Összefogtak az európai cégek a Tesla ellen. Négy nagy elektromos szolgáltató, az Ionity, a Fastned, az Atlante és az Electra létrehozta a Spark Alliance nevű együttműködést. Az áprilisban létrejött
összefogás egyértelmű célja, hogy kiszorítsák Elon Musk cégét,
a Teslát az európai piacról. A cégek összesen 25 országban vannak jelen, 1700 töltőáomáson összesen 11 ezer töltőpontot üzemeltetnek – írja a Mandiner.
Bár világszinten ez az arány eltörpül a Tesla 65 ezer töltőpontjához képest. Így is komoly versenytársat képezhetnek az európai piacon. A cégek azért is álltak össze, mert
Európában még mindig bonyolultan működik az elektromos autók nyilvános töltési rendszere.
Korábban a Tesla Supercharger-hálózata volt az egyetlen egységes és széles körben elérhető töltőhálózat, ezért a legtöbben ezt választották. Mostantól azonban a Spark Alliance is képes lesz egy egységes alternatívát nyújtani.
Az összefogás eddigi legnagyobb előnye, hogy a felhasználók ezentúl bármelyik tag applikációjával hozzáférhetnek az összes partnercég töltőihez.
Ehhez még külön regisztráció sem fog kelleni. Az árakat egyelőre még nem egységesítették, valamint kedvezményeket sem adnak. Azonban a töltés az applikáció révén így is könnyebb lesz.
Címlapi kép forrása: (AFP/Getty/ANDREW HARNIK)