Dunaújváros, avagy régi nevén Sztálinváros szinte teljes egészében a tervezőasztalon született. A szocialista mintavárost 75 éve, a munka ünnepének másnapján – 1950. május 2-án – kezdték el építeni és egy évre rá már várossá is avatták.
Sztálinváros születését az új vasműnek köszönhette, a hatalmas gyárkomplexumnak ugyanis rengeteg dolgozóra, a munkásoknak pedig lakásra volt szüksége. Bár helyét először Mohács mellett jelölték ki, de miután a szocialista blokk viszonya a Tito vezette Jugoszláviával mélypontra került, biztonsági okokra hivatkozva a beruházást az ország belsejébe helyezték át, ahol úgyszólván a semmiből épült fel az 1950-es évek legelején.
Nézze végig az építkezésről a korabeli fotókat:
A háború utáni újjáépítéshez elengedhetetlen volt a jó minőségű acél, ráadásul a magához térő ország meglévő kohóinak többségét találat érte a bombázások során, így a lakosság évekig csak a romok alól előbányászott vasból tudott építkezni.
A szovjet utasításon túl tehát egy vaskohászati komplexum létrehozása stratégiai fontosságú is volt a magyar nehézipar erőltetett ütemű fejlesztése szempontjából.
Rákosiék pedig presztízskérdést csináltak építkezésből és bármire hajlandóak voltak, hogy minél hamarabb elkészüljön a monstrum. Miközben 1951-ben újra bevezették a jegyrendszert, a vasmű építése egy pillanatra sem állhatott meg.
A beruházáshoz legközelebbi falu, Dunapentele földjeit kárpótlás nélkül kisajátították,
ráadásul az országos kampány miatt nincstelenek és szerencselovagok százai özönlöttek a kétes hírű pentelei barakktáborokba az új élet reményében. Közbiztonság gyakorlatilag nem volt, az építőanyagokra is folyamatosan katonáknak kellett vigyázniuk.
A vasmű teljes építkezése 1965-re ért véget, bár az egyes egységeket külön adták át, 1954-ben például maga Rákosi és Nagy Imre jöttek el gratulálni a munkásoknak az I. számú nagyolvasztó indításakor.
Az addig döntően mezőgazdasági jellegű Dunapentele 1951-re városi rangot, hatalmas új kikötőt és saját vasútállomást kapott, és ekkor nevezték át Sztálinvárossá is.
A 2010-es években Dunaújváros területének még mindig kb. harmadát tette ki a vasmű.
Az alábbi képen a A Dunai Vasmű főbejárata látható 1960 körül:
A vasmű és a város fénykorát a '70-es években a '80-as évek elején élte, ekkor volt a már Dunaújvárosra átkeresztelt település lakossága is a legnagyobb: több mint 60 ezer lakossal. Jelenleg körülbelül 40 ezer lakosa van Dunaújvárosnak, amelynek városképe viszont még azóta is minden más városunkénál jobban tükrözi a szocialista ideált.