Vágólapra másolva!
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a kormány múlt ősszel bejelentett átfogó repülőtér-fejlesztési koncepciója. Megkezdődött a 3-as terminál egymillió eurós fejlesztése, amely, ha elkészül, plusz 10 millió utas kiszolgálására nyújt majd lehetőséget évente.
Vágólapra másolva!

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új növekedési pályára áll: egymilliárd eurós beruházással indul a ferihegyi 3-as terminál fejlesztése, amely az évtized végére évi 25 millió utas kiszolgálását teheti lehetővé. A beruházás alapkövét pénteken tették le, az új objektumot a tervek szerint tíz év múlva ilyenkor már használhatják majd az utasok.

3-as terminál ferihegy
Látványtervek még nincsenek, egyelőre ennyit tudni a ferihegy 3-as terminál fejlesztésének részleteiről / Fotó: Origo

Orbán Viktor miniszterelnök a rendezvényen a legjobb megállapodásnak nevezte a repülőtér visszavásárlását követően a Vincivel kötött egyezséget. Azóta szárnyal a reptér. Másfélszeresére nőtt az utasforgalom, meghaladta a 20 millió főt, 2024-ben rekord mértékű, 331 millió eurós jövedelmet termelt, amely ami negyedével múlta felül a várakozásokat. Így a beruházás a vártnál 2 évvel hamarabb térülhet meg. A kormányfő úgy fogalmazott: ha minden tervük teljesül, az évtized végére a Liszt Ferenc repülőtér a régió legfontosabb kereskedelmi és turisztikai központjává nőheti ki magát. 

Pontosan ezek valósulhatnak meg a ferihegyi 3-as terminál részeként

A rendezvényen elhangzott: a beruházás egymilliárd euróba kerül és az évtized végére már 25 millió utast tud fogadni. 

A teljes terminál-fejlesztés részeként, amely jelenleg Terminal+néven fut, a helyszínen vetített kisfilmből az derült ki, hogy

  • egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminál épületet alakítanak ki, 
  • amely plusz 10 millió utas fogadására lesz alkalmas éves szinten. 
  • új checkin zónákat alakítanak ki,
  • összesen 90 új pult,
  • új központi, utasbiztonsági ellenőrzőpont,
  • poggyászkezelő rendszer,
  • közlekedési csomópont,
  • közúti előtér,
  • több parkolóhely épül,
  • emellett egy 7,2 megawatt teljesítményű napelemparkot üzemelnek be, amely segíti a megújuló energiatermelést és környezetbarát energiatermelést.

Nem is új épület, épületegyüttes készül

Az eseményt követő háttérbeszélgetésen Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára elmondta, a Terminal+ tulajdonképpen több épületet takar, valójában egy épületegyüttesről beszélünk. Ennek fontos része lesz a fő terminál, a majdani utasforgalmi központ, ahol a biztonsági átvilágítás és a poggyászfeladás történik majd. 

Készül egy új utasmóló is, és egyéb kiszolgáló infrastruktúra épületek is. Ezek egy részénél már a tendergyőztest is kihirdettek és a kivitelezés már zajlik – mondta Lóga Máté. A gyorsaságra szerinte azért is van szükség, mivel az utazási igény létező, jelentős és mivel a Vincivel közösen a magyar állam áll a fejlesztés mögött, nincs idő a halogatásra, hiszen ez mind veszteséget jelent mindkét félnek. Az államtitkár úgy látja, ezt alátámasztják a HungaroControl légiforgalmi irányító adatai is, amelyek azt mutatják, hogy a légitársaságok nagyon aktívak, folyamatosan érkeznek az új járatok Budapestre. Lóga Máté szerint az épületegyüttes 4-5 év múlva készülhet el. 

Az államtitkár arra is kitért, hogy az új fejlesztések megvalósíthatóak a reptér jelenlegi infrastruktúrájának működtetése mellett, a fejlesztés az üzemeltetést nem zavarja majd, az utaskiszolgálás minősége nem változik. Szó volt a gyorsvasútról, amely a reptérbővítéssel egy időben készül majd, koncessziós formában. A vasúti terminál helyszíne a tervek szerint a jelenlegi Holiday Parkoló lenne – jelezte az államtitkár. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról