Fontos figyelmeztetés érkezett az OTP Bank ügyfeleinek

Vágólapra másolva!
Fejlesztéseket hajt végre digitális rendszerein az OTP Bank, ebből adódóan a következő napokban számos szolgáltatásuk nem vagy csak részlegesen lesz elérhető. A banki üzemszünetre ugyanakkor fel lehet készülni a közzétett információk alapján, így érdemes a pénzügyek intézésére olyan időszakot választani, ami kívül esik ezeken az időszakokon.
Vágólapra másolva!

Előre tervezett üzemszünet lesz az OTP Banknál, az erről szóló információkat a pénzintézet az ügyfélelvárások teljesítése, illetve az MNB bankszünnapokhoz kapcsolódó előírásai (Hpt. 286§) miatt hozta nyilvánosságra. A bank által közzétett tájékoztató szerint márciusban két napon is lesznek a pénzintézetnél szolgáltatáskimaradások.

Üzemszünet lesz az OTP Bank nál. Több napon kell átmeneti leállásokra számítani (illusztráció)
Üzemszünet lesz az OTP Banknál. Több napon kell átmeneti leállásokra számítani (illusztráció)
Fotó: Unsplash

Mutatjuk az OTP Bank márciusi üzemszüneteit

2026. március 8.

Fejlesztési okokból 2026. március 8-án hajnalban 3 és 5 óra között néhány szolgáltatás elképzelhető, hogy pár percen keresztül csak részben lesz elérhető. A következő szolgáltatások lehetnek érintettek:

  • internet- és mobilbank,
  • OTP SingleMarket,
  • OTPdirekt,
  • eBIZ szolgáltatás,
  • Electra alkalmazás,
  • Vámpénztári rendszer,
  • az OTP Bank által kibocsátott bankkártyákkal kezdeményezett online fizetések jóváhagyása,
  • az OTP Bank kártyás fizetési rendszere, OTP logós kártyák használata.

2026. március 15.

Fejlesztési okokból 2026. március 15-én hajnali 2 órától várhatóan két órán keresztül nem lesznek elérhetőek. A következő szolgáltatások lehetnek érintettek:

  • az üzleti ügyfeleket kiszolgáló digitális alkalmazások (eBIZ szolgáltatás, Electra rendszer, Vámpénztár rendszer), illetve
  • az SMS szolgáltatások, valamint
  • az internetes kártyás fizetések jóváhagyása.

Ezekben az időszakokban a bank más szolgáltatásainak szünetére nem kell számítani.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!