Itt a nagy bejelentés az Adria-vezetékről, erre várt mindenki

Vágólapra másolva!
A Mol-csoport és a Janaf megállapodását követően március 11-én indul el az Adria-vezeték hosszú távú kapacitásteszt-sorozata. A kapacitásteszt-sorozat 10 hónapon keresztül, három-négy ütemben zajlik majd, melynek során azt vizsgálják, hogy az infrastruktúra milyen állandó, fenntartható és hosszú távú folyamatos szállítási teljesítményre képes különböző évszakokban, különböző olajtípusokkal és időjárási viszonyok között. A most induló teszteléssorozat első fázisaiban még nem fog teljes kapacitással működni a vezeték, mert ugyan a Slovnaft pozsonyi finomítója 100%-ig üzemképes, de a Dunai Finomító jelenleg korlátozott termelési kapacitással működik. A napi 40.000 tonnás csúcskapacitás tesztelésére csak később, az AV3 üzem helyreállítását követően (várhatóan ősszel) lesz majd lehetőség.
Vágólapra másolva!

A mintegy 10 hónapig tartó, több elemből álló tesztsorozat nem áll meg a vezeték kapacitásának vizsgálatánál. A felek arra is kíváncsiak, hogy a horvátországi olajszállítási logisztikai folyamat egésze hogyan teljesít majd. Ezért a vezeték kapacitásán túl megvizsgálják többek között a kikötői kapacitást, a kitárolási képességet és gyorsaságot, illetve a kőolajkeverési képességeket. A teljes körű tesztsorozatot egy nemzetközi és független megfigyelőcsapat bevonásával hajtják végre. A Mol amerikai, a Janaf pedig német szakértőket von be a feladatba.

A horvát nyersolajszállító cég Janaf terminálja Omišalj kikötőjében
A  Janaf terminálja Omišalj kikötőjében
Fotó: Wikipedia Commons

A Janaf megindítja az Adria-vezeték tesztelését

A Mol szerint a régiós ellátásbiztonság szempontjából előremutató lépés az alapos és szakszerű tesztelés elindítása: mindenkinek az az érdeke, hogy az ellentmondásos tesztek és a szerteágazó nyilatkozatok után végre a tények beszéljenek. 2023 óta ugyanis a horvátországi megszólalások 11 és 15 millió tonna közé teszik az Adria-vezeték éves kapacitását, miközben a vezetékszakaszon 2,2 millió tonnánál több kőolajat még soha nem szállítottak.

2027 elején, az egyéves tesztsorozat kiértékelése után véget érhet a vita és bizonytalanság, és látni fogjuk, mi kell ahhoz, hogy az Adria-vezeték végre teljes értékű útvonal legyen

– írja a Mol közleménye.

Egyúttal, a Mol-csoport még mindig nem rendelkezik érvényes szállítási szerződésre a 2026-os évre, a szerződéses folyamat elhúzódása jogbizonytalansággal tetőzi a meglévő ellátási problémákat.

Ezenfelül a Mol és a Slovnaft azt is két hete várja, hogy a Janaf, illetve a horvát szakhatóságok is állást foglaljanak arról, hogy a Janaf átengedi-e a nem szankcionált és minden nemzetközi előírásnak, szankciónak megfelelő orosz kőolajszállítmányt. A magyar és szlovák szakhatósági engedélyeket a vállalat már eljuttatta a horvát partnernek.

Főbb horvátországi megszólalások az Adria-vezeték kapacitásáról, 2023-2026

Davor Filipović, Gazdasági és fenntartható fejlődésért felelős miniszter6. 4. 2023,  Poslovni dnevnik 

„Konkrétan tavaly döntést hoztunk az LNG-terminál kapacitásának megduplázásáról, és a JANAF évi 24 millió tonnás műszaki kapacitása jelenleg mintegy 11 millió tonna kőolajat tud biztosítani Magyarország és Szlovákia irányába. A JANAF emellett az Európai Unión kívüli országokkal is jól együttműködik, különösen Szerbiával, amelyet szintén kőolajjal lát el.”

Vladislav Veselica, A JANAF igazgatóságának tagja14. 4. 2023, Poslovni dnevnik 

„A szállítási kapacitások tekintetében – melyek ténylegesen évi 24 millió tonnát tesznek ki – ez azt jelenti, hogy például teljes mértékben ki tudjuk szolgálni Magyarország és Szlovákia kőolajigényét, és részben Csehországét is.”

