Ingatlanbefektetés lottónyereményből: fenn is kell tudni tartani

Vágólapra másolva!
Nem elég csupán megvenni, fent is kell tartani a (luxus)ingatlanokat. Könnyen lehet, hogy érdemesebb többet vagy pedig nem kész ingatlant vásárolni, ha valaki a lottónyereményéből ingatlanbefektetésben gondolkodik.
Vágólapra másolva!

Ha ezen a héten sem viszik el, tovább emelkedhet a jelenleg 6,5 milliárd forintos lottó-főnyeremény. Ebből gyakorlatilag bármely önállóan eladó ingatlan megvehető lenne, ám ekkora nyereményt nem biztos, hogy kizárólag ingatlanba fektetne valaki vagy csupán egyet venne meg belőle.

ingatlan
Az elérhető legdrágább ingatlan az acsai kastély 4,7 milliárd forintért, ám minden hasonló árkategóriájúra igaz, hogy olyannak érdemes megvennie, aki képes fenntartani és jól hasznosítani
Fotó: NORTHFOTO

Ingatlan: érdemes szűkíteni a keresési találatokat

Az ingatlanoknál maradva Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője lapunk megkeresésére azzal kezdte, érdemes a keresési találatokat is szűkíteni, elírás is akadhat köztük, úgy, hogy erre amúgy figyelmeztetik is a hirdetőket. Az elérhető legdrágább lakóingatlan az acsai kastély 4,7 milliárd forintért (12 millió euró), és még maradna is a nyereményből, 3-3,5 milliárd forintért pedig panorámás budai villák is kaphatóak, ha csupán a legnagyobbakat nézzük, ám a szakértő figyelmeztetett: nem biztos, hogy csak ingatlanba fektet valaki, vagy amit megvásárol, kizárólag saját céljára tenné és az sem biztos, hogy csupán egyetlenegy ingatlant érdemes venni. Ugyanis a drága ingatlanok fenntartása sem épp olcsó, az acsai kastély villanyszámlája hat-nyolcszázezer forint lenne havonként, ha nem lenne napelemparkja. A havi gázszámla 6-8 millió forint lenne, ha azzal fűtenék, fával viszont a fűtésszámla „csak” havi kétmillió forint, ha pedig nincs miből kitermelni a fenntartást, a luxusingatlan inkább viszi a pénzt.

Sok esetben üzleti célból vesznek ilyeneket (egy kastély például akár panzióként is működhet), ha pedig valaki az értéknövekedésre hajt, valóban megvehet akár teljes utcákat vagy települést is egy ekkora nyereményből, bár a realitás megint árnyaltabb. Balogh László azt mondta, nem feltétlenül kész ingatlanban érdemes gondolkodni, érdemes lehet lakásépítésbe fogni – e szavak időzítése aligha véletlen, hiszen a keresleti adatok azt mutatják, az újépítésű lakások iránt nőtt a kereslet, főleg úgy, hogy a kínálatban már ott vannak azok is, amelyek megvehetők Otthon starttal. Ekkora pénzösszegből társasházi projektek is megvalósíthatók.

Az ingatlan.com egy korábbi összesítéséből kiderül, a főnyeremény akár egyes településeken az összes eladásra kínált lakóingatlanra elegendő, de Balogh László szerint a számok nem csak ebből a szempontból beszédesek, jól mutatják az országon belüli árkülönbségeket is.

A Balaton közelében 

  • például Balatonakali, 
  • Balatonszepezd, 
  • Ábrahámhegy 
  • vagy éppen Révfülöp 

teljes eladó ingatlanállománya beleférne a keretbe, (ez településenként jellemzően 20-40 ingatlant jelent. Az árkülönbségeket jól jelzi, hogy más régióban akár városok is szóba jöhetnek: Komlón, Kalocsán vagy Szentesen is több mint 100 eladó ingatlan szerepel a kínálatban, amelyek összértéke 5,6-5,7 milliárd forint között mozog. Komlón egyébként 169(!) eladó ingatlant hirdetnek, Kalocsán 119-et, a Dunakanyarhoz közeli Szigetmonostoron 64-et, a szintén tágabb agglomerációnak tekinthető Aszódon hatvanhat lakóingatlant lehetne megvenni.

Tehát amíg a Balaton környékén és a fővárosi agglomeráció bizonyos településein legfeljebb 30-40 ingatlan fér bele a több mint hatmilliárdos keretbe, addig a kisebb városokban 130-170 eladó lakás vagy ház is kijöhet a főnyereményből, ez pedig jól mutatja az országon belüli árkülönbségeket is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!