Jegybanki előrejelzés: így kap erőre a magyar gazdaság 2025-ben – van ok bizakodni

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az európai gazdasági környezet egyelőre nem kedvező, drága az energia, gyengélkedik az európai ipar, és a vásárlóerő is ingadozik, nem költenek ész nélkül az emberek. A kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére a magyar gazdaság lassan, de stabilan halad előre a jegybanki előrejelzés szerint. A Monetáris Tanács döntéshozói részletesen értékelték a nemzetközi és hazai folyamatokat, nézzük, mit prognosztizálnak az év végéig.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank negyedévente publikálja Inflációs jelentését, amelyben a gazdaság egészének helyzetét is elemzi. A jegybanki előrejelzés szerint a magyar gazdaság a nehéz európai környezet ellenére fokozatosan erőre kap: a forint erősödik, az infláció csökkenő pályán van, és a fogyasztás is húzza a növekedést. A jegybank szerint a következő hónapokban lassan, de biztosan élénkülhet a gazdaság, még ha az aszály és a gyenge német ipar fékezheti is a tempót - de nézzük a részleteket.

jegybanki előrejelzés, Stuttgart, Germany - 05-22-2022: Person holding smartphone with logo of Hungarian National Bank (Magyar Nemzeti Bank, MNB) on screen in front of website. Focus on phone display. Unmodified photo.
A jegybanki előrejelzés a gazdasági lassú növekedését várja/Fotó: T. Schneider / Shutterstock

A világ sem dübörög – de nem is állt le

Az elmúlt hónapokban több olyan fontos kereskedelmi megállapodás is létrejött, amely enyhítette a világgazdasági feszültségeket. A Monetáris Tanács szerint ennek köszönhetően a globális konjunktúrakilátások némileg javultak: 

  • az Egyesült Államok gazdasága éves szinten 2,1 százalékkal bővül, 
  • Kínáé 5,2 százalékkal,
  • az euróövezet növekedése 1,6 százalék körül alakul, 
  • ugyanakkor Németország – Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere – továbbra is csak szerény, 0,2 százalékos bővülést mutat. Ez a hazai gazdaságnak kifejezetten hátrányos, ugyanis fékezi a magyar exportteljesítményt és az ipari termelést. A jelentés kiemeli: a globális pénzügyi piacokat is megnyugtatta, hogy július végén létrejött az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás. Ez mérsékelte a bizonytalanságot, csökkentette a kockázati felárakat, és támogatta a befektetői hajlandóságot. Az adatot már publikáló fejlett gazdasággal rendelkező OECD tagországok több mint felében magasabb lett augusztusban az infláció, mint ahogy a jegybankot tervezték. 
  • Az Egyesült Államokban 2,9 százalékra emelkedett az infláció, 
  • Kínában pedig 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak éves összevetésben. 
  • Az eurozónában 2,0 százalékon alakult az infláció, 
  • míg a tagországok inflációs rátái mintegy 6 százalékpontos sávban szóródtak. 

A fogyasztóiár-index a régiós országok közül Romániában jelentősen, 9,9 százalékra nőtt, míg Lengyelországban (2,9 százalék) és Csehországban (2,5 százalék) némileg a jegybanki célok felett alakult - írja a jelentés. 


Forint és pénzpiac: erősödés, vajon marad-e

A kedvező nemzetközi hangulat a hazai pénzügyi piacokon is éreztette hatását. A régiós devizák közül a cseh korona közel 2 százalékkal értékelődött fel, míg a lengyel zloty és a román lej euróval szembeni árfolyama nem változott érdemben az időszak során. A forint erősödését a nemzetközi folyamatok következtében élénkülő kockázatvállalási hajlandóság, illetve a hazai monetáris politika szigorú üzenetei is támogatták. A forint árfolyama az előző negyedévhez képest mintegy 3 százalékkal erősödött az euróhoz képest, 393 forint körüli szintről 381 forint környékére. Ez mérsékelte az importált inflációt és javította a külső egyensúlyt. A jelentés az írja, az állampapírpiacon vegyes volt a kép.


Infláció: már látszik a 3 százalékos cél

Az MNV jelentése kiemeli: az infláció az év eleji magas szintekhez képest jelentősen mérséklődött. 2025 augusztusában a fogyasztói árindex 4,3 százalék volt, a maginfláció 3,9 százalékra süllyedt. Az jegybank elemzése szerint a csökkenő tendencia folytatódhat, ha az energiaárak mérsékeltek maradnak és a bérnövekedés is lassabb ütemben halad. 

 A jegybanki előrejelzés szerint 2025 egészében az infláció 4,6 százalék lehet, 2026-ra 3,8 százalékra, 2027-re pedig 3 százalék közelébe csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy a középtávú inflációs cél – 3 százalék ±1 százalékpont – elérhető közelségbe kerül.


Gazdasági növekedés: lassú ütemet jósol a jegybanki előrejelzés

Az elemzés megállapítja: a magyar gazdaság 2025 második negyedévében éves alapon mindössze 0,1 százalékkal nőtt, de az előző negyedévhez képest 0,4 százalékos bővülést mutatott. A növekedés fő motorja a háztartások fogyasztása, amelyet a reálbérek emelkedése és a foglalkoztatás stabilitása támogat meg. A fellendülés a harmadik negyedévtől fokozatosan erősödhet, bár az aszály sújtotta mezőgazdasági termelés átmenetileg fékezheti a növekedést. A jegybank továbbra is 0,6 százalék körüli GDP-bővülést vár 2025-re, amely 2026-ban már 2 százalék fölé gyorsulhat, ha a külső kereslet javul és a beruházások újra élénkülnek. 

A Monetáris Tanács összességében óvatos optimizmusát fejezte ki: 

  • a gazdaság a kedvezőtlen uniós környezet ellenére is növekedési pályán maradt, 
  • az infláció közelít a célhoz, és a pénzügyi stabilitás erősödik. 

A következő időszakban a feladat a növekedés élénkítése és az inflációs várakozások lehorgonyzása, miközben a külső kockázatok – energiaárak, geopolitika, európai konjunktúra – továbbra is figyelmet igényelnek.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!