Iratkozzon fel hírlevelünkre 
A magyar fogyasztók az édesvizi halakat olcsóbbnak és biztonságosabbaknak találják, mint a tengeri halakat, mégis az utóbbiak a népszerűbbek egy közelmúltban lezajlott kutatás eredménye szerint. Egy másik, még frissebb tanulmány viszont arra mutat rá, hogy globális szinten is veszélyezteti a tengeri élővilágot és így a tengeri halak fogyasztását is egy felfutóban lévő iparág: a mélytengeri bányászat, különösen a hulladéklerakási szabályok hiányában. A bajt azonban meg lehet előzni megfelelő előkészületekkel.
Érdekes kutatási eredményeket közölt a közelmúltban a budapesti Állatorvustudományi Egyetem: bár a magyar fogyasztók az édesvízi halakat olcsóbbnak, biztonságosabbnak és környezetbarátabbnak tartják, mégis a tengeri halak népszerűbbek. Ez azért is érdemel figyelmet, mert az egy főre jutó magyar halfogyasztás európai viszonylatban is alacsony, miként az Origo megírta, az éves halfogyasztás főleg a közelgő karácsony időszakban koncentrálódik. Alább kitérünk arra, miért lesznek egyre népszerűbbek a tengeri halak a magyar fogyasztók körében, miközen egy újabb, a Nature Communications-ban közölt tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy egy viszonylag új gazdasági ágazat, a mélytengeri bányászat kibontakozása elvághatja a világot a tengeri halak fogyasztásától, az abból fakadó előnyöktől.
Fotó: Unsplash / NOAA
A magyarok is kedvelik a tengeri halakat – de jön a mélytengeri bányászat
Az Állatorvostudományi Egyetem tanulmányának egyik megállapítása szerint az egyik legfőbb fogyasztói ellenérv az édesvízi halak fogyasztásával szemben a túl sok szálka és az inkonzisztens minőség, de a tengeri halak praktikus, gyakran konyhakész csomagolása és könnyű feldolgozhatósága is befolyásolja a választásokat. Ahogyan az étkezési szokások is tényezők a vásárlás során – az idősebbek fogyasztóként már csak megszokásból is az édesvizi halakat részesítik előnyben.
A kutatás arra is rámutatott, a fogyasztói szokások a megfelelő stratégiával befolyásolhatóak, így a hazai akvakultúra-termékek versenyképessége javítható. A helyben termelt halak népszerűsítésével a magyar fogyasztók nem csak egészségesebb, de fenntarthatóbb és gazdaságilag is előnyösebb döntéseket hozhatnak az élelmiszer-fogyasztás terén. Ezek a motívumok visszaköszönnek lényegében minden, a halfogyasztást ösztönzö fogyasztási kampányban.
Az édesvizi halak fogyasztásának ösztönzése már csak azért is fontos, mert a halak fogyasztásának kedvező élettani hatásai ismertek. Érdekes ugyanakkor, hogy sokan hasonló okokból választják a tengeri halakat, melyek olykor a világ távoli óceáni területeiről érkeznek – a vásárlók általában a fagyasztott tengeri halfélék csomagolásán szereplő kódszám segítségével azonosíthatják a lehalászási helyet.
A tengeri halak és más fagyasztott, tengeri eredetű élelmiszerek jövőbeni rendelketésre állását ugyanakkor alapvetően befolyásolhatja a mélytengeri bányászat kibontakozása.
Erről átfogó előrejelzést természetesen nem lehet adni egyetlen cikken belül, ám arra a fent hivatkozott friss tanulmány révén rá lehet mutatni, miért kell(het) a jövőben megfizetni azt az árat, hogy csökken a friss tengeri halak és más, élelmiszerként fogyasztható élőlények rendelkezésre állása.
A vesztünkbe rohanunk, ha elkapkodjuk a mélytengeri bányászatot
A Nature Communications folyóiratban megjelent friss tanulmány a mélytengeri bányászat és az óceáni ökoszisztémák kockázataival foglalkozik. A mélytengeri bányászat jelentőségével az Origón korábban több cikkben foglalkoztunk, és bár az elsősorban ipari, ökológiai összefüggésű téma egyelőre nincs a vezető híradások fókuszában, időnként még Magyarországon is érdemes arra figyelni, már csak az imént említett átteteles hatásai miatt is.
A Hawaii Egyetem SOEST intézetének (föld- és óceántudománnyal és technológiával foglalkozó kutatóinézet) szerzői munkájukban arra figyelmeztetnek, hogy a mélytengeri bányászatból származó üledékfelhők jelentősen veszélyeztethetik az óceán úgynevezett „szürkületi zónáját” (200–1500 m mélység), amely kulcsszerepet játszik a tengeri táplálékháló és a karbonkörforgás működésében.
