Egekben a panelárak: közel 100 millióért kelt egy panellakás, egy másikat 200 millióért hirdetnek

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Valószínűleg sokan felkapták a fejüket arra a hírre, hogy 99 millió forintért talált gazdára egy panellakás Budapesten. Kiderítettük, hogy olyan panel is szerepel a fővárosi ingatlanpiaci kínálatban, amelyért majdnem 200 millió forintot kérnek. Vajon mi vezetett ennek a lakástípusnak az ilyen elképesztő mértékű drágulásához? Erről kérdeztünk egy szakértőt.
Vágólapra másolva!

A Blikk írta meg, hogy majdnem 100 milliót fizettek egy felújított hetedik emeleti, bútorozott panellakásért Budapesten; az ingatlant a Duna House kínálta vásárlásra, és közlésük szerint már el is adták. A 65 négyzetméteres, erkélyes lakás a XI. kerületben, a Bikás park mellett található. Étkezős nappalija és két hálószobája van, valamint IKEA-s konyhával szerelték fel. 

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője úgy kommentálta ezt a sokak számára megdöbbentően magas áron született tranzakciót, hogy

számítottak rá, hogy ilyen árszinten is létrejöhetnek adásvételek a panelpiacon, voltak előjelei, mégis meglepő fejlemény, és korántsem tekinthető általánosnak. 

Jóllehet, a nyilvántartásuk szerinti legdrágább fővárosi lakótelepen, a III. kerületi Pók utcain, a hirdetésekben 1,5 millió forintos négyzetméterárakkal lehet találkozni, ami nagyságrendjét tekintve megfelel a Bikás parki lakás közel 1,54 millió forintos négyzetméterenkénti árának. 

Ráadásul a fővárosban adatbázisuk szerint csupán egyetlen kerületben, Csepelen 1 millió forint alatti a panelek átlagos négyzetméterára. A csúcsot pedig náluk egy XII. kerületi 120 négyzetméteres panellakás tartja, amelyet 199 millió forintos irányáron hirdetnek, és a mostani piaci folyamatok tükrében ez az ár nem tűnik irreálisnak. 

Budapest, 2021. október 5.
Egy felújított 10 emeletes panelház színes homlokzati festéssel a fõváros 3. kerületében a Lajos utca 142. szám alatt. Az utca számos barokk, copf, klasszicista és romantikus stílusú, részben mûemléki jellegû, részben mûemléki védelem alatt álló épülete között üde színfolt a hangulatos színezés. A 30-40 éves panel-épületek nem a mai energiafelhasználási, gazdaságossági szempontok szerint épültek, ezért idõszerû a felújításuk. Magyarországon mintegy 8 ezer panelépület, illetve 800 ezer panellakás van.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.
Egy felújított 10 emeletes panelház színes homlokzati festéssel a fõváros 3. kerületében 
Fotó: Balaton József 

Húsz-huszonöt évvel ezelőtt egy 100 milliós ingatlant még kacsalábon forgó kastélyként képzeltünk el, azóta azonban nagyott változott a világ, és vele a lakásárak. Az elmúlt hónapokban pedig új lendületet vett az áremelkedés, részben azért, mert a kereslet növekedett, amivel szűkösebb kínálat állt szemben, ami felfelé hajtotta az árakat. 

Egy év alatt egyébként 30 százalékos drágulás következett be a paneleknél: a korábbi 825 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagár mára 1,1 millió forintra emelkedett. 

Egy felújított panellakásért pedig általánosságban véve ma már alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk a vásárlóknak.

Eközben a panelek még mindig 20-25 százalékkal olcsóbbak a téglalakásoknál, és a legolcsóbb lakástípust képviselik az ingatlanpiacon, ami természetes módon növeli az irántuk való keresletet, igazi slágernek számítanak a vásárlók körében. Míg korábban szitokszónak számított a panel, addig ma már ezek a legkeresettebb lakások. 

Népszerűségüket a relatíve alacsonyabb áruk mellett növeli, hogy egy belvárosi, nagypolgári lakáshoz képest jobb az elrendezésük, hiszen nincsenek például akkora holt terek a lakásokon belül, a "rezsibarát" alacsonyabb belmagasságról már nem is beszélve. A lakótelepeken emellett jó az infrastruktúra, a közlekedés, azaz jobban szolgálják a modern városi életformát is. 

Továbbá a befektetési célú vásárlók számára is vonzóbbak lehetnek a téglalakásoknál, ugyanis a bekerülési áruk alacsonyabb, miközben a bérleti díjaknál nincs ekkora árkülönbözet. 

A XI. kerületi Bikás parkban közel 100 millió forintért elkelt panellakás bemutatásáról készült videó:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!