríts és rajzolj” mechanika telitalálat a megcélzott kisiskolás korosztályt figyelembe véve, miközben a játékmenetben szinte észrevétlenül jelenik meg az edukációs tartalom.

A nevelők szempontjából pedig fontos információ lehet, hogy 2024 őszén elkészült a 3-4. évfolyamos korosztály számára kidolgozott 45 perces óraterv, amely az Erdei lakoma társasjátékra épül. Az óraterv segítségével a kisdiákok játékos módon ismerkedhetnek egy komplexen felépített tanórán vagy foglalkozáson a pénzügyekkel.

Az Értem a pénzem, a Suska és Zsozsó a hőssuliban, valamint az Erdei lakoma című játékok edukációs céljuknak megfelelően, a Pénziránytű Alapítvány által közzétettek szerint igényelhetők az intézmények részéről. Széleskörű kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, magáncélra, otthoni használatara csak a Pénzmúzeumban lehet azokat megvásárolni. Az Erdei Lakoma társasjátékot a készlet erejéig ingyenesen igényelhetik a Pénziránytű Iskolahálózat tagiskolái. Rendelni – intézményenként maximum 5 darab játékot – az alábbi online igénylőlap kitöltésével lehet: Erdei Lakoma.

Gazdasági, pénzügyi témájú cikksorozatunk utolsó darabjában egy exkluzív, földgázkereskedelmi témájú játékot mutatunk be!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!