Az egyik legnagyobb hazai bank nevében küldenek üzeneteket a csalók

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az OTP Bank hivatalos levélben figyelmeztet, hogy egyre gyakoribbak az olyan hívások, ahol csalók a bank nevében keresik meg az ügyfeleket.
Vágólapra másolva!

A csalók egyik leggyakoribb trükkje, hogy telefonon gyanús tranzakciókra hivatkoznak, és azt állítják, valaki nagy összegű utalást kezdeményezett az ügyfél számlájáról. A hívók ilyenkor magukat banki szakértőnek adják ki, és azt javasolják, hogy a pénzt egy úgynevezett „biztonsági számlára” kell áthelyezni. 

Fontos tudni, hogy az OTP Bank ilyen jellegű kérést soha nem tesz, ez minden esetben átverés 

– írja a Délmagyar.

A NAV-os csalók ezúttal zárolással fenyegetik a címzetteket, és egy hamis weboldalra irányítják őket, hogy megszerezzék személyes adataikat.
Az OTP Bank nevében küldenek üzeneteket a csalók a banki ügyfeleknek
Fotó: Unsplash

A bank tájékoztatása szerint a csalók rafináltak és nyomást gyakorolnak a kiszemelt áldozatokra. Az OTP felhívta a figyelmet arra, hogy 

senki ne adja meg sem telefonon, sem e-mailben a bankkártya- vagy internetbanki adatait, még akkor sem, ha azt állítják, hogy gyanús pénzmozgás történt.

Az OTP Bank által kiküldött levélben gyakorlati tanácsokat is megosztottak az ügyfelekkel. Többek között azt javasolják, hogy:

  • minden szokatlan telefonhívást kezeljenek fenntartással,
  • ne hagyják magukat sürgetni vagy megijeszteni,
  • és semmiképp ne utaljanak ismeretlen „biztonsági számlára".

Az OTP szerint az éberség és az egészséges gyanakvás a legjobb védekezés a csalók ellen. Az ügyfelek védelme érdekében a bank kiemelten fontosnak tartja a megelőzést és a tájékoztatást.
A Délmagyar kiderítette, hogy a csalóknak több módszere is van arra, hogyan csaljanak ki pénzt a gyanútlan emberektől. 

Rekordszámú a csalók mennyisége

Rekordszámú kiber- és hackertámadás sújtja a világot, ez alól Magyarország sem kivétel, átfogó és összehangolt támadás ért már bankokat, online webáruházakat, de estek már áldozatul cégek és magánszemélyek is egyaránt. Előfordult már csalás a NAV vagy a Magyar Posta nevében is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!