Vámháború: elkezdődtek a kínai–amerikai tárgyalások Genfben

Vágólapra másolva!
Elkezdődtek a kínai–amerikai tárgyalások a kereskedelmi háború ügyében Genfben – számolt be róla a Világgazdaság a Reuters nyomán. Bár a vámháborút illetően a gyors áttörésre kevés az esély, a felek közötti közvetlen párbeszéd újraindítása mindenképp reménykeltő fejleménynek számít a két gazdasági nagyhatalom feszült viszonyában.
Vágólapra másolva!

A tárgyalásokat az amerikai fél részéről Scott Bessent pénzügyminiszter, míg Kína részéről He Lifeng miniszterelnök-helyettes vezeti. A kétnaposra tervezett genfi egyeztetések az első nyilvános, személyes találkozót jelentik azóta, hogy Donald Trump vámháborút indított Kínával. Az amerikai elnök drasztikus 145 százalékos importvámokat vetett ki kínai termékek széles körére. Peking válaszul 125 százalékos vámokat vezetett be több amerikai termékre, valamint korlátozta a ritkaföldfémek kivitelét.

A szövetségi külügyminisztérium vagy a svájci külügyminisztérium (FDFA) által kiadott fényképen Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter látható Genfben a vámháborút enyhíteni célzó tárgyalások előtt. (Fotó: Martial Trezzini / FDFA)
A szövetségi külügyminisztérium vagy a svájci külügyminisztérium (FDFA) által kiadott fényképen Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter látható Genfben a vámháborút enyhíteni célzó tárgyalások előtt. (Fotó: Martial Trezzini / FDFA)

A megbeszéléseken részt vesz Jamieson Greer, az Egyesült Államok kereskedelmi főmegbízottja is. A találkozó célja nem csupán a retorziós intézkedések enyhítése, hanem annak felmérése is, hogy létezik-e még bármilyen lehetőség egy átfogó megállapodásra a világgazdaságot is érintő vámháborúban.

A német kancellár keményen beleállt Trump vámháborújába

Friedrich Merz német kancellár határozott üzenetet küldött Donald Trump amerikai elnöknek: a transzatlanti gazdasági kapcsolatok javítása érdekében meg kell szüntetni a vámháborút és törekedni kell a „nulla vámtarifás” megállapodásra az Európai Unió és az Egyesült Államok között.

Elmondtam neki, hogy szerintem a vámviták eszkalálása nem jó irány

– nyilatkozta Merz pénteken Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatja.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!