Váratlan kutatási eredmény: szinte az egész ország követ el hibákat a mosásnál

Vágólapra másolva!
Egy országos kutatás szerint a magyarok zöme 40 Celsius-fokon mos, holott a ruhák átlagos szennyezettsége mellett, valamint a megfelelő mosószer használatával sokszor alacsonyabb hőmérséklet is elegendő volna. Ezzel nem csak a ruhákat, hanem a környezetet és a pénztárcánkat is kímélhetnénk, továbbá kevesebb energiát fogyasztanánk.
Vágólapra másolva!

Szinte minden magyar háztartásban van mosógép, amelyet a megkérdezettek közel fele heti két-három alkalommal indít be, míg a megkérdezettek harmada 4-6 alkalommal, minden hetedik válaszadó viszont legfeljebb csak egyszer mos egy héten – derül ki az Unileverhez tartozó Coccolino márka által megrendelt kutatás eredményeiből.

 mosás, illusztráció
Felmérték a magyarok mosási szokásait (illusztráció)
Fotó: Pexels

Félig töltött géppel mosnak a magyarok, pedig jobb lenne teletölteni

Bár a kutatásban válaszolók túlnyomó többsége közepes kapacitású mosógéppel rendelkezik, a legtöbb esetben a teljes töltetnél kisebb mennyiségű ruhával indítják el a mosást. Gyakori vélekedés, hogy a gép kevesebb ruhával alaposabban tisztít, valójában a mosógépek teljes töltetre lettek optimalizálva.

Így nemcsak a gép működik hatékonyabban, de a víz- és mosószerhasználat is gazdaságosabb lesz, a modern gépek ráadásul automatikusan adagolják a vizet a ruha mennyiségéhez igazodva.

Mosnivalóval túltölteni a mosógépet ugyanakkor nem érdemes, mert nem lesz hatékony a tisztítás. Ennek elkerülése érdekében a helyes töltöttség úgy ellenőrizhető könnyen, hogy ha még befér az öklünk a dob teteje és a ruhák közé, akkor ideális a dobban lévő ruhák mennyisége.

Ennél is pontosabb eredményt ad, ha lemérjük vagy megbecsüljük a száraz ruhák tömegét. 

Egy póló kb. 150-250 grammot, egy farmernadrág kb. 700-1000 grammot nyom, ágyneműhuzat esetén (párna- és paplanhuzat) kb. 1,5-2 kilogrammal, a törölközőknél pedig kb. darabonként 300-500 grammal számolhatunk

– ajánlja a kutatás eredményei alapján készült közlemény.

Így válogatják a magyarok a szennyest a mosáshoz

Szinte minden magyar válogatja a szennyest valamilyen szempont szerint. A leggyakoribb a színek szerinti elkülönítés: 

  • a válaszadók 64 százaléka külön mossa a fekete-fehér, 
  • 55 százalékuk a sötét-világos ruhákat. 

Ruhatípus szerint (pl. fehérnemű, pizsama, nadrág) 40 százalék válogat, de az anyagtípusra, a szennyezettségi szintre és a mosási hőfokra már jóval kevesebben figyelnek. A válogatás mögött gyakran áll praktikus megfontolás – például, hogy a fehér ruhák ne szürküljenek el, vagy hogy a könnyű anyagok ne sérüljenek a durvább szövetek mellett. A túlzott szelektálás azonban sokszor felesleges, ugyanis ha nem áll fenn különleges eset (erős szennyeződés vagy betegség) a fehérneműt például elég mosózsákba tenni: segít megóvni az anyagot, és elkülöníti a többi ruhától anélkül, hogy extra programot kellene indítani.

Sokszor még a 40 Celsius fok sem indokolt mosási hőmérsékletnek

Tízből hat válaszadó a leggyakrabban 40 Celsius fokon mos, ennél alacsonyabb hőfokot pedig csak tízből ketten választanak, holott a modern mosószerek, mint például a Coccolino Wonder Wash, 40 Celsius fok alatt is hatékonyak. A ruhák szennyezettsége ugyanakkor nem indokolja a viszonylag magas hőmérsékletet, hiszen mindössze a válaszadók 6 százaléka jelölte meg ruháit „nagyon koszosként”, miközben gyakorlatilag ugyanekkora azok tábora is, akik időnként még a tiszta ruhákat is kimossák. A test általi szennyeződés – például izzadtság – a leggyakoribb ok a mosásra (60 százalék), ezt követi a kültéri (34 százalék), háztartási (23 százalék) és étel-ital okozta (26 százalék) szennyeződés.

A vegyes program a legnépszerűbb

A legnépszerűbb mosási program a „vegyes”, a válaszadók 40 százaléka használta a legutóbbi mosási alkalommal. A pamutprogramot 17 százalék, a 15 vagy 30 perces gyorsmosást pedig 16 százalék választotta, pedig ez kifejezetten praktikus a hétköznapokban. 

A speciális anyagokhoz – szintetikus, gyapjú, selyem – igazított programokat csak kevesen használják, hiába segítenék megőrizni a ruhák hosszabb élettartamát. Az extra beállítások sem túl népszerűek: a magyarok kétharmada semmilyen pluszfunkciót nem alkalmaz. 

Ha viszont nem sürgős a mosás, energiát és vizet is spórolhatunk az „eco” mód kiválasztásával. Bár ezzel évente akár 30-60 kWh energiát is meg lehet takarítani, csak a válaszadók alig több mint nyolcada használta a legutóbbi mosás alkalmával

– áll a közleményben.

A ruhák szín szerinti különválogatásához illeszkednek a mosószer-használati szokások is. Csupán a megkérdezettek 1 százaléka használ kizárólag fehér textíliákhoz való mosószert, a többség (57 százalék) a színes, a fehér és az univerzális szereket váltogatja, míg 16 százalék csak a színes, 20 százalék pedig csak az általános mosószerekre esküszik.

„A gél formátum továbbra is toronymagasan vezeti a népszerűségi listát a magyar háztartásokban – nem véletlenül. Gyorsan oldódik, nem hagy nyomot, mégis kiváló tisztítóhatással bír” – tette hozzá Petrikovics Zsuzsa, az Unilever Magyarország laundry brand managere.

A kutatás hátteréről: a Coccolino termékeit gyártó Unilever 2023 augusztusában készített reprezentatív attitűdkutatást, melyben a magyar lakosság mosási szokásait vizsgálta. Magyarország, NMS 2023. aug. (1000 résztvevő)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!