Náci banktitkokról jelentettek Svájcból: borzalmas, ami kirajzolódik a vizsgálatban

Vágólapra másolva!
Nácikhoz köthető számlák százait azonosították a Credit Suisse-nél – állítja Chuck Grassley, egy amerikai szenátor. A feltárt számlák között számos olyan van, melyet korábban nem hoztak nyilvánosságra, és szoros kapcsolatot feltételeznek a náci Németországgal. A nácik sváci bankokkal való kapcsolatát akkor kezdték újra vizsgálni, amikor a UBS és a Credit Suisse egyesült a közelmúltban.
Vágólapra másolva!

Egy vizsgálat összesen 890 olyan bankszámlát azonosított a svájci Credit Suisse-nél, amelyek potenciálisan náci kapcsolatokkal hozhatók összefüggésbe – jelentette be Chuck Grassley amerikai szenátor, a Szenátus Igazságügyi Bizottságának meghallgatása előtt. A testület azt vizsgálja, milyen szerepet játszottak a bankok a holokauszt idején. Grassley, aki a bizottság elnöke, és évek óta nyomon követi a Credit Suisse ügyét, elmondta: a feltárt számlák között korábban nyilvánosságra nem hozott, háborús időszakból származó számlák is szerepelnek, többek között a német külügyminisztérium, egy német fegyvergyártó vállalat, valamint a Német Vöröskereszt nevére.

A nácik által az egykor a Credit Suisse svájci banknál közölt számlákra vonatkozó súlyos állítások vannak egy jelentésben (illusztráció)
A nácik által az egykor a Credit Suisse svájci banknál közölt számlákra vonatkozó súlyos állításokat tett egy amerikai szenátor (illusztráció)
Fotó: Unsplash

Vizsgálják a náci hátterű számlákat

A Reuters beszámolójában kitér arra, hogy a vizsgálat előzménye az volt, hogy az UBS nyitott volt egy alapos, feltáró vizsgálat lefolytatására. Emlékezetes, és az Origón is beszámoltunk róla: a svájci bankrendszerbe vetett globális bizalom is megrendelült akkor, amikor bedőlés szélére jutó Credit Suisse-t 2023-ban egy rendkívüli felvásárlás keretében a UBS szerezte meg azért, hogy elkerülhető legyen egy lavinaszerű pénzügyi katasztrófa. 

A UBS tavaly közölte, hogy együttműködik Neil Barofsky volt amerikai szövetségi ügyésszel, aki a náci kapcsolatokkal rendelkező számlák feltárására irányuló vizsgálatot vezeti.

A UBS és a Credit Suisse korábban már bocsánatot kért az ügyben, és 1999-ben globális érvényű megállapodást kötött, amely a bank álláspontja szerint lezárta a követeléseket és a vitás kérdéseket a múltban a náci kapcsolatokhoz köthető banki szolgáltatások kapcsán. Az amerikai Szenátus Igazságügyi Bizottsága számára előzetesen benyújtott tanúvallomásában a UBS a mostani vizsgálatot önkéntes kezdeményezésként jellemezte.

Grassley újságíróknak elmondta, hogy 

  • két jelentést, és 
  • egy friss helyzetjelentést kapott Barofsky vizsgálatának állásáról.

A felülvizsgálat során olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek szerint a Credit Suisse banki kapcsolatai az SS-szel, a náci párt félkatonai szervezetével, jóval kiterjedtebbek voltak, mint azt korábban gondolták. 

A szenátor szerint a dokumentumok azt mutatják, hogy az SS gazdasági ága is számlát vezetett a banknál.

Grassley hozzátette: új részletek derültek ki egy olyan hálózatról is, amely a nácik Argentínába menekítését segítette.

Sajnálatát fejezte ki a UBS

Az UBS közleményében elismerte és mély sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a második világháború időszaka sötét fejezet volt a svájci bankrendszer történetében.

„A témához mély tisztelettel és komolysággal közelítünk” – idézték Robert Karofskyt, az UBS Americas elnökét. Karofsky szerint a UBS a Credit Suisse átvételekor teljes mértékben elkötelezte magát amellett, hogy újra sínre teszi a vizsgálatot, és azóta átfogó lépéseket tett annak érdekében, hogy elősegítse Barofsky munkáját. „Három év tapasztalatával a hátunk mögött most az a legfőbb célunk, hogy lezárjuk ezt az átvilágítást, és a világ megismerhesse a végleges jelentés megállapításait” – fogalmazott.

A Szenátus Igazságügyi Bizottságának munkatársai szerint a vizsgálat várhatóan kora nyárra lezárul, a végleges jelentés pedig az év végére készülhet el.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!