Újabb hatalmas kínai autógyár épülhet Magyarországon

Vágólapra másolva!
A BYD után egy másik hatalmas kínai autógyártó, az egykori angol márkát, az MG-t birtokló SAIC is Magyarországon építhet gyárat.
Vágólapra másolva!

Mintegy 100 ezer autós gyártókapacitást tervez 18 hónapon belül Európába hozni a SAIC. Egyrészt pozíciójának erősítése, másrészt a vámok elkerülése céljából. 

A gyár minden valószínűség szerint Magyarországon lesz, ugyanis nem szavazta meg a kínai autókra Brüsszelben kivetett vámot

 – mondta az olasz Ilgornalénak Andrea Bartolomeo országmenedzser.

A Világgazdaság szemléje szerint most az olaszországi piac 3,8 százalékát birtokolja az általuk gyártott MG, amely az Egyesült Királyság után a második legfontosabb piac most a márka számára. A cél ambiciózus: az elfeledett B szegmens 50 százalékát szeretnék birtokolni Olaszországban. A milánói Design Weeken már bemutatták az 2025-ös új MG modelleket is.

MG
A BYD után egy másik kínai autóipari nagyvállalat, a SAIC is Magyarországon építhet gyárat
Fotó: Origo 

Az új MG3 és ZS Comfort és Standard kivitelben lesz elérhető, 16.990, illetve 20.490 eurótól induló árlistákkal, ami kedvezőbb a versenytársak ajánlatainál – azaz továbbra is követik a Saic stratégiáját. 

2024-ben a SAIC a globálisan legyártott 4,6 millió autóból 243 ezret adott el Európában (+5,1 százalék), ezzel elérve a 2 százalékos piaci részesedést,

és az öreg kontinens vezető kínai gyártójaként pozicionálva magát. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!