Káprázatos, új fotók érkeztek a Hévízi-tó rejtett barlangjáratairól

Vágólapra másolva!
Hévíz és környéke a magyarországi idegenforgalom egyik legfontosabb lokációja. A Tófürdő egyedülálló természeti adottságokra épül: egy közel 250 méter átmérőjű, természetes termálkarszt-forrás fölött alakult ki. A tó központi krátere mintegy 40 méter mély, alatta pedig kiterjedt forrásbarlang-rendszer húzódik, amely folyamatos megfigyelést igényel. A legfrissebb, márciusi merülésről különleges fotókat osztottak meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park búvárai.
Vágólapra másolva!

A hozzávetőleg 60 hektár kiterjedésű, mintegy 47.500 m2 felületű Hévízi-tó, mint Európa legnagyobb meleg vizű tava, egyike fokozottan védett természeti értékeinknek. A Hévízi-tó ezenkívül Magyarország legrégebbi gyógyfürdője.

A Hévízi-tó rejtett barlangjait fotózták. Fotó: Shutterstock
A Hévízi-tó rejtett barlangjait fotózták Fotó: Shutterstock

A Hévízi-tó rejtett barlangjait fotózták

A Hévízi-tó forrásbarlangját már több mint 50 éve felfedezték az Amphora Búvár Klub tagjai. Az akkori térképeken a Hévízi-forrásbarlang felfedezői 5 további kisebb barlangot is ábrázoltak a "forráskürtő" nyugati sziklafalán ezeket „Pletykapad alatti barlangoknak" nevezték, felmérték a járataik hosszát és berajzolták a térképen. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő természetvédelmi szakembereiben egy szakmai egyeztetést követően felmerült az igény a több mint 50 éves térképen ábrázolt barlangok földrajzi helyzetének – pontosabban azok bejáratainak – a geodéziai pontosságú bemérésére. A szükséges méréseket végül márciusban sikerült elvégezni, sőt a búvárok a második merülésük során mindegyik barlangról készítettek fotó és videó felvételeket. Így már ezek a barlangok is megjelenhetnek a közhiteles Országos Barlangnyilvántartásban – írták a Nemzeti Park oldalán.

image
image
image
image
image
image
image
image
image

Óriási fejlesztésre készülnek Hévízen

Hévíz és környéke a magyarországi idegenforgalom egyik legfontosabb lokációja. Hévíz idegenforgalma 2025-ben szorosan követte az országos trendet, amely a turizmus látványos bővülését mutatja. 

A belföldi vendégek száma 1,9 százalékkal, a külföldieké pedig 11 százalékkal nőtt 2025 januárja és augusztusa között az előző év azonos időszakához képest, amit az infrastrukturális fejlesztések és a népszerűsítő kampányok támogattak. 

Hévíz, mint kiemelt gyógyhely, stabil szereplője volt a rekordot döntő 2025-ös turisztikai évnek. A kormányzati törekvés az, hogy Hévízt a világörökség részeként elismertessék, ebben pedig jelentős szerepe van a gyógyfürdő és a kórház átfogó megújításának. Ennek érdekében 2026-ban tervpályázatot írtak ki a hévízi gyógyfürdő és kórház komplex fejlesztésére, a pályázók július végéig küldhetik be elképzeléseiket a három nagyobb ütemet jelentő feladatról. 

A cél az, hogy a fürdő a jövőben is korszerű, biztonságos és méltó módon szolgálja a gyógyulni vágyó vendégeket, miközben megőrzi Európa egyik legkülönlegesebb természeti kincsét.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!