A több sebből vérző agrárpolitikát ellehetetlenítené, a kistermelőket tönkretenné az ukrán csatlakozás

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ha Ukrajna a jelenleg tervezett módon, a mezőgazdaság mostani állapotában csatlakozna 2029-től az EU-hoz, az tönkretenné az európai mezőgazdaságot, különösen a kistermelőket. Az ukrán csatlakozás emiatt társadalmi feszültséghez vezetne a törvényhozók, politikusok és a termelők között. Szakértők szerint először át kellene gondolni, mi alapján, milyen mértékben és hogyan lenne érdemes támogatni a termelőket.
Vágólapra másolva!

„Ukrajna uniós tagsága megölné, tönkretenné az európai gazdákat” – nyilatkozta nemrégiben egy ukrajnai rendezvényen Dmitro Kuleba, Ukrajna volt külügyminisztere. Zelenszkij egykori bizalmi embere arra célzott, hogy ez akkor következne be, amennyiben Ukrajnát a mezőgazdaság jelenlegi állapotában integrálnák az unióba. Úgy fogalmazott: a gyorsított ukrán csatlakozás társadalmi forradalmat indítana el több uniós országban, még az olyan erős mezőgazdasággal bíró tagállamokban is mint Franciaország, Belgium vagy Lengyelország, amelynek következtében összeomlana Európa. 

Dmitro Kuleba, Ukrajna, ukrán csatlakozás
Dmitro Kuleba, Ukrajna volt külügyminisztere figyelmeztetett az ukrán csatlakozás veszélyeire / Fotó: Kay Nietfeld / dpa Picture-Alliance/AFP

Kuleba szerint így történhetne meg az ukrán csatlakozás

Kuleba szerint Ukrajna uniós csatlakozása érdekében két problémát kellene orvosolni. Először is meg kell találni a módját annak, hogy a Nyugat-Ukrajna, Moldova és a nyugat-balkáni országok csatlakozása után is megőrizze az európai mezőgazdasági projekt feletti ellenőrzést. 

Ha a szabályokat úgy hagyjuk, ahogy most vannak, és mindannyiunkat bevonunk, az EU ugyan létezni fog, de a Nyugat elveszíti az irányítást az erőviszonyok eltolódása miatt” 

– fejtette ki a volt külügyminiszter.

Dmitro Kuleba szerint másodszorra az ukrán mezőgazdaság kérdését kell megoldani, mert ma az ország teljes mezőgazdasági ágazata összeegyeztethetetlen az európaival.

Komoly vitákat generál az unióban is a csatlakozás

Máthé Réka az NKE Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa szerint amikor Ukrajna azonnali, különösebb reform nélküli európai uniós csatlakozásáról beszélünk, több szempontot kell szem előtt tartani. Ezek egyike az unió egyik legrégebbi és legalapvetőbb szakpolitikája, a Közös Agrárpolitika (KAP) kérdése, amely várhatóan továbbra is létezni fog, annak ellenére, hogy az elmúlt években az uniós költségvetésben fokozatosan csökkent az erre szánt forrás. 

Jelenleg is éles viták folynak arról, hogy a 2028-2034 közötti költségvetési ciklusban mennyit szánnak erre a célra, de annyit már most érezhetünk, hogy az Európai Bizottság jóval szerényebb forrásban gondolkodik. Máthé Réka komoly vitákra számít majd a költségvetés elfogadását megelőzőleg ez ügyben az európai parlamentben. Úgy véli, ha maradna ez a csökkentett keret, az igen súlyosan érintené az összes uniós nagyobb ország mezőgazdaságát, élükön 

  • Franciaországot,
  • Németországot,
  • Olaszországot,
  • Spanyolországot
  • és Hollandiát

és természetesen mellettük Magyarországot is. Hiszen a mezőgazdasági szektor az unióban mintegy 17 millió embert foglalkoztat, amely jelentős része az európai társadalomnak.

A forráselosztás kritériumrendszere is Ukrajnának kedvez

Máthé Réka úgy látja, fontos szempont a KAP-források elosztásának kritériumrendszere, amely vizsgálja az egyes tagállamok gazdasági és társadalmi fejlettségét, a zöldítéshez kapcsolódó programok bevezetésének szükséges mértékét és azt, hogy mekkora területen gazdálkodnak. Ezek függvényében nagyban változik az értéke annak, hogy mekkora támogatást kaphatnak az egyes gazdálkodók. Ennek megfelelően

a csatlakozó Ukrajna jelentősebb gazdálkodói is aránytalanul nagyobb támogatáshoz jutnának, mint egy közepesen fejlett vagy fejlettebb régióban működő, kisebb területet megmunkáló, kistermelő, amely a kutató szerint aggasztó.

A probléma hátterében az áll, hogy 2024-ben Ukrajnában elfogadtak egy törvényt, amelynek értelmében vállalatok is vásárolhatnak földeket. Ez azt eredményezte, hogy a termőföldek többsége hatalmas vállalatok birtokába került. Elvileg ukrán tulajdonban vannak ugyan, de számos helyi forrás számol be arról, hogy ezen cégek mögött hatalmas külföldi vállalatok állnak. Felmerülhet tehát a gyanú, hogy a csatlakozás után az unió nemzetközi nagyvállalatokat fog finanszírozni az agrártámogatásokkal, amely korrupció gyanúját veti fel.

Feszültség a tagállamok, a törvényhozók és a termelők között

Ha különösebb reformok nélkül csatlakozna 2029-től Ukrajna az unióhoz, ahogyan azt az Európai Bizottság tervezi, akkor már a következő költségvetési ciklusban bekövetkezne ez a helyzet és aránytalanul nagymértékű forrás jutna Ukrajnába. Ez pedig a tagállamok és egyes társadalmi csoportok közti konfliktushoz vezetne. Ha a 17 millió főt foglalkoztató szektor azt érezné, hogy jóval kevesebb támogatáshoz jutnának, óhatatlanul megnövekedne a társadalmi feszültség a törvényhozók, politikusok és a termelők között.

Ráadásul az európai zöld megállapodás miatt a KAP már most számos nehézséggel küzd. Ilyen például, hogy Franciaország bevezette, hogy nem ad támogatást a fosszilis üzemanyagokkal működő traktorok használóinak. Olyan erőltetett menetben halad a zöldítés, amellyel a gazdák már most sem képesek lépést tartani. Ha emellett az európai piacot elárasztja majd az olcsó, még a korábbinál nagyobb mennyiségű ukrán termény, akkor ez még hátrányosabban érinti majd a gazdákat. 

Mindezek felvetik egy reform szükségességét a közös agrárpolitikában. Át kellene gondolni mi alapján, milyen mértékben és hogyan lenne érdemes támogatni a termelőket

– figyelmeztet a szakértő, aki egyetért a Dmitro Kuleba által elmondottakkal. „Ukrajna csatlakozása úgy, hogy nincs rákényszerítve az ottani ipar arra, hogy az európai standardokhoz alkalmazkodjon, az amúgy is sok sebből végző agrárpolitikát gyakorlatilag ellehetetlenítené, a kistermelőket tönkretenné” – hangsúlyozta Máthé Réka.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!