Az ID.Era a legnagyobb személyautó, amelyet a Volkswagen valaha piacra dobott. A csütörtökön megnyitott Sanghaji Autószalonon bemutatott SUV-nak (városi terepjáró) három üléssorra van, több mint öt méter hosszú és olyan magas, akár egy ember. Európában azonban nem láthatjuk ezt a modellt, az ID.Erát ugyanis a világ legnagyobb autógyártójának (az eladott járművek alapján) kínai leányvállalata,
a Volkswagen China gyártja és forgalmazza.
Ralf Brandstätter, a Volkswagen kínai üzletágvezetője 2023-ban jelölte ki a vállalat új irányvonalát: „Kínában, Kínáért”. Ez azt jelenti, hogy a VW China többségében a kínai állam tulajdonába került, és kötelezettséget vállalt a kínai innovációk felhasználására. A Volkswagen hat, hét évvel ezelőtt még piacvezető volt Kínában, mára azonban jelentéktelenné vált a kínai BYD-vel, a Geelyvel, a DongFenggel, illetve az amerikai Teslával szemben az elektromos autók terén.
A helyzet mostanra tarthatatlanná vált a VW számára,
Kínában ugyanis ma már az összes eladott új autó fele elektromos hajtású.
Szabadesésben a német autógyártók
Nemcsak a Volkswagen érzi a nyomást, hanem az összes európai autógyártó is, amely jelen van Kínában. Kőkemény árverseny folyik a világ legnagyobb piacán, amelyen szinte egyik autógyártó sem keres. A VW tavaly mindössze 2,7 millió járművet tudott értékesíteni a távol-keleti országban. Kínában mintegy 23 millió új jármű talál gazdára évente, miközben az ottani gyárak kapacitása éppen csak meghaladja a 30 millió autót.
Oliver Blume, a VW vezérigazgatója szerint azonban a kínai gyárakat úgy tervezték, hogy évente akár ötmillió autó is legördülhessen a szalagokról. Blume arra számít, hogy három éven belül eléri a 4 milliót a kínai utakon közlekedő elektromos autók száma – számolt be a Die Welt.
Német offenzíva: három év alatt 20 új modell érkezik
Az wolfsburgi vállalat az ID.Era mellett bemutatott Sanghajban egy kompakt modellt, az ID.Aurát is – ettől várják, hogy a kínai versenytársakkal – köztük a BYD-vel – felveszi a versenyt. Az ID.Aura alapára a tervek szerint 17 ezer euró (6,9 millió forint) lesz. Ehhez társul majd az ID.Evo, amely a Volkswagen és az XPeng együttműködésének első „gyermeke” lesz. Mindemellett az Audi (szintén a VW-konszen tagja) pedig piacra dobja új elektromos márkájának, az AUDI-nak az első modelljét. Az AUDI megjelenésében annyiban fog különbözni a jelenleg ismert Auditól, hogy négy karika helyett a márkanév négy betűje lesz olvasható a kocsi orrán és hátulján.
A Die Welt úgy értesült, hogy hamarosan a Mercedes-Benz is követni fogja a Volkswagen példáját, és a hatalmas piacra szánt járművek gyártását áthelyezi Kínába. „Gyakorlatilag minden alkatrészhez van helyi beszállítónk, ezzel a kínai gazdasági ökoszisztéma részévé válunk” – mondta Markus Schäfer fejlesztési igazgató a Weltnek, utalva az európainál jóval olcsóbb alkatrészgyártásra.