Kihirdették az idei BeneFit PRIZE 2025 – for Happy Employees pályázat győzteseit a Budavári Lovardában

Vágólapra másolva!
Idén negyedik alkalommal adták át a BeneFit PRIZE 2025 díjakat. A gálával egybekötött díjátadóra november 13-án, a Budavári Palota Lovarda Rendezvénytermében került sor. Az esemény célja Magyarország legkiemelkedőbb munkahelyi jólléti programjainak elismerése volt. Az este során szakmai díjakat osztottak ki öt kategóriában: kis-, közép-, nagy- és gigavállalatok, valamint nonprofit gazdálkodó szervezetek számára. A közönségdíjat a legnépszerűbb cégek kapták, míg a szakmai zsűri különdíjjal jutalmazta azokat a szervezeteket, amelyek különleges megoldásaikkal emelkedtek ki.
Vágólapra másolva!

A Humánpolitika.com közhasznú Egyesület és az All You Can Move SportPass által 2019-ben alapított BeneFit PRIZE rangos hazai elismerés, amely azokra a vállalatokra irányítja a figyelmet, amelyek kiemelten fontosnak tartják a munkavállalói jóllétet.  

Forrás: Klub Rekreáció Kft., Fotó: ZSOLNAI DORI

Célunk, hogy bemutassuk és díjjal ismerjük el azon kis,- közép-, nagy-, és gigavállalatokat, illetve egyéb gazdálkodó szervezeteket, amelyek a társadalmi felelősségvállaláson a dolgozókba fektetett jólléti programot értik, ezzel megelőzve a munkahelyi fluktuációt, valamint erősítve a pályázó cégek munkaerőpiaci pozícióját és a dolgozói lojalitást” – mondta köszöntőbeszédében a díj alapítója, dr. Mihalik Zsuzsa, majd hangsúlyozta, hogy a vállalati egészségkultúrát felsővezetői elkötelezettséggel, vállalati szintű stratégiai prioritássá kell tenni. A vállalati egészségkultúra ugyanis azon túl, hogy hat az egyénre, közösségi szinten is produktívabb, motiváltabb, testileg, szellemileg és lelkileg is kiegyensúlyozottabb munkavállalót, a vállalatok oldaláról pedig pozitívabb brand-image-t és magasabb jövedelmezőséget eredményez. 

Forrás: Klub Rekreáció Kft. , Fotó: ZSOLNAI DORI

A díj azért is különleges Magyarországon, mert a pályázatokat egy átfogó szempontrendszer alapján értékelik, figyelembe véve a munkavállalói jóllét minden fontos aspektusát.

Ma minden pályázó győztes, hiszen olyan egyedi és kreatív megoldásokkal járulnak hozzá a munkahelyi jólléthez, amelyek mindannyiunk számára példaértékűek” – mondta Dr. Mihalik Zsuzsa, majd kiemelte:

a BeneFit PRIZE 2025 felhívásra 137 cég jelentkezett, melyből 88 pályázat lett shortlistes, összesen 610 ezer munkavállalót képviseltek a pályázó cégek.

A szakmai díjakról független bírálóbizottság döntött

Az elismert üzletemberekből álló független zsűri az értékelés és elbírálás során figyelembe vette többek között a vállalatok által kialakított irodai környezetet, a munka-magánélet egyensúlyát, családbarát intézkedéseket, a fiatal generáció számára vonzó és motiváló juttatásokat és a fejlődést támogató programokat, valamint a környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalási programokat.

A zsűri tagjai: 

Schneider Balázs / AYCM / Sportoltatás kategóriában

Szabó György / Legitimo / Jogbiztonság kategóriában

Somogyi Tibor / DokiApp / Digitális Wellbeing kategóriában

Pászthory Andrea / REWIN / Béren kívüli juttatások kategóriában

Feuertag Ottó / Europa design / Munkakörnyezet kategóriában

Bada Éva és Csiszár Beatrix / Képező / Kulturális élmények kategóriában

Kovács Andrea és dr. Lázár Gábor / MVM / Teljesítmény alapú jutalmazási rendszerek kategóriában

Heffler Andrea / SkillON / Edukáció kategóriában

Sipos Csaba / Grantis / Pénzügyi tudatosság kategóriában

Pécsi Judit / UNION / Biztosítások kategóriában

Árvai Zoltán / Spirit Hotel / Pihenés és rekreáció kategóriában

Pataki Balázs / Eujobs / Z generáció kategóriában

Kráml Dávid / Hester’s Life / Egészségtudatos étkeztetés kategóriában

Gál Katalin / OPUS / Fenntarthatóság kategóriában

Püski Kata / Semmelweis / Esélyegyenlőség kategóriában

Györe Márió / REGIO / Családbarát munkahely kategóriában

Jászapáthy Csaba / Plazma Pont / Prevenció és egészségügyi szűrések kategóriában

Gazsi Zoltán / Kékzóna / Közösségteremtés a munkahelyen kategóriában

A BeneFit PRIZE 2025 díjazottjai 

Az esemény házigazdája Litkai Gergely a tőle megszokott szórakoztató stílusban indította és konferálta az ünnepélyes díjátadót. Az eseményen Risztov Éva olimpiai bajnok úszó inspiráló és egyben megható előadását hallhatta a közönség küzdésről, a csapat fontosságáról és vezetői tevékenység alappilléreiről. 

