Elindult az M1 bővítése – gigaberuházással turbózzák fel az autópályákat

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az autópálya-fejlesztések hozzájárulnak a közlekedésbiztonság növeléséhez, erősítik a vidéket és fejlődik általuk a nemzetgazdaság is. Megkezdődött az M1 bővítése.
Vágólapra másolva!

2010-ben három, ma tíz autópálya éri el az országhatárt, miközben 2010-ben kevesebb mint 1300 kilométernyi gyorsforgalmi út volt hazánkban, ma pedig eléri az 1900 kilométert. Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára erről Bicskén beszélt, az M1-es autópálya bővítéséről tartott hétfői sajtótájékoztatón.

M1-es autópálya 2X3 sávosra bővül.
Az MKIF Zrt. az M1-es autópálya teljes bővítését saját erőből és hitelből finanszírozza. / Fotó: Szászi Dániel/Magyar Közút Nonprofit Zrt.

2X3 sávosra bővül az M1 Bicskétől Concóig

Az ÉKM államtitkára kiemelte, hogy különösen fontosnak tartják a mobilitás fejlesztését, mert nagymértékben hozzájárul a közlekedésbiztonság növeléséhez, erősíti a vidéket, hozzájárul a nemzetgazdaság fejlődéséhez is. Hozzátette, hogy a következő években a közúthálózat fejlesztésében nagyobb fordulatra kapcsolnak, a létrejött koncessziós szerződés alapján 530 kilométernyi útfelújítás, 270 kilométernyi új autópálya és nagyságrendileg hasonló volumenű gyorsforgalmi hálózatbővítés is megvalósul.

Az államtitkár jelezte, hogy az M1-es autópálya kétszer háromsávosra bővítésének első üteme az M0-s és Concó pihenőhely között európai léptékkel is jelentős, hiszen nem csak bővítés lesz, hanem teljes szerkezeti újjáépítés is, ami sokkal kényelmesebb, biztonságosabb közlekedést tesz majd lehetővé.

Nagy Bálint megerősítette, hogy 2026-tól regionális autópálya matricát vezetnek be az M1-es teljes szakaszára négy vármegye vonatkozásában: az évente mintegy 30 ezer forintba kerülő vármegyei matricák helyett az érintett vármegyékben élők számára 15 ezer forintba fog kerülni az éves matrica.

Németh Tamás, az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az ország eddigi legnagyobb közúti infrastruktúrát érintő projektje évtizedekre meghatározza majd a gyorsforgalmi úthálózat fejlődését. Megjegyezte, a munkálatok idején mindvégig biztosítják a kétszer kétsávos forgalmat az autópályán.

Hozzátette, hogy az MKIF Zrt. az M1-es autópálya teljes bővítését saját erőből és hitelből finanszírozza az állammal kötött koncessziós szerződés alapján. A beruházás része egy tízéves programnak, amelyben 2025-34 között 

  • az M1-es mellett 
  • az M7-es és 
  • az M3-as autópályákat is bővítik, illetve 
  • 279 kilométer új gyorsforgalmi utat is építenek.

Ezzel segítik az autóról közösségi közlekedésre váltókat

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a felújítás idején a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik nem hagyhatják el az autópályát, táblákat helyeznek ki ennek érdekében.

Váczi Viktor, a MÁV-csoport szóvivője közölte, hogy az autóbuszos helyközi közlekedésben és a vasúti fővonalakon az elővárosi vonatok kapacitását növelték, ezzel segítik az autóról közösségi közlekedésre váltókat.

A kiadott sajtóanyag szerint az M1-es autópálya 78 kilométer hosszan bővül kétszer három sávra az M0-s és a 94-es km-nél található Concó pihenő között. Ezen felül oldalanként egy-egy teljesértékű forgalmi sávként használható, intelligens leállósáv is épül, amely baleset, munkavégzés vagy nagyobb forgalom idején megnyitható lesz a közlekedők számára, így akár kétszer négy sávon is haladhat a forgalom Budapest és Győr között.

A Hegyeshalomig tartó szakasz is bővül

Az MKIF az állammal kötött koncessziós szerződés szerint az M0-s és a Bicske közötti szakaszt 2028 augusztus végéig, a Concó pihenőig tartó szakaszt pedig 2029 augusztus végéig építi meg. A Hegyeshalomig tartó szakasz is bővül majd egy későbbi időpontban.

A tervek alapján 72 meglévő alul- és felüljárót építenek át, 11 meglévő csomópontot korszerűsítenek és 4 új különszintű csomópontot is kialakítanak. Hét szintbeni alcsomópontot korszerű, körforgalmi csomópontokká alakítanak, 6 komplex pihenőhelyet teljesen átépítenek, a többi pihenőhelyet bővítik és modernizálják, mintegy 300 új kamionparkolót alakítanak ki. Bicske és Komárom mérnökségi telepeit bővítik, korszerűsítik, korszerű vízelvezető és víztározó rendszereket építenek ki, valamint jelentősen növelik a zajvédő falak hosszát és azok magasságát is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!