A fogyasztók számára nem egyértelműen kommunikálta 2022 októberétől 2024 májusáig az inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket a Vodafone Magyarország Zrt. (Vodafone) – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Ebben mulasztott a Vodafone
A versenyhivatal lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a magyarországi távközlési cégek 2023-ban és 2024-ben a hűségidős szerződések esetében is érvényesítették az automatikus inflációs díjkorrekciót, amire a hírközlési jogszabályok alapján lehetőségük volt, s amelynek bevezetéséről szintén a hírközlési jogszabályok szerint értesítették az előfizetőket.
A most lezárult eljárásban a Gazdasági Versenyhivatal azt vizsgálta, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. díjkorrekcióval kapcsolatos tájékoztatási gyakorlata megfelelt-e a vonatkozó fogyasztóvédelmi előírásoknak. Különös tekintettel az olyan kereskedelmi kommunikációkra, amelyekben
a Vodafone hűségidős csomagokat azok havidíjával együtt népszerűsített, anélkül, hogy a fogyasztók számára észlelhető módon, időszerűen feltüntette volna azt a körülményt is, hogy a hűségidő alatt évente egyszer inflációs díjemelésre sor kerülhet.
A GVH feltárta, hogy a Vodafone a 2022. augusztus 8-tól hatályos ÁSZF-módosítás alapján bevezetett, és első ízben a 2023. január 1-től alkalmazott inflációs díjkorrekcióval kapcsolatos tájékoztatási gyakorlata a fogyasztók számára megtévesztő volt.
Így tévesztették meg a fogyasztókat
A cég 2024 májusáig úgy alakította ki kereskedelmi gyakorlatát, hogy a várható fogyasztói értelmezést figyelmen kívül hagyta, így a fogyasztók a reklámok alapján nem kaphattak objektív képet az általuk a hűségidőszak alatt fizetendő ár mértékéről, mivel nem kaptak tájékoztatást az évente egyszer egyébként jogszerűen érvényesíthető díjemelésekről.
A Vodafone ugyanis úgy hirdette hűségszerződéseit, hogy azokban gyakran a havidíjat is feltüntette, anélkül, hogy jól észlelhetően utalt volna az áremelés lehetőségére. Így a fogyasztók abban a hiszemben köthettek újabb hűségszerződést a szolgáltatóval, hogy díjaik nem fognak változni, miközben valójában ez nem így volt.
Az eljárás során a jogutód One Magyarország Zrt. mindenben együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést, jogorvoslati jogáról lemondott, valamint a jogutód cég 2024 májusától megszüntette a kifogásolt kereskedelmi gyakorlatot. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa 352 millió forint bírságot szabott ki a jogutód vállalkozásra – számolt be a versenyhivatal.