Újra van miért feltenni az örök kérdést: Pepsi vagy Coca-Cola?

Vágólapra másolva!
Az élelmiszeriparban elsősorban a Coca-Cola részvényeit választják a befektetők, mert a vállalat nemcsak az előrejelzéseinek megfelelően fizeti ki osztalékát, hanem növeli is az értékét, de a Pepsi mellett is van ok az elköteleződésre. Sőt, a két nagy üdítőipari óriás részvényei közül most inkább a Pepsiben látnak fantáziát az elemzők.
Vágólapra másolva!

Rövid távú hatások miatt hullott a mélybe a PepsiCo vállalat részvényárfolyama, ez viszont kedvező helyzetet teremthetett azoknak, akik hosszú távban gondolkodnak. Azok a befektetők ugyanis, akik bíznak a távolabbi jövőben, igencsak csábító osztalékhozamra számíthatnak a részvények után, ha a PepsCo papírjára tesznek – mutatja be elemzésében a Világgazdaság.

Pepsi, Coca-Cola
A Coca-Cola és a Pepsi örök vetélkedésében utóbbi most előzhet egy fontos szempontban (illusztráció)
Fotó: Shutterstock

Markáns különbségek a Pepsi és a Coca-Cola között

Érdemes megemlíteni, hogy a két óriáscég működésében és vállalásában számos különbség van, melyek az avatottabb szemek számára fontos mérlegelési szempontot jelenthetnek. Az egyik, hogy a PepsiCo elég otthonosan mozog a snack-ek területén is, olyan márkákkal, mint a Doritos vagy a Lays's. Fontos különbség az is, míg az örök versenytárs Coca-Cola inkább a külső partnerekkel kötött megállapodás alapján más palackozókban gyártat, addig a Pepsi márka termékeinek többsége a cég 20 saját üzemének valamelyikében készül a cég nemzetközi jelenlétének köszönhetően.

A lap az utóbbi vonatkozás alapján arra hívja fel a figyelmet, hogy ez olyan adottság, amely a magas inflációs időszakban jelentős hátrányt okozott a Pepsinek, mivel a költségek növekedését a saját bőrén érezte, míg a Coca-Colát védték a partnereivel megkötött, jól körülbástyázott szerződések. 

Ez az időszak azonban lezárult, és ha az infláció visszatér a korábbi medrébe, ami javarészt már meg is történt, az eddigi hátrány előnnyé válhat.

A PepsiCo vezetésének értékelése egybecseng az elemzők által közöltettek: idén szerény, 1 százalékos javulásra kell számítani a bevételt tekintve, ám a következő két év ennél sokkal impozánsabb növekedést hozhat, a profit bővülése pedig lekövetheti a bevétel növekedését, arányban azzal.

Az elemzés további részleteit a Világgazdaság cikkében olvashatja el!

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!