Magyarországon, sőt még Brüsszelben is várhatták az aranykonvoj lefoglalt pénzét

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nem kizárt, hogy a Magyarországon lefoglalt ukrán milliárdok és aranyrudak egy része akár itthon, vagy mint ahogy arról egy neves ukrán újságíró értekezett, még Brüsszelben is visszaosztásra került volna. Orbán Viktor miniszterelnök is új információkat osztott meg az ukrán aranykonvoj ügyével kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

– Még ha csak a pénzről lenne szó, már az is szokatlan, de kértem egy kimutatást arról, hogy Magyarországon a többi ország irányába milyen pénzmozgások szoktak történni, és a magyar bankok, akik nem csak hazánkban működnek, mekkora készpénzforgalmat bonyolítanak, de a kettő köszönő viszonyban sincs egymással. És ez csak egy szállítmány. De még ennél is szembetűnőbb, hogy tábornokok irányították az egészet, sőt, személyesen kísérték – fogalmazott az ukrán aranykonvoj kapcsán Orbán Viktor, aki a Bayer Show vendégeként adott interjút. A miniszterelnök közölte, az ügyben jelenleg is egy alapos, átfogó, sok szempontú vizsgálat zajlik. Azt is mondta, hogy jelen helyzetben még azt sem tudni, áthaladásról volt-e szó, annyi biztos, ez a rengeteg pénz és arany bejött Magyarországra, itt mozgatták.

ukrán pénz, aranykonvoj, tisza párt, Kocsis Máté
Az aranykonvoj páncélautójából lefoglalt pénz és arany. Fotó: Facebook

Hogy ki is akarták-e vinni, vagy leesett volna egy-egy köteg valahol, vagy hozták valahova, most vizsgáljuk. De van egy izgalmasabb dolog ennél, hogy nem csak nyugatról hoztak be ide pénzt, hanem Ukrajnából is visszafele, most ezeket is felgöngyölítették. Ukrajnából ki? Abból a csóró országból? – tette fel a kérdést a kormányfő, aki szerint fontos, hogy megvizsgálják a másik irányú pénzmozgást is, vagyis ami bejött Ukrajnából és innen küldték tovább. 

Ezen új információk alapján döbbentes kép állhat össze, ha ehhez hozzátesszük, hogy Anatolij Sharij, Ukrajna legnézettebb YouTobue csatornáját fenntartó újságírója, az X közösségi oldalán már a magyar hatóságok március hatodikai akciója után leszögezte, a pénz feltételezhetően nem is Kijevbe tartott. Mint írta, forrásai azt állították, hogy a pénz nem Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz érekzett volna, hanem európai társahoz, az öt támogató Uniós politikusokhoz. 

Állítása szerint, több forrás arról számol be, hogy Orbán Viktor nem Kijevre, hanem Brüsszelre csapott le, mivel ott pontosan tudják, kinek a pénzéről van szó.

 Hozzátette: Orbán nagyon pontosan cselekedett, és ott csapott le, ahol a leginkább fájhat.

Az Ukrajnát átszövő korrupció és ezzel kapcsolatos folyamatos botrányok nyomán joggal adódik a kérdés, honnan és hová tarthatott pénteken a Magyarországon lekapcsolt ukrán aranykonvoj? Kinek a pénze és kinek szánták, esetleg útközben le is osztottak-e belőle? A pénzmosás gyanúja még a legkevesebb, ha így tekintünk a dologra és megpiszkáljuk a hazai és uniós szálakat is.

Egy biztos, ezidáig hiába várt választ a magyar kormány Kijevtől arra, hogy miért készpénzben és miért Magyarországon keresztül és titkosszolgálati emberekkel szállíttat hazánkon keresztül százmilliárd forintokat érő dollár és euró kötegeket és aranyrudakat. Ukrajna külügyminisztere minderre annyit reagált, hogy a hazánkban elfogott ukránokat túszul ejtették, majd számtalan életveszélyes fenyegetéssel találták meg Orbán Viktor miniszterelnököt és családját. Sőt az akció után után a TEK főigazgatója egy széles körben ismert ukrán szervezet halállistájára is felkerült.

Aranykonvoj lefoglalásának részletei

Az Origo is beszámolt arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás bűncselekmény gyanújával indított büntetőeljárást, miután március elején hét ukrán állampolgárt, köztük egy egykori titkosszolgálati tábornokot állítottak elő, akik két páncélozott pénzszállító autóval 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak Ausztriából Magyarországon keresztül talán Ukrajna irányába. A NAV azt is közölte, hogy január óta összesen 900 millió dollárt és 420 millió eurót szállítottak át Magyarországon készpénzben, és emellett 146 kilogrammnyi aranytömböt is átvittek az országon. A vizsgálat során kiderült, hogy a pénzszállítás koordinálásáért az Ukrán Védelmi Szolgálat egykori tábornoka felelt, helyettese pedig az ukrán légierő egykori őrnagya volt. A műveletben több, katonai tapasztalattal rendelkező személy is részt vett. Vagyis ezek a személyek kísérték konkrétan a lefoglalt szállítmányt.

Ki várta a rengeteg pénzt és aranyat?

A tiltott pártfinanszírozás bűncselekmény gyanúja is felmerülhet az aranykonvoj ügyében, a hatóságok vizsgálják, hogy az ukránok által szállított pénzből szántak-e, vagy a korábbi szállítmányokból juthatott-e magyarországi politikai szervezetekhez. A kérdés azért is kap nagyobb figyelmet, mert Orbán Viktor a közelmúltban beszélt egy titkosszolgálati jelentésről, amely szerint Ukrajnából jelentős pénzügyi támogatás érkezik a Tisza Párthoz. 

Érdekesebb csavar az ügyben az a müncheni háborúpárti találkozó, ahol a kormánypárt korábbi tájékoztatása szerint, titkosszolgálati jelentések készültek arról, hogy Magyar Pétert találkozhatott Volodimi Zelenszkijjel is, s így tudhatott a kőolajvezeték leállításáról szóló tervről is. Sőt, ennél keményebb állítások is megfogalmazódtak. Orbán Viktor miniszterelnök a Rónai Egonnak adott interjúban azt állította, hogy a Tisza Pártot az ukránok finanszírozzák és ez, mint mondta, nem feltételezés, ez a nemzetbiztonsági bizottság elé terjesztett írásos jelentésbe le van írva. Mint mondta, amennyiben a megfelelő személyek kérik, úgy feloldható ennek titkosítása és mindenkinek egyértelművé válna a helyzet. Állítása szerint, jelentős összeg érkezik a Tisza Párthoz az ukránoktól.

Az Ellenpont szerint több jel is arra utal, hogy ukrán szereplők aktívan megjelentek a magyar választási kampány környezetében. A Mandiner tegnap írt arról, hogy az aranykonvoj esetében szinte semmi sem felelt meg az uniós szabályoknak. Mint írták, a lefoglalt ukrán aranykonvoj ügye arra is rámutat arra, hogy a Tisza Párt és a Magyar Pétert kritika nélkül támogató baloldali sajtó Ukrajna és Volodimir Zelenszkij elnök érdekeit helyezik előtérbe: egy Tisza Párthoz köthető ügyvéd feljelentette a magyar hatóságokat, amiért feltartóztatták a két ukrán rendszámú páncélozott gépjárművet. Az Origo tegnapi cikke szerit pedig hamarosan feloldhatják a titkosítását annak a titkosszolgálati dokumentumnak, amely azt bizonyíthatja, hogy jelentős ukrán pénz áramlik a Tisza Párthoz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!