Csaknem hatmillió magánszemély adóbevallását készítette elő 2026-ban is az adóhivatal, amely március 15-étől már elektronikusan is elérhető – jelezte közösségi oldalán tett bejegyzésében a kormány. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az első, és legfontosabb teendő: ellenőrizni az adókedvezményeket.

Ha valaki jogosult például három-, négygyermekes anyák kedvezményére vagy családi adókedvezményre, de azt tavaly év közben nem érvényesítette, annak mindenképp ki kell egészítenie a tervezetet ahhoz, hogy megkapja a kedvezményt.
emlékeztettek.

Így ellenőrizzük az adóbevallást
Természetesen nem csak a három-, négygyermekes anyáknak érdemes figyelnie ezekben a napokban: akinek visszaigényelhető adója van, annak érdemes minél előbb jóváhagynia és benyújtania, ugyanis a beküldésétől számítva 30 napon belül utalja ki a NAV az összeget.
A bevallás határideje egyébként május 20.
Az adóbevallásban lehet érvényesíteni:,
- a családi adókedvezményt. Itt érdemes ellenőrizni, hogy a munkáltató pontosan tüntette-e fel a hónapoka. Akiknek év közben néhány hónapig nem volt jövedelmük, az éves bevallásban érvényesíthetik a családi adókedvezményt azokra a hónapokra is.
- a 25 éven aluliak is érvényesíthetik az adókedvezményt, ha ezt korábban nem tették,
- akárcsak az első házasok,
- és a 30 év alatti, legalább egy gyermeket nevelő anyák.
- a kiemelt betegségek után járó adókedvezményt is most lehet igénybe venni, ha év közben nem tette az adózó. A kedvezmény összege jogosultsági hónaponként a minimálbér egyharmadának száz forintra kerekített összege, azaz 2025-ben havi 96 900 forint.
sokan nem tudják, de a kedvezmény akkor is érvényesíthető, ha a munkaviszony nem áll fenn a teljes évben, feltéve, ha valaki rendelkezik annyi összevont adóalapba tartozó jövedelmet terhelő adóval.
Akik önkéntes pénztárba, nyugdíjbiztosításra vagy NYESZ-re fizettek be, azoknak érdemes ellenőrizni az adójóváírást. Ha egyszerre több helyre is fizetnek, akkor dönteni kell, hogy melyik pénztárba, illetve melyik biztosításra igénylik a kedvezményt.
Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez.
Fontos tehát a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 20-ig kiegészíteni, módosítani, ugyanis, ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is.
Hogyan ellenőrizhető a bevallás?
A tervezeteket az eSZJA-oldalon nézhetik meg azok, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra. A tervezetek számítógépen, okostelefonon és tableten is megtekinthetők, szükség esetén módosíthatók is.
Aki eddig nem regisztrált az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra, érdemes megtenni, hiszen a regisztráció után azonnal elérhetővé válik a NAV szja-bevallás kiajánlási szolgáltatása. Aki nem fér hozzá az elektronikus bevalláshoz, és március 16-ig kérte, hogy az adóhatóság postázza az szja bevallási tervezetét, tértivevényes küldeményként 2026. április 30-áig kapja meg postán.
A bevallási tervezetben a NAV csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tüntette fel, amelyek a rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén. Ugyanakkor a magánszemélyeknek lehetnek olyan jövedelmeik, amelyekkel mindenképpen ki kell egészíteniük a bevallást. Ilyen lehet például az ingatlanbérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés, vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme. De a külföldről érkezett pénz sem jelenik meg a tervezetben.
Aki egyetért a bevallástervezettel, néhány kattintással jóvá is tudja hagyni. Az adózók többségének nincs teendője, ugyanakkor mindenkinek érdemes ellenőriznie, hiszen aki nem tesz semmit, annak május 20-i hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik – hívja fel a figyelmet a NAV.