A szakmai díjakat kisvállalati kategóriában TRUMPF Hungary Kft. kapta, 

középvállalati kategóriában HRP Europe Kft. nyerte el a díjat,

nagyvállalatként a Henkel Magyarország Kft. vihette haza,

gigavállalatok között a MOL Nyrt. lett a legkiemelkedőbb a kategóriájában. 

Az egyéb gazdálkodó szervezet kategóriában pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem büszkélkedhet a díjjal.

A szakmai díjasok egy cégnévre szóló üvegplasztikát kaptak, az egy-egy területen kiemelkedőt létrehozó vállalatok pedig a zsűritagok különdíjait kapták.

Különdíjak a legkreatívabb ötleteknek

Forrás: Klub Rekreáció Kft. , Fotó: ZSOLNAI DORI

TELJESÍTMÉNY ALAPÚ JUTALMAZÁSI RENDSZEREK kategória

A díjat átadta: MVM – Kovács Andrea

Díjazott: MOL Nyrt.

SPORTOLTATÁS kategória

A díjat átadta: AYCM – Schneider Balázs

Díjazott: Cofidis cégcsoport magyarországi vállalatai

JOGBIZTONSÁG kategória 

A díjat átadta: LegitiMo – Szabó György

Díjazott: Kia Hungary

DIGITÁLIS WELLBEING kategória 

A díjat átadta: DokiApp – Somogyi Tibor

Díjazott: BMW Manufacturing Hungary Kft.

PIHENÉS ÉS REKREÁCIÓ kategória 

A díjat átadta: Spirit Hotel – Árvai Zoltán 

Díjazott: HRP Europe Kft.

FENNTARTHATÓSÁG kategória

A díjat átadta: Opus Zrt – Gál Katalin

Díjazott: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.

PÉNZÜGYI TUDATOSSÁG kategória

A díjat átadta: Grantis – Sipos Csaba

Díjazott: BP BSC Kft.

BIZTOSÍTÁSOK kategória

A díjat átadta: Union – Pécsi Judit 

Díjazott: Tigra Zrt.

MUNKAKÖRNYEZET kategória

A díjat átadta: Europa design – Feuertag Ottó

Díjazott: BP BSC Kft. 

KULTURÁLIS ÉLMÉNYEK kategória

A díjat átadta: Képező – Csiszár Beatrix és Bada Éva

Díjazott: Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

PREVENCIÓ ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRÉSEK kategória 

A díjat átadta: Plazmapont – Jászapáthy Csaba

Díjazott: Tigra Zrt.

EDUKÁCIÓ kategória

A díjat átadta: SkillOn – Heffler Andrea

Díjazott: Yettel Magyarország Zrt.

CSALÁDBARÁT MUNKAHELY kategória

A díjat átadta: REGIO Játék – Györe Márió

Díjazott: MKK ZRT.

EGÉSZSÉGTUDATOS ÉTKEZTETÉS kategória

A díjat átadta: Hester's life – Kráml Dávid

Díjazott: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

ESÉLYEGYENLŐSÉG kategória zsűrije 

A díjat átadta: Semmelweis – Püski Kata

Díjazott: Wise Payments Limited Magyarországi Fióktelepe

KÖZÖSSÉGTEREMTÉS A MUNKAHELYEN kategória

A díjat átadta: Kék Zóna Közösség – Gazsi Zoli

Díjazott: GERBEAUD GASZTRONÓMIA KFT.

Z GENERÁCIÓ kategória

A díjat átadta: EU Jobs – Pataki Balázs

Díjazott: BP BSC Kft.

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK kategória zsűrije

A djíat átadta: Rewin – Pászthory Andrea

Díjazott: KÖRBER

Alapítói különdíjban a Tigra Zrt. részesült, melyet dr. Mihalik Zsuzsa adott át, aki a gála lezárásaképp kiemelte, hogy a nevezési díjakból származó teljes bevételt – 3 511 200 forintot – teljes egészében az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványnak ajánlotta föl.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!