A kutatók a Clarion–Clipperton-zónában (CCZ) végeztek modellezéseket. A nagyjából 1,5 millió km2-nyi terület Hawaii és Mexikó között húzódik, a a Csendes-óceán környezetgazdálkodási területe, amelyet a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság kezel. A modellezések szerint az üledékplumák a vízrétegekben megtalálható planktonokok jelentős arányát (akár 50-60 százalékát) is érinthetik, miközben a természetes táplálékforrásokat tápanyagszegény, „üres kalóriás” részecskékkel hígítják.
Ez a hatás láncreakciót indíthat a teljes táplálékláncban, befolyásolva a halak, tintahalak és más középvíz-rétegi szervezetek túlélését.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a mélytengeri ökoszisztémák különösen érzékenyek az ilyen típusú zavarokra, miközben – s erre már a Mining.com cikke tér ki – a mélytengeri bányászattal járó hulladéklerakás szabályozása jelenleg hiányos. Ám már a védett CCZ területén is megindultak a bányászati feltárások.
Ennek mozgatórugója az, hogy az ásványkincsek iránti globális kereslet (réz, nikkel, kobalt, lítium, ritkaföldfémek) az energiaátmenet miatt meredeken nő – az Origón erről a vonatkozásról is írtunk.
Fotó: Wikipedia Commons
A hulladékkezelési módszerek azonban továbbra sem szabályozottak egységesen, miközben a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint
- a réz és ritkaföldfémek iránti igény 40 százalékkal,
- a nikkelé, kobalté és lítiumé pedig rendre 60, 70, illetve és 90 százalékkal fog emelkedni a közeljövőben.
A keresletnövekedést főként a tiszta energiákra való átállás hajtja.
Egyelőre azonban még van egy kis tartalék a helyzetben, már ami az időt illeti. „A mélytengeri bányászat még nem kezdődött meg ipari léptékben” – mondta Brian Popp, a tanulmány társszerzője, a SOEST földtudományi professzora. Szerinte most még van lehetőség arra, hogy megalapozott döntéseket hozzanak azzal kapcsolatban.
Bár a mélytengeri bányászat mint iparág felfutása nem azt jelenti, hogy egyik pillanatról a másikra tönkremegy a világ tengervizeinek élővilága, hanem azt, hogy megfelelő előkészítés híján egy hosszabb távon visszafordíthatatlan, akár katasztrófához is vezető folyamat indulhat el. Az óceánok ökológiájának védelme nem mozgalmi vagy ideológiai kérdés, hanem nagyon is praktikus, mivel az édesvízi és a tengeri élelmiszerek világszinten 3,2 milliárd ember számára jelentik a fő fehérjeforrást, 800 millió embernek pedig a megélhetést is ezek biztosítják.
A támogatói szerint viszont a mélytengeri bányászat elengedhetetlen a tiszta energia célok eléréséhez, míg a kritikusok óvatosságra intenek, amíg a hosszú távú hatásait nem értjük meg teljesen.
„Mielőtt megkezdődik a kereskedelmi mélytengeri bányászat, alaposan meg kell vizsgálnunk, hol engedjük ki a hulladékot” – figyelmeztetett Jeffrey Drazen, a SOEST mélytengeri ökológusa Drazen. „Ha rosszul döntünk, az óceáni közösségeknek árthatunk a felszíntől egészen a tengerfenékig” – tette hozzá.
A tanulmány szerzői szerint ezért
a kereskedelmi kitermelés megkezdése előtt körültekintő, tudományosan megalapozott döntéshozatalra van szükség, különös tekintettel a hulladék kibocsátási zónák kijelölésére a mélytengeri bányászat számára jóváhagyott területen.
Miként idén júniusban megírtuk, az Egyesült Államok Belügyminisztériuma 30 év után megnyitva a lehetőséget, újra tartós bérlet formájában megvalósuló hasznosítási lehetőséget kínál vállalatoknak ahhoz, hogy mélytengeri bányászattal kritikus fontosságú ásványkincseket emeljenek ki a tengerek aljáról Amerikai Szamoánál. Noha egyes kutatások – például az amerikai Nemzeti Oceanográfiai Központ eredményei – potenciális regenerációs képességet mutattak ki korábbi bányászati helyszíneken, a szakértők többsége szerint a hosszú távú hatások még nincsenek kellően feltárva. Ezért mindent meg kell tenni az új iparág kibontakozása előtt a hatások felmérésére és mérsékésére.
Azért is, hogy a jövőben szerte a világon elérhetők legyenek és az étkezőasztalokra kerülhessenek a tengeri halak és más tengeri élelmiszerek.
