Eláruljuk, mire költött 3,6 milliárd forintot a Spar – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Mintegy 3,6 milliárd forintos saját forrásból elkészült Szentendrén a HÉV-végállomásnál az új Spar áruház. A vállalat a csaknem egy évig tartó beruházás során modern, energiatudatos, 4389 négyzetméteres áruházat, 54 férőhelyes parkolóházat, valamint egy 47 férőhelyes nyílt felszíni parkolót épített a város forgalmas közlekedési csomópontjában.
Vágólapra másolva!

„Fejlesztési programunk keretében idén is folytatjuk az új áruházak nyitását és a meglévő üzleteink modernizálását. Nagy öröm számunkra, hogy a 2025-ös esztendő egyik legfontosabb beruházása éppen itt, a kulturális és turisztikai nevezetességeiről ismert gyönyörű településen, Szentendrén valósult meg” – mondta Heiszler Gabriella, a vállalat elnök-ügyvezető igazgatója a beruházás átadásán, Szentendrén.

3,6 milliárd forintból épített új áruházat a Spar Szentendrén
3,6 milliárd forintból épített új áruházat a Spar Szentendrén – az áruházlánc által az üzlettérről kiadott kép
Fotó: SPAR Magyarország

A vállalati közleményből kiderül, hogy a város fontos közlekedési csomópontjában 3,6 milliárd forint saját forrásból felépült áruház modern, energiatakarékos szupermarket parkolókkal. Az áruház építésével egyidejűleg a terület rehabilitációja keretében – az önkormányzattal egyeztetett javaslatok alapján – az áruház környezetének és ezzel együtt Szentendre egy rendkívül frekventált pontjának megújítása is megvalósult.. Az új áruház közvetlen környezetében – a várossal együttműködve – sétány épült a HÉV-végállomás irányába, megújultak a zöldfelületek, és park is létesült, ahol padokkal felszerelt közösségi tér.

„Ugyanolyan mély örömmel köszöntjük a Szentendrén most megnyíló Spar áruházat, amilyen megdöbbenéssel fogadtuk évekkel ezelőtt a drámai tűzeset hírét. A szentendreiek és a város vonzáskörzetében élők számára a HÉV állomás melletti Spar üzlet mindig is többet jelentetett egy boltnál, központi elhelyezkedése miatt sokuk mindennapjainak fontos pontja volt – és lesz.  Öröm látni a csodaszép épületet, a rendezett környezetet, jó tudni, hogy a kivitelezés végig az energiatudatosság szempontjai szerint zajlott! Ugyancsak fontos kiemelni, hogy már az indulásnál új munkahelyek jöttek létre, hiszen a kormány egyik legfontosabb célja éppen a munkahelyteremtés” – mondta Dr. Vitályos Eszter, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Az új szentendrei SPAR szupermarket zöldmezős beruházásként készült el mintegy 340 nap alatt. A fejlesztés keretében

  • egy 4389 négyzetméteres áruházat, 
  • egy 54 férőhelyes parkolóházat, valamint 
  • egy 47 férőhelyes nyílt felszíni parkolót épített a vállalat. 

A parkolók területén ezen felül 4 töltési pontot is kiépítettek az elektromos autókkal érkezők számára. Emellett az épület környezetében 110 P+R parkolót is létesített a Spar és Szentendre városa, biztosítva a lakosság kényelmes parkolását. A város élénk kerékpáros forgalmát szem előtt tartva az épület mellett kerékpártámaszokat szerelt fel a cég.

A faszerkezetű tetővel felszerelt épület főhomlokzata modern és egyedi megjelenést kapott. A 2145 négyzetméteres eladótérben a Spar minőségi, bőséges áruválasztéka mellett kényelmi termékek sora várja majd a vásárlókat. A szupermarket szélesebb frissáru-választéka jelentős részben hazai beszállítóktól érkezik. 

Az új áruház 42 kereskedelmi szakembernek biztosít munkát Szentendrén.

A vállalat látványos videót is közzétett az építkezésről, mely az alábbi beágyazásban tekinthető meg:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!