Izrael iráni nukleáris létesítmények ellen mért légicsapásokat péntekre virradó éjjel, valamint támadást intézett az iráni Forradalmi Gárda teheráni főhadiszállása ellen, megölve azzal a szervezet első számú vezetőjét, Hoszein Szalami parancsnokot is. Irán nem maradt sokáig adós a válasszal, és dróncsapást indított Izrael ellen. Az előzetes értékelések alapján elhúzódó háborúra lehet számítani, amelynek jól látható jelei mutatkoznak már most a világ tőzsdéin is.
Miként a Világgazdaság arról beszámol, a világ vezető tőzsdéi csökkenéssel reagáltak a hírre. Ezzel szemben a klasszikus menedékeszközök ez alkalommal is erősödtek. Az egyik legnagyobb mértékű drágulás a Brent olajfajtánál jelentkezett, ami bár aggodalomra adhat okot, de az áremelkedés kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a világban meglévő bizonytalanságok miatt - globális kereskedelmi feszültségek, orosz-ukrán háború - az olaj ára nem túl magas szintről tudott elrugaszkodni:
A forintot megviselte a támadás híre, mind a dollárral, mind az euróval szemben veszített erejéből, ahogy a krízis azonnal felértékeli ezeket a valutákat a svájci frankkal együtt a befektetők szemében.
Az első sokkból ocsúdva a figyelem most a kőolaj piacára összpontosul. A klasszikus menedékeszköznek számító arany árának emelkedése már eddig is csúcsokat döntögetett, az új háborús feszültség csak tovább erősíti a nemesfém pozícióját a piacokon.
A kőolaj árának alakulása körül több a kérdőjel. Az Oilprice által megszólaltatott elemzők egyetértenek abban, hogy az olaj ára 80 dollárra vagy annál magasabb szintre is emelkedhet. Két feltétel teljesülése esetén lehet számítani erre, akár egymástól független bekövetkezésük esetén is:
Bár a feszültség óriási, a megszólaló elemzők többsége szerint valószínűtlen a teljes körű háború. Emellett a forgatókönyv mellett szól az is, hogy az Egyesült Államok a deeszkaláció és a diplomáciai megoldás mellett érvel, mert bár úgy tűnik, Washington tudott az Izrael ellen indított támadásról azt megelőzően, most igyekszik elhatárolni magát a konkrét akciótól.
„Nem veszünk részt Irán elleni csapásokban, és legfőbb prioritásunk az amerikai erők védelme a régióban” – mondta Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki azt is jelezte, hogy az amerikai kormány Izrael feléjük küldött jelzéséből indul ki, ami szerint Izrael önvédelmi lépésnek nevezte akciójának végrehajtását.