Könyörtelenül lecsapott a kartellezőkre a versenyhatóság

Vágólapra másolva!
A nemzeti versenyhatóság könyörtelenül fellép a versenykorlátozó megállapodásokkal szemben - közölte Rigó Csaba Balázs. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy az ajánlatkérők szerepe kiemelt jelentőségű a közbeszerzési kartellek feltárásában, illetve hatásosak az egyajánlatos közbeszerzések visszaszorítását célzó intézkedések.
Vágólapra másolva!

Tavaly több kartellügyben is vizsgálatot indított a versenyhatóság – közölte Rigó Csaba Balázs. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) debreceni évnyitó szakmai konferenciáján példaként emelte ki az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek versenykorlátozó együttműködését, illetve a 2025. december elején befejezett kukásautó-kartell ügyet. Ez utóbbiban több, mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki a nemzeti versenyhatóság hat vállalkozásra. 

GVH elnöke,  Rigó Csaba Balázs
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke szerint a versenyhatóság nemzetközi szinten is kiemelkedően aktív a kartellek elleni küzdelemben. Fotó: GVH/FICSOR MARTON

Rigó Csaba Balázs összegezve rámutatott, hogy 2025-ben 18 kartell eljárás volt folyamatban, amelyekben összesen mintegy 1800 tendert vizsgálnak a GVH szakértői, ebből 1000 közbeszerzési vagy közpénz felhasználásával érintett tender. Hozzátette azt is, hogy „a GVH nemzetközi szinten is kiemelkedően aktív a kartellek elleni küzdelemben.” 2025-ben a magyar nemzeti versenyhatóság 3 kartellügyet zárt le és 5 új ügyet indított. Az EU tagállamainak versenyhatóságai évente átlagosan 2,5 kartellügyet indítanak és 2 ügyet zárnak le.

A GVH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az ajánlatkérők törvényi kötelessége a versenyhatóságnak jelezni, ha adott közbeszerzési eljárásuk során hazai vagy uniós szabályokba ütköző versenykorlátozó megállapodást észlelnek, vagy azt alappal feltételezik.

GVH fellépés: csökkent az egyajánlatos közbeszerzések száma

Rigó Csaba Balázs az előadásában felidézte, hogy Magyarország Kormánya – az egyajánlatos közbeszerzések arányának csökkentése és az Európai Bizottság irányába tett vállalások teljesítése érdekében – 2024-ben felkérte a GVH elnökét, hogy gondoskodjon három ágazati vizsgálat lefolytatásáról az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására.

Elsőként – 2025 márciusában – az orvosi felszerelések piacán zárta le gyorsított ágazati vizsgálatát a nemzeti versenyhatóság, kiemelten a képalkotó, azaz az MR, a CT, az UH és a radiológiai berendezések beszerzésére fókuszálva. Ezt követően – 2025 júniusában – a személygépjárművek és haszongépjárművek beszerzésének hazai közbeszerzési piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatról szóló jelentést tette közzé a GVH. Harmadik területként a szúnyoggyérítés hazai piacát azonosította a nemzeti versenyhatóság, melyen október első felében indította meg és 2025 december végén zárta le a gyorsított ágazati vizsgálatát.

„A GVH összességében mindhárom terület esetében arra a következtetése jutott, hogy hatásosak voltak az egyajánlatos közbeszerzések visszaszorítását célzó intézkedések. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs.

Túl drágán árulják a vény nélkül kapható gyógyszereket?

Az Origo korábban megírta, hogy egyes piaci szereplők versenykorlátozó magatartása, illetve erőfölénnyel való visszaélése hozzájárulhat a vény nélkül kapható gyógyszerek magas árához – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért egyszerre két versenyfelügyeleti eljárást is indított, melyekben érintett gyógyszer-nagykereskedő cég, patikahálózat-üzemeltető, illetve több gyógyszergyártó vállalkozás is.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról