Vágólapra másolva!
Több mint ezer milliárd forintos, nemzetgazdaságilag is kiemelt jelentőségű beruházás előkészítését indította el a kormány: a tervek szerint 2026-tól nagyszabású infrastruktúrafejlesztés indulhat Ferihegyen és környékén. A projekt részeként új terminál, reptéri gyorsvasút és korszerűsített gyorsforgalmi út épülhet, amelyek érdemben alakíthatják át a budapesti légikikötő működését. A reptérfejlesztés hatására megugorhat a turizmus hozzájárulása a GDP-hez.
Vágólapra másolva!

Ősszel jelentette be a kormány a repülőtér átfogó fejlesztését, amelynek első konkrét elemeként már 2026 tavaszán elrajtolhat a reptéri gyorsvasút építése. A több elemből álló beruházási csomagot Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette október végén. Elmondásuk szerint a a reptérfejlesztések gyorsabb közlekedést, megduplázódó utasforgalmat és növekvő bevételeket hozhatnak.

reptérfejlesztés
A reptérfejlesztés stratégiai jelentőségű a kormány számára / Fotó: Csudai Sándor – Origo

Ezek a a reptérfejlesztés főbb elemei

A kormány többször hangsúlyozta: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötöttpályás és közúti megközelítésének fejlesztése stratégiai jelentőségű, ezt tükrözi a beruházás nagyságrendje is. A fejlesztésekre azért van szükség, mert a magyar állam megvásárolta a repülőteret, és célja az utasforgalom jelentős bővítése. Ehhez elengedhetetlen a Budapest Airport közlekedési kapcsolatainak korszerűsítése és fenntarthatóbbá tétele.

Értesüléseink szerint 2026 tavaszától indulhatnak el a fejlesztések, amelynek részeként együttesen 2,5 milliárd euró, azaz mintegy ezer milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg. 

A tervek alapján:

  • 2028 végéig egy kétszer háromsávos új közutat alakíthatnak ki, a meglévő nyomvonal korszerűsítésével,
  • 2035-re új vasútvonal épülhet,
  • valamint ezzel párhuzamosan szintén 2035-ig elkészülhet a ferihegyi 3-as terminál.

Így épülhet fel a program

A fejlesztési csomag részeként elsőként a 3-as terminál kivitelezése indulhat el, amelynek alapkőletételét 2026 márciusára tervezik. 

Az új terminál körülbelül nyolc év alatt épülne meg, nagyjából 400 milliárd forintos költségvetéssel.

A cél az, hogy a reptéri vasút is erre az időszakra készüljön el. Szintén mintegy 400 milliárd forintos beruházásból 27 kilométer hosszú, óránként 160 kilométeres sebességre alkalmas vasúti pálya épülhet Kőbányától Monorig. Innen az országos vasúthálózathoz kapcsolódva a megyei jogú városok is közvetlenül elérhetővé válhatnak.

A repülőtér közúti megközelíthetőségét további körülbelül 200 milliárd forintból fejlesztenék az Üllői út külső szakasza és a légikikötő között. A 12 kilométer hosszú, kétszer háromsávos gyorsforgalmi út és a kapcsolódó beruházások a tervek szerint 2028 végére készülhetnek el. Jelenleg a kiviteli tervek véglegesítése zajlik, az engedélyek megszerzése 2026 első félévében várható, ezt követően mintegy két évig tartana az építkezés.

Ilyen hatással lehet a beruházás

A gyorsforgalmi út és a gyorsvasút elkészültével jelentősen csökkenhet a menetidő a főváros és a repülőtér között: a Nyugati pályaudvarról kötöttpályán mindössze 15–20 perc alatt elérhetővé válhat Ferihegy. Az új 3-as terminál és a kapcsolódó közlekedési fejlesztések nyomán a kormány becslése szerint a budapesti repülőtér éves utasforgalma a jelenlegi 20 millióról 40 millióra emelkedhet. A forgalom duplázódásával az árbevétel is kétszeresére nőhet, ami érdemben javíthatja az állam bevételeit.

A bejelentéskor elhangzottak szerint a fejlesztések hatására a turizmus GDP-hez való hozzájárulása is számottevően emelkedhet. Jelenleg az ágazat nagyjából a bruttó hazai termék 15 százalékát adja, a beruházások megvalósulása esetén ez az arány legalább 18 százalékra nőhet.

A reptérfejlesztés nemcsak a turizmusra gyakorolhat hatást: az érintett városrészek ingatlanpiacát is közvetlenül befolyásolhatja. Ingatlanszakértők szerint az új közlekedési kapcsolatok a repülőteret közelebb hozzák a belvároshoz, miközben a környező területek is felértékelődhetnek, különösen akkor, ha a turisztikai forgalom mellett a mindennapi közösségi közlekedés is megerősödik.

Bár a gigaberuházás számos részlete még nem ismert, az már most látszik, hogy a repülőtér fejlesztése új munkahelyeket teremthet, valamint jelentős logisztikai és kereskedelmi beruházásokat vonzhat. Mindez felhajthatja az ipari és kereskedelmi ingatlanok – raktárak, logisztikai központok, irodák – értékét, és vonzóbbá teheti a térséget befektetési szempontból is  – vélik.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!