Bődületes összegekről számolt be közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, s nem csak pénzről, hanem jelentős mennyiségű arany szállításáról is számot adtak. A NAV beszámolójában, amelyben közölte, hogy hét ukrán állampolgárt vettek őrizetbe pénzmosás gyanújával, azt írták: csak az idei év folyamán több mint 900 millió amerikai dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak Magyarország területén keresztül Ukrajnába. A mostani fogás, ami miatt pénzmosás gyanújával indult eljárás: 40 millió dollár, 35 millió euró és 9 kilogramm arany.

Joggal adódik a kérdés, hogy miért ilyen formában szállítják ezt a brutális mennyiségű pénzt és aranyat. Minden esetre az ügyből újabb diplomáciai bonyodalom alakult ki, az ukrán külügyminiszter túszejtésről beszél, s arról, hogy a konzulokat nem értesítette a magyar hatóság. A NAV viszont egyértelműsítette, hogy az akcióról azonnal tájékoztatást adtak az ukrán félnek, amelyik azonban hivatalosan eddig nem reagált.
A kormány azonnali választ és magyarázatot követel Ukrajnától a magyarországi készpénzszállítmányok ügyében, ugyanis itt „jogosan adódik a kérdés, hogy nem az ukrán háborús maffia pénzéről van-e szó” – közölte az üggyel kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal egy „megdöbbentő bűncselekmény” gyanújában folytat most nyomozást, ugyanis az ukránok az elmúlt hónapokban elképesztő mennyiségű készpénzt és aranyat szállítottak át Magyarországon.
Mint közleményében írta, a kormánynak is számos súlyos kérdése van az üggyel kapcsolatban.
Először is, hogy ez óriási mennyiségű készpénz, és vajon mi szükség van arra, hogy az ukránok ilyen óriási mennyiségű készpénzt szállítsanak?”
– tette fel a kérdés Szijjártó Péter. Mint mondta, amennyiben való igaz, hogy bankok közötti tranzakcióról van szó, akkor jogosan adódik a kérdés, hogy a bankok ezt egymás között miért nem átutalással rendezik, miért van szükség arra, hogy ekkora mennyiségű készpénzben utazzon, ráadásul Magyarországon keresztül – folytatta.
„Főleg úgy adódnak ezek a kérdések, hogy ezeknek a pénzszállítmányoknak a kíséretében olyan emberek vannak, akik egyértelmű kötődéssel rendelkeznek az ukrán titkosszolgálatokhoz. Magyarázatot követelünk arra, hogy miért szállítottak az ukránok ekkora bődületes mennyiségű készpénzt keresztül Magyarországon az elmúlt hónapokban. Mire használják ezt a pénzt, ez kinek a pénze?” – tette fel a kérdést.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy magyarázatot és választ követelnek arra a kérdésre is, hogy ezt a pénzt csak átszállítják Magyarországon, vagy időnként meg is állítják, és esetleg ezt a pénzt itt valaki Magyarországon használja, vagy valakinek az érdekében felhasználják-e itt Magyarországon. „Jogosan adódik a kérdés, hogy itt nem az ukrán háborús maffia pénzéről van-e szó” – vélekedett.
Ezekre a súlyos kérdésekre azonnali válaszokat és magyarázatot követelünk az ukrán féltől. Amíg ez nem történik meg, addig természetesen a magyar hatóságok a lehető legalaposabb és a lehető legmélyrehatóbb vizsgálatot fogják elvégezni”
– összegzett. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás bűncselekmény gyanújával folytat büntetőeljárást, miután csütörtökön hét ukrán állampolgárt, köztük egy egykori titkosszolgálati tábornokot állítottak elő, akik két páncélozott pénzszállító autóval 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak Ausztriából Ukrajnába Magyarországon keresztül.