75 éve kezdték el építeni hazánkban az első szocialista mintavárost – mutatjuk az izgalmas fotókat

Vágólapra másolva!
Az 1950-es években, szinte a semmiből nőtt ki Sztálinváros, mai nevén Dunaújváros, amely létét a helyi vasműnek és a korabeli ideológiának együttesen köszönhette. Galériás összeállításunkban különleges képeket mutatunk Dunaújváros építéséről
Vágólapra másolva!

Dunaújváros, avagy régi nevén Sztálinváros szinte teljes egészében a tervezőasztalon született. A szocialista mintavárost 75 éve, a munka ünnepének másnapján – 1950. május 2-án – kezdték el építeni és egy évre rá már várossá is avatták. 

Május 1. utca házai az Építők útja irányából nézve. Dunaújváros építése, 1950
Május 1. utca házai az Építők útja irányából nézve. Dunaújváros építése, 1950
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Dunaújváros, az egykori az szocialista mintaváros, amely a vasműnek köszönhette a születését

Sztálinváros születését az új vasműnek köszönhette, a hatalmas gyárkomplexumnak ugyanis rengeteg dolgozóra, a munkásoknak pedig lakásra volt szüksége. Bár helyét először Mohács mellett jelölték ki, de miután a szocialista blokk viszonya a Tito vezette Jugoszláviával mélypontra került, biztonsági okokra hivatkozva a beruházást az ország belsejébe helyezték át, ahol úgyszólván a semmiből épült fel az 1950-es évek legelején.

Nézze végig az építkezésről a korabeli fotókat:

Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950
Magyarország, Dunaújváros építése, 1950

A háború utáni újjáépítéshez elengedhetetlen volt a jó minőségű acél, ráadásul a magához térő ország meglévő kohóinak többségét találat érte a bombázások során, így a lakosság évekig csak a romok alól előbányászott vasból tudott építkezni. 

A szovjet utasításon túl tehát egy vaskohászati komplexum létrehozása stratégiai fontosságú is volt a magyar nehézipar erőltetett ütemű fejlesztése szempontjából. 

Rákosiék pedig presztízskérdést csináltak építkezésből és bármire hajlandóak voltak, hogy minél hamarabb elkészüljön a monstrum. Miközben 1951-ben újra bevezették a jegyrendszert, a vasmű építése egy pillanatra sem állhatott meg. 

Képen Dunaújváros építése. Az egykori iparváros terveit Weiner Tibor műegyetemi tanár dolgozta ki, aki a város tanácselnök-helyettese, főépítésze és az építkezés helyszíni irányítója is volt.
Képen Dunaújváros építése. Az egykori iparváros terveit Weiner Tibor műegyetemi tanár dolgozta ki, aki a város tanácselnök-helyettese, főépítésze és az építkezés helyszíni irányítója is volt
 Fotó: Fortepan / Kern család

A beruházáshoz legközelebbi falu, Dunapentele földjeit kárpótlás nélkül kisajátították, 

ráadásul az országos kampány miatt nincstelenek és szerencselovagok százai özönlöttek a kétes hírű pentelei barakktáborokba az új élet reményében. Közbiztonság gyakorlatilag nem volt, az építőanyagokra is folyamatosan katonáknak kellett vigyázniuk. 

Sztálinvárosból Dunaújváros

A vasmű teljes építkezése 1965-re ért véget, bár az egyes egységeket külön adták át, 1954-ben például maga Rákosi és Nagy Imre jöttek el gratulálni a munkásoknak az I. számú nagyolvasztó indításakor. 

Az addig döntően mezőgazdasági jellegű Dunapentele 1951-re városi rangot, hatalmas új kikötőt és saját vasútállomást kapott, és ekkor nevezték át Sztálinvárossá is.

A 2010-es években Dunaújváros területének még mindig kb. harmadát tette ki a vasmű. 

Az alábbi képen a A Dunai Vasmű főbejárata látható 1960 körül:

image

A vasmű és a város fénykorát a '70-es években a '80-as évek elején élte, ekkor volt a már Dunaújvárosra átkeresztelt település lakossága is a legnagyobb: több mint 60 ezer lakossal. Jelenleg körülbelül 40 ezer lakosa van Dunaújvárosnak, amelynek városképe viszont még azóta is minden más városunkénál jobban tükrözi a szocialista ideált. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!