A világpiacra lép az új magyar légitársaság

Vágólapra másolva!
Szintet lép szintre lép az új magyar légitársaság nemzetközi terjeszkedése, amely rövid idő alatt komoly üzleti együttműködéseket épített ki az európai–ázsiai piacon. Hamarosan egy második Airbus A330-as áruszállító repülőgép csatlakozik a Hungary Airlines flottájához, amellyel a tervek szerint áprilistól hetente ötször repül Magyarország és Kína között a ZTO Express logisztikai óriásvállalat megbízásából.
Vágólapra másolva!

Új szolgáltatásával debütál a nemzetközi szállítmányozási piacon a légi áruszállítással foglalkozó Hungary Airlines egy évvel első kereskedelmi repülése után. Kína egyik vezető logisztikai vállalata, a világ egyik legnagyobb „last mile delivery” csomagszállító cége, a ZTO Express úgynevezett CMI-alapú (Crew, Maintenance, Insurance) üzemeltetéssel bízta meg a Hungary Airlines-t. 

Hungary Airlines
Új szolgáltatásával debütál a Hungary Airlines / Fotó: UTA

Az új együttműködés ugrászerű fejlődést hoz a Hungary Airlines életében

Az együttműködés a légitársaság életében hosszú távon is meghatározó, ugrásszerű fejlődést jelent, a portfólióbővítés mellett a cég ezzel megkezdi kétgépes üzemelését, amelyhez a kínai fél biztosítja az A330-200P2F típusú szállító járművet  – írta meg az AIRportal.hu

Mint ismert, a Hungary Airlines jelenleg egy A330-243F típusú, a magyar állam tulajdonában álló géppel teljesíti menetrend szerinti járatait Budapest és Csengcsou (Zhengzhou) között. A megbízás szerint 

a Hungary Airlines a komplex üzemeltetésért felel, feladatai magukban foglalják többek között a teljes személyzet és a munkavégzés folytonosságának biztosítását, a repülőgép légialkalmasságának fenntartását és az ehhez kapcsolódó karbantartások elvégzését, 

valamint a repülőgépre kiterjedő biztosítással összefüggő átfogó szakmai tevékenységet. Az új járat tervezetten heti öt alkalommal közlekedik majd Magyarország és Kína között, alkalmanként mintegy 60 tonnányi áruval a fedélzetén.

Kínai logisztikai óriással erősít a magyar légitársaság

„Stabil, kiszámítható üzemeléssel megalapozott bővülés, ezzel az üzleti szemlélettel vállalta a magyar légitársáság a ZTO Express megbízását” – közölte lappal Talabos Gábor, a Hungary Airlines cégvezetője, üzemeltetési igazgatója. Az amerikai tőzsdén is jegyzett logisztikai cég a 2002-es alapítását követően rövid időn belül a világ egyik legnagyobb full-service logisztikai csoportjává vált, olyan kereskedelmi nagyvállalatokat kiszolgálva, mint az Alibaba vagy a JD.com.

A cégvezető hozzátette: 

az ázsiai gigavállalat szakmai bizalma nem csak a magyar légitársaságra van pezsdítő hatással. Az, hogy egy ilyen nagy múltú vállalat a Hungary Airlines-t választotta működésének egyik alapvető pilléréül, nem csupán a társaság elismertségét jelzi, hanem Budapest globális csomóponti szerepét is egyértelműen erősíti.

Ez lesz az első magyar lajstromozással ellátott A330-200P2F típusú repülőgép. A folyamatot az Építési és Közlekedési Minisztérium Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztálya koordinálja és felügyeli. A Hungary Airlines és a ZTO arculati elemeivel festett gép a tervek szerint ez év áprilisában áll menetrend szerinti forgalomba.

A légitársaság azt is jelezte, hogy a megbízás kifogástalan teljesítésén túl a globális ellátási láncban való határozott jelenlétükre, ezen belül is szolgáltatási képességeinek további fejlesztésére helyezik a hangsúlyt a közeljövőben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!