Turistaparadicsomok, ahol akár az életébe is kerülhet egy koccintás

Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb veszélyben vannak azok az Európán kívüli országokba utazó turisták, akik szívesen fogyasztanak alkoholos italokat. Folyamatosan emelkedik ugyanis azoknak a népszerű úti céloknak a száma, ahol metanolmérgezéses esetet rögzítenek. A statisztikák szerint évente több ezer ember szenved metanol-mérgezést — a legtöbben Ázsiában, ahol a szabályozás és a lakossági tudatosság is hiányos.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban számos turista került kórházba metanolmérgezés miatt, és közülük többen életüket is vesztették. Az Egyesült Királyság külügyminisztériuma (Foreign, Commonwealth & Development Office, FCDO) ezért hivatalos figyelmeztetést adott ki az utazóknak. A minisztérium tájékoztatása szerint már az olyan népszerű turisztikai célpontokon, mint Japán, Bali, vagy épp Mexikó is egyre gyakoribb az alkohollal való életveszélyes trükközés.

Új utazási figyelmeztetés: több népszerű úti célon is mérgező italokat árulnak, mérgezőitalok, metanol, mérgezés, metanolmérgezés, illusztráció
Metanolmérgezés veszély: legyen résen, mielőtt olcsó alkoholt rendel (illusztráció)
Fotó: Mint Images via AFP

Metanolmérgezés veszély: ezekben az országokban legyen résen, mielőtt alkoholt rendel

A közelmúltbeli tragédiák rávilágítottak az olcsó italok bárokban, klubokban és turisztikai üdülőhelyeken történő vásárlásának kockázatára. Az év elején egy brit nő és egy dél-afrikai férfi halt meg a vietnami Hoi An városában, miután állítólag házi készítésű limoncellót fogyasztottak. Míg a múlt hónapban a metanol-mérgezés három ember halálát is okozta a brazíliai São Paulóban.

A Doctors Without Borders (MSF) adatbázisa szerint Indonézia vezeti azon országok listáját, ahol 2019 óta a legtöbb, 334 metanolmérgezést regisztráltak. A top 10-ben pedig India (140), Oroszország (121), Banglades (53), Pakisztán (42), Kína (30), Kambodzsa (28), Irán (28), Vietnam (28) és Kenya (24) is megtalálhatóak. A FCDO friss, kibővített listája Japánra, Mexikóra, Ecuadorra, Indiára, Indonéziára, Oroszországra, Kenyára és Bangladesre terjed ki.

Ezért gyilkos a metanol

A FCDO "Ismerje meg a metanolmérgezés jeleit" figyelemfelkeltő kampányát azért hoztak létre, hogy rávilágítsanak a csempészett vagy hamisított italok veszélyeire, és egyúttal mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne fogyasszanak olyan italokat, amelyeknek nincs címkéjük, biztonsági zárjuk vagy adójegyük. Egyes országokban ugyanis a metanolt illegálisan keverik szeszes italokba, vagy adják a koktélokhoz a költségek csökkentése érdekében. És mivel a metanol szagtalan és íztelen, így a gyanútlan turisták észre sem veszik, hogy az italuk szennyezett. 

Új utazási figyelmeztetés: több népszerű úti célon is mérgező italokat árulnak, mérgezőitalok, metanol, mérgezés, metanolmérgezés, illusztráció
A metanol egy rendkívül mérgező alkohol. Fotó: Shutterstock/Chemical Industry

A metanol egy rendkívül mérgező alkohol, amelyet ipari tisztítószerekben, fagyállókban és üzemanyagokban használnak. Már kis mennyiségben is súlyos, akár halálos mérgezést okozhat. 

A tünetei korai stádiumban másnaposságra vagy a szokásos alkoholmérgezésre hasonlíthatnak – hányinger, hányás, szédülés és zavartság –, ezért sokan későn ismerik fel a veszélyt. 

Órákon belül viszont a tünetek súlyosbodhatnak; látásproblémák, görcsrohamok vagy légzési elégtelenség kialakulásával.

Fontos tehát, hogy az utazók csak bontatlan italokat vásároljanak, engedéllyel rendelkező létesítményekből! Kerüljék a házi készítésű vagy címkézetlen szeszes italokat, az előre összekevert, olcsó koktélokat, valamint a vödörben vagy kancsókban felszolgált alkoholt, amelyek különösen gyakoriak a népszerű délkelet-ázsiai úti célokon. 

Egyébiránt Ázsiában az is nehezíti a helyzetet, hogy az alkoholos italok jelentős százalékát házilag keverik. Vietnam, Délkelet-Ázsia legnagyobb alkoholfogyasztója például a becslések szerint alkoholjának 85 százalékát otthon állítja elő. A rossz szabályozás és a hamisított szeszes italok elterjedése miatt azonban ott is egyre gyakoribbak a metanolmérgezés.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!