Így vehetünk saját tornyot – ha van 100 millió forintunk rá

Vágólapra másolva!
Egy 18. századi, műemléki védettség alatt álló torony kerül kalapács alá Northamptonshire-ben – a kikiáltási ára 225 000 font (kb. 103 millió forint).
Vágólapra másolva!

Az egykori Hawking Tower egy úgynevezett folly, azaz dísztorony, amelyet a második Strafford és Wentworth gróf építtetett még a 1700-as évek közepén. A háromszintes, kastélyszerű építmény jelenleg is műemléki besorolású, és jelentős felújításra szorul – írja a Daily Mail. A torony az Auction House aukcióján kerül értékesítésre április 30-án, irányára 225–250 ezer font (kb. 103–115 millió forint) között mozog.

A torony egykor lakóingatlanként funkcionált, és az ingatlan leírása szerint nappali, konyha, két hálószoba, fürdő és zuhanyzós fürdőszoba is található benne. A bejáratot kőlépcsők és boltíves, szegecselt ajtó vezetik be, a belső tereket eredeti tölgyfa gerendák és csigalépcső díszítik.

Pénzügyi szempontból azonban nem árt az óvatosság: a műemléki besorolás miatt bármilyen átalakítás vagy felújítás csak külön engedéllyel történhet, mind a belső, mind a külső részeken. A fenntartási és felújítási költségek is jelentősen meghaladhatják egy átlagos ingatlanét, különösen, ha speciális építési technikákra vagy mesteremberekre van szükség. Emellett az ingatlanbiztosítás is drágább lehet, mivel a biztosításnak a teljes helyreállítási költséget kell fedeznie.

Ennek ellenére befektetésként is értelmezhető: egy történelmi jelentőségű, egyedi építmény ritka alkalom lehet azoknak, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól – és a magasabb fenntartási költségektől sem.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!