A Közel-Kelet több országának légtere napokra lezárult vagy korlátozottan volt használható az egy hete tartó Irán, Izrael és az Egyesült Államok közötti katonai konfliktus miatt. A térség a globális légi közlekedés egyik legfontosabb átszállási folyosója, ezért a járattörlések és átirányítások világszerte érezhető fennakadásokat okoztak az elmúlt napokban.

A légitársaságok most fokozatosan próbálják újraindítani működésüket a napokig tartó légtérzavar után, de a menetrendek még jelentősen eltérnek a megszokottól. Szombati információk szerint a légitársaságok működése továbbra is a biztonsági helyzettől és a hatóságok által megnyitott légi folyosóktól függ, ezért a menetrendek folyamatosan változhatnak.
Közel-keleti járatok: így közlekednek most a légitársaságok
A Euronews értesülései alapján összegyűjtöttük, hogy közlekednek-e és ha igen, milyen gyakorisággal a közel-keleti háború miatt érintett repülőtársaságok.
- Az Emirates közlése szerint a dubaji székhelyű légitársaság csökkentett menetrend szerint közlekedett a légtér részleges újbóli megnyitását követően, jelenleg azon dolgozik, hogy helyreállítsa teljes hálózati működését.
Csütörtökön mintegy 30 ezer utast szállított el Dubajból, és szombatra már napi 106 oda-vissza járatot üzemeltet 83 úti célra, ami az útvonalhálózat mintegy 60 százalékának felel meg
A légitársaság közleményét idézve azt írják: annak függvényében, hogyan áll rendelkezésre a légtér és teljesülhetnek-e az üzemeltetési feltételek, a következő napokban arra számítanak, hogy ismét teljes kapacitással működhetnek. A korábbi foglalással rendelkező utasok elsőbbséget élveznek, és a társaság arra kéri az utasokat, hogy csak visszaigazolt foglalással induljanak a repülőtérre.
- Az Etihad Airways péntektől korlátozott menetrend szerint indította újra járatait abu-dzabi központjából. A légitársaság az elmúlt napokban már teljesített néhány járatot, most pedig fokozatosan tér vissza a rendszeres működéshez. Náluk a korábban foglaló utasok mellett az új ügyfelek is utazhatnak az érintett járatokon, amennyiben minden biztonsági feltétel teljesül. Az Etihad több mint 70 úti célt sorolt fel, ahová március 6. és 19. között tervez járatokat indítani.
- A Qatar Airways a Katari Polgári Légiközlekedési Hatóság ideiglenes engedélye után korlátozott mentő légi folyosón indít járatokat a dohai Hamad Nemzetközi Repülőtérről. A légitársaság London Heathrow, Párizs, Madrid, Róma és Frankfurt irányába tervez hazaszállító járatokat. A társaság közlése szerint ezeken a járatokon elsőbbséget élveznek a családos utasok, az idősek, valamint azok, akik sürgős egészségügyi vagy más méltányolható okból kénytelenek utazni. A járatok férőhelyeit a légitársaság közvetlenül ezeknek az érintett utasoknak osztja ki.
Több társaság különjáratokkal vagy korlátozott menetrenddel működik
- A British Airways további járatokat ütemezett Omán fővárosából, Maszkatból London Heathrow repülőterére. Ezek a járatok elsősorban az Ománban vagy az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodó, meglévő foglalással rendelkező utasok számára állnak rendelkezésre.
- A Finnair szintén különjáratokat tervez indítani Maszkatból Helsinkibe, hogy elszállítsa a Dubajban tartózkodó mintegy 1200 utasát.
- A Virgin Atlantic újraindította járatait az Egyesült Arab Emírségekből: első londoni Heathrow-járata szerdán szállt fel a Dubaji Nemzetközi Repülőtérről. A brit légitársaság Rijádból is ismét közlekedtet járatokat.
- Az Air Arabia korlátozott számú járatot kezdett üzemeltetni az Egyesült Arab Emírségekbe és onnan, amelyek továbbra is az illetékes hatóságok engedélyeitől függnek. Március 6-7-én többek között Ausztria, Egyiptom, Etiópia, Görögország, India, Olaszország, Pakisztán, Szaúd-Arábia és Törökország felé közlekednek járatok.
Sokan jelentettek be törléseket
- Az Oman Air közölte, hogy több regionális járatát – köztük Amanba, Dubajba, Bahreinbe, Dohába és Kuvaitba közlekedő útvonalakon – március 8-ig törölték.
- A Gulf Air járatai továbbra is ideiglenesen fel vannak függesztve, és a légitársaság csak akkor indítja újra a forgalmat, ha a bahreini hatóságok megerősítik az érintett légtér biztonságos megnyitását.
- A Saudia törölte több közel-keleti célállomásra közlekedő járatát, köztük Amanba, Kuvaitba, Dubajba, Abu-Dzabiba és Dohába induló útvonalakat.
- A Wizz Air minden Izraelbe, Dubajba, Abu-Dzabiba, Amanba és Szaúd-Arábiába közlekedő járatát felfüggesztette március 7-ig.
- A Turkish Airlines szintén számos közel-keleti célállomásra – köztük Iránba, Irakba, Jordániába, Kuvaitba, Libanonba és az Egyesült Arab Emírségekbe – törölte járatait.
- Az Air France, a KLM és a Lufthansa-csoport több útvonalon meghosszabbította a járatok felfüggesztését, egyes célállomások esetében akár április végéig.
- Az Air Canada, a Delta Air Lines és az American Airlines szintén törléseket vagy ideiglenes szüneteltetést jelentettek be egyes közel-keleti útvonalakon.
- A Garuda Indonesia ideiglenesen felfüggesztette Dohába közlekedő járatait, míg több kínai légitársaság – köztük az Air China és a China Southern – újraindította járatait Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek felé.
A Euronews azt írja, a Dubai Airports közlése szerint
az elmúlt 84 órában több mint 1140 járatot kezeltek a Dubaji Nemzetközi Repülőtéren, illetve a Dubai World Central – Al Maktoum International repülőtéren. Március 2-5. között több mint 500 járat indult Dubaj két repülőteréről, 105 000 kiutazó férőhelyet biztosítva több mint 80 országba
– közölte a repülőtér-üzemeltető.