Végérvényesen legendás édesapja örökségébe lépett a fiatal magyar borász

Vágólapra másolva!
Egri szakembert választott a Kárpát-medence 50 legjobb borásza 2025-ben a Borászok Borászává. Gál Tibor borász édesapja emléke előtt is tiszteleg
Vágólapra másolva!

A 40 éves szakember most először került a legjobb öt közé, így őt magát is meglepésként érte, hogy megkapta a kitüntető címet. - Teljes nyugalomban, mondhatni az esélytelenek nyugalmával ültem végig a pénteki, hosszú gálaestet, mivel előtte Heimann Zoltán barátom elmondta, hogy ő nyolc éven át volt a legjobbak között, mire megkapta, szóval van még időm – mondta kicsit mosolyogva, kicsit meghatottan a Heol.hu-nak Gál Tibor borász. – Ennek megfelelően valódi meglepetéssel és meghatottsággal vehettem át a díjat, nem is igen tudtam megszólalni.

Gál Tibort választották a Borászok Borászának
Gál Tibort választották a Borászok Borászának
Fotó: heol.hu

Gál Tibort választották a Borászok Borászának

Nem csak az első jelölés miatt lehetett meglepetés sokak számára, de az életkora miatt is. 40 évesen ritkán kap az ember egy ilyen, kicsit életműdíjnak is tartott elismerést.

G.T:-Valóban, úgy tudom, én vagyok most a legfiatalabb, aki megkapta ezt. De van ebben más számmisztika is, pontosan 20 éve, hogy megörököltem és kényszerűségből átvettem a borászatunk irányítását édesapám halála után, és ő is éppen 40 éves volt, amikor a másik fontos szakmai elismerést, az Év bortermelője díjat elnyerte. 

Ugyanakkor nyilván nem életműdíjnak fogom ezt fel, inkább elismerésnek és biztatásnak, hogy az örökségemet, ami nem csak egy borászat, hanem egy filozófia is, jó felé viszem és tartsam továbbra is ezt az irányt"

Gál Tibor édesapja emléke előtt is tiszteleg

Ennek a filozófiának ezek szerint volt szerepe a díj elnyerésében is?

-Úgy gondolom igen. Két ok miatt eshetett rám a választás. Az egyik, hogy számomra fontos dolog a tradíció, amit a borászatban is képviselek. 

Igyekszem nem felülni az épp aktuális divathullámra, jobban hiszek a minőségi és prémium borok készítésében, abban, hogy hosszú távon ez vezethet sikerre, mert ezt minden korban értékelni fogják a fogyasztók"

Márpedig a borászok többsége a lelke mélyén alapjában véve konzervatív ember, így ezt valószínűleg értékelték. A másik az a tény, ahogy átvettem és tovább viszem a Gál Tibor nevet és pincészetet, egyfajta szimbólum a szemükben. Sok borász szeretné, ha a gyermeke, a családja ugyanígy vinné tovább azt, amit ő megépített. Tudom, mert sok idősebb borásszal nagyon jó a kapcsolatom, szinte fiukként kezelnek. És így ezt egyfajta tisztelgés apu emléke előtt is.

Édesapja emléke megkerülhetetlen az egri, de a magyar bárásztársadalomban is. Ő kifejezetten közösségépítő ember is volt, ami öntől sem áll távol, elég csak az Egri csillagra gondolni, ami a saját ötlete volt. Hogy látja, jó irányt vett az is?

-2009-es első évjárata óta ma már évente több mint egymillió palack fogy belőle, ezzel ez lett az ország legsikeresebb újkori bormárkája. Szóval szerintem igen. De az is sokatmondó, hogy az idei Egri Csillag Weekend során több pohár fogyott, mint a nyári borünnepen, pedig az jóval nagyobb és régebbi esemény. Vagyis, ha több látogató nem is volt, több borfogyasztó igen. 

Budapest, 2025. május 9. Gál Tibor egri borász, a Gál Tibor Pincészet tulajdonosa beszédet mond, miután átvette a Borászok Borásza díjat az elismerés átadóján a budapesti New York Palotában 2025. május 9-én. MTI/Purger Tamás
Budapest, 2025. május 9. Gál Tibor egri borász, a Gál Tibor Pincészet tulajdonosa beszédet mond, miután átvette a Borászok Borásza díjat az elismerés átadóján a budapesti New York Palotában 2025. május 9-én.
Fotó: MTI/Purger Tamás

És igen, én is közösségi ember vagyok, szívesen tettem és teszek a jövőben is az egri borért, az egri borvidékért, és a magyar borokért is, ha lehetőségem adódik rá, ahogy apu is tette"

Ő továbbra is az én hősöm, és bár ezt a pincészetet és a Fúziót már én építettem, és a Gál Tibor nevet is én tetettem ki rá, még mindig nem a saját nevemet, hanem az övét látom, ha odanézek. Remélem a gyerekeim már majd az enyémet látják benne.

Negyven évesen lett a Borászok Borásza. Hova van innét tovább?

- A borászat nem egy rock-sztár szakma, itt nem lehet a hírnévből – már ha van ilyen – megélni, itt minden évben meg kell dolgozni a sikerért, vagy akár a megélhetésért. Szóval nem állunk meg.

 Hiszek ebben a borvidékben, az Egri bikavérben, hiszem, hogy mi itt ebben vagyunk a legjobbak és a legsikeresebbek"

Ezt el kell hitetni a világban is, és el kell érni, hogy ez a márkanév ott legyen és ismert legyen New Yorkban, Tokióban, és a világ minden részén.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!