Fékezőben a magországok gazdasági teljesítménye – Magyarország kilátásai több nemzetközi szervezet szerint is biztatóak

Vágólapra másolva!
Meghatározó nemzetközi tervezetek dinamikusabb gazdasági növekedést prognosztizálnak az idei évre Magyarországra, mint az euroövezet vagy az Európai Unió egészére. Hazánknak erősebb növekedési kilátási vannak az IMF és az OECD szerint is, mint Németországnak, Franciaországnak, Olaszországnak vagy Ausztriának, ahol erre az évre 0,8–0,9 százalék körüli értékek látszanak. Az adatsorok gyorselemzését Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai műhelyének vezetője végezte el.
Vágólapra másolva!

Miközben a nyugat-európai magországok közül több továbbra is gyenge növekedési pályán marad, Közép- és Kelet-Európa több pontján jóval élénkebb dinamika rajzolódik ki. A 2026-os reál-GDP-növekedési előrejelzéseket mutató térkép ezért fontosabb, mint elsőre látszik. Nemcsak számokat mutat, hanem azt is, hol van ma az európai gazdasági gravitációs erő, és hol látszanak a felzárkózás új esélyei – írja Sebestyén Géza keddi Facebook-bejegyzésében.

Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai műhelyének vezetője
Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai műhelyének vezetője / Forrás: Sebestyén Géza Facebook-oldala

Nagy bajban vannak az EU vezető gazdaságai

Az MCC Gazdaságpolitikai műhelyének vezetője gyorselemzésében rámutat: Magyarország meghatározó nemzetközi szervezetek – az IMF és az OECD – által 2026-ra prognosztizált gazdasági növekedése ugyan nem európai rekord, de egyértelműen erősebb kilátás, mint Németország, Franciaország, Olaszország vagy Ausztria esetében várnak, ahol erre az évre 0,8–0,9 százalék körüli értékek látszanak. Ez a kontraszt a lényeg – hangsúlyozza Sebestyén Géza. Amit látunk, az nem pusztán az, hogy Magyarország nőhet, hanem az, hogy egy lassuló európai környezetben a magyar gazdaság növekedési üteme az IMF szerint az EU egészének 1,4 százalékos és az euróövezet 1,1 százalékos előrejelzése fölött alakulhat – állapította meg a közgazdász.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!