Stjepan Adanić, A JANAF igazgatóságának elnöke

29. 6. 2023, Jutarnji list 

„A JANAF csővezeték-rendszerének kapacitását többször is tesztelték, legutóbb tavaly júniusban a MOL-lal együttműködésben. A teszt megállapította, hogy a vezeték éves kapacitása 11,8 millió tonna kőolaj, amely polimerek adagolásával, ami csökkenti a súrlódást, akár 14 millió tonnára is növelhető.”

Vladislav Veselica, A JANAF igazgatóságának tagja14. 12. 2023, Jutarnji list 

„A szállítás tekintetében fel vagyunk készülve a megnövekedett kereslettel járó forgatókönyvekre is: például a meglévő vezetékek kapacitását polimerek alkalmazásával évi 14 millió tonnára tudjuk növelni a magyar határig.”

JANAF nyilatkozat

31.08.2024., Vecernji list

 

„A kapacitás meghaladja a MOL igényeit, és a DRA adalékanyagok hozzáadásának lehetőségével ezen a szakaszon évi 13-16,4 millió tonna kapacitás érhető el.”

Jasminko Umićević, Tanácsadó 

12.09.2024., HRT Article 

 

„A vádaknak semmi alapjuk. A JANAF legalább 12 millió tonna szállítására képes, miközben ott a maximális mennyiség 8,5-8,6 millió tonna. Ilyenkor jön a manipuláció: a legegyszerűbb módszer, ha elmondanak egy hazugságot, százszor megismétlik, és mindig találnak valakit, akit hibáztatni lehet.”

Vladislav Veselica, A JANAF igazgatóságának tagja

26.08.2025, NOVA TV  

„Kapacitásunkat kétszer is tesztelték, és évi 11,4 millió tonnát igazoltak. Így ki tudjuk elégíteni Magyarország teljes kőolajigényét.”

Andrej Plenković, Horvátország miniszterelnöke - CNN interjú

17.09.2025, Novi list 

„Horvátország évente több mint 12 millió tonna kőolaj szállítását tudja garantálni Magyarország és Szlovákia számára. Magyarországon és Szlovákiában a MOL két kőolaj-finomítót üzemeltet: az egyiket Százhalombattán, Budapest közelében, a másikat Pozsonyban. A két üzem együttesen évente mintegy 14 millió tonna nyersolajat dolgoz fel.”

A JANAF hivatalos közleménye

16.09.2025, Nacional 

„A JANAF kőolajvezetékét tesztelték, és igazolták, hogy évente akár 11,8 millió tonna kőolajat is képes szállítani Omišaljból a magyar határig. Adalékanyagok alkalmazásával ez a kapacitás évi 14,3 millió tonnára növelhető, amely meghaladja a MOL magyarországi és szlovákiai finomítóinak együttes éves feldolgozási kapacitását.”

JANAF sajtóközlemény

24.09.2025., JANAF

„Éves szinten ez körülbelül 14,5 millió tonnának felelne meg, figyelembe véve az Azeri Light típusú kőolaj 0,83-as sűrűségét, a vezeték 95%-os kihasználtságát, valamint a MOL‑csoport azon képességét, hogy a kijelölt átadási ponton fogadja a kőolajat.

Vladislav Veselica, A JANAF igazgatóságának tagja 26.09.2025, Poslovni dnevnik 

„A JANAF készen áll rá, hogy fedezze a MOL-csoport két közép-európai finomítójának teljes éves kőolajigényét. Évente 12,9 millió tonna nyersolaj szállítását garantáljuk.”

Vladislav Veselica, a JANAF igazgatóságának tagja

27.09.2025, HRT 

„A JANAF kapacitása megfelelő, és Sziszektől a magyar határig kétséget kizáróan évi 14,78 millió tonna.”

Ante Šušnjar, Gazdasági miniszter03.03.2026, Financial Times 

„Šušnjar szerint a horvátországi Adria- kőolajvezeték évente akár 15 millió tonna nem orosz eredetű nyersolaj szállítására is képes, ami meghaladja a magyarországi és a szlovákiai finomítók együttes kapacitását.”

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról