Itt a magyarok százeurós kérdése: drágább vagy olcsóbb lesz idén a horvát nyaralás?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Horvátország népszerűsége töretlen a magyarok körében, ez pedig idén sem változik. A horvát tengerpartra vagy a történelmi városokba való látogatásokat az is vonzóvá teheti a kerozinellátásban várható bizonytalanság kapcsán, hogy Magyarországról nem feltétlenül szükséges a repülést választani egy horvát úticél eléréséhez. Így feltehető a kérdés: drága vagy olcsó lesz idén a horvát nyaralás, és főként mihez képest?
Vágólapra másolva!

Rekordközeli szezont várnak 2026-ban Horvátországban: az év első négy hónapjában már 10 százalékkal több magyar turista érkezett az Adriára, mint egy évvel korábban. A Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója, Ivana Herceg április végi közlése szerint április 25-ig mintegy 39 ezer magyar látogatott Horvátországba, összesen 110 ezer vendégéjszakát eltöltve. Tavaly közel 785 ezer magyar turista utazott az országba, akik összesen 3,76 millió vendégéjszakát töltöttek el ott. A horvát nyaralások népszerűségét a forint erősödése is előmozdíthatja. Míg 2025 elején egy euró árfolyama még meghaladta a 400 forintot, jelenleg kedvezőbb szinten mozog a magyar fizetőeszköz. A kérdés azonban továbbra is aktuális: mennyibe kerül(het) idén egy horvátországi vakáció?

Spilt,  Horvátország,  Spiltlátnivalók
Spilt városa az egyik legnépszerűbb horvátországi úticél a nyaralók, így a magyarok körében is
Fotó: Shutterstock

Már melegszik a horvát tengervíz, de mi van az árakkal?

A horvátországi turisztikai lehetőségekkel, költségekkel foglalkozó oldalak aktuális gyűjtései szerint Horvátország ha nem is minden vonatkozásban, de kicsit drágább lesz az oda látogatóknak, mint tavaly - persze gyorsan hozzá kell tenni azt is, hogy a jó időzítéssel végrehajtott euróvásárlással sokat spórolhatunk a költségeken (cikkünket itt találja), ahogy azt is, hogy a költéseket legalább a konkrét célrégió vagy város, illetve egyéni igényeink is nagyban meghatározzák.

Akik spórolnának, azoknak június vége és július eleje lehet az egyik legjobb időszak az utazásra. Sok hotel már május végétől szükség szerint fűtött medencével várja a vendégeket.

A tapasztalatok szerint már júniusban is ideális az időjárás: június 20-a után a tenger hőmérséklete már kellemes fürdőzéshez. A leggyorsabban Pula környékén melegszik fel a víz, mivel ott sekélyebb a tenger.

A legkedveltebb magyar úti célok között továbbra is szerepel Krk, Rab és Zadar térsége, ezeken a részeken átszámítva a 30-40 ezer forint közötti sávból indulnak a közékategóriás, 3 csillagos szálláshelyek éjszakánkénti árai.

Krk szigete különösen népszerű a magyar turisták körében, hiszen ez található a legközelebb Magyarországhoz, ráadásul a környéken számos látnivaló várja az utazókat. Rab szigete mediterrán hangulatával és homokos strandjaival kedvelteti meg magát, míg Pula környékén a római kori emlékek, a Kamenjak-félsziget és a Brijuni-szigetek számítanak népszerű kirándulóhelynek.

Üzemanyagárak Horvátországban 2026-ban

A horvát kormány 2026 március eleje óta hatósági ársapkát alkalmaz az üzemanyagokra (dízel: 1,55 eur/l, benzin: 1,50 eur/l), bár az autópályák menti kutak számára engedélyezett, hogy ezeknél némileg drágábban adják az üzemanyagot. Az ársapka átmeneti, június 2-ig biztosan érvényben lesz, de az iráni válság elhúzódása miatt nem lenne meglepő, ha a horvát kormány a hosszabbítás mellett döntene.

Mennyibe kerül az élelmiszer?

Az elmúlt években jelentősen fejlődött a horvát élelmiszerlánc-hálózat: ma már szinte minden településen található legalább egy Konzum üzlet, a nagyobb városokban pedig Plodine és Lidl áruházak is működnek.

A tapasztalatok szerint az élelmiszerárak sok esetben már nem magasabbak, mint Magyarországon. A 2026-os nyárra ezekkel az árakkal lehet számolni az élelmiszer üzletekben (példák):   –

  • Kenyér: 1,3-1,8 euró
  • Tej (1 liter): 0,9-1,6 euró
  • Narancs (1 kg): 1,4 euró
  • Csirkemellfilé (1 kg): 7,4 euró
  • Sertéstarja (650 g): 4,4 euró
  • Csevap (500 g): 5,3 euró
  • Tintahal (1 kg): 11 euró
  • Olcsó bor: 4-6 euró
  • Minőségi bor: 10-20 euró

Strandárak: ennyibe kerül a pihenés a vízparton

A strandokon az árak nagyjából egységesek az egész horvát tengerparton:

  • Napágy: 15-25 euró/nap
  • Két napágy napernyővel: 30-40 euró/nap
  • Banánozás: 10-15 euró/fő
  • Csúszdás vízibicikli: 8-10 euró/óra
  • Aquapark: 6-10 euró

Éttermi árak: nagy különbségek lehetnek

Az éttermi árakat elsősorban az elhelyezkedés befolyásolja. A legismertebb üdülővárosok, például 

  • Poreč, 
  • Rovinj, 
  • Dubrovnik vagy Split,

már sokszor olasz árszintet idéznek éttermeikkel, ugyanakkor kisebb településeken továbbra is kedvezőbb árakkal találkozhatunk.

Érdekesség, hogy egy kisebb faluban működő egyetlen konoba (hagyományos dalmát vendéglátó hely) gyakran drágább lehet, mint egy forgalmasabb tengerparti város büfésora, ahol erős az árverseny.

A várható 2026-os éttermi árak:

  • Főételek tengerparti éttermekben: 12-20 euró
  • Tengeri ételek, grillezett halak: 20-25 euró
  • Pizza vagy tészta kisebb településeken: 9-14 euró
  • Csapolt sör: 2-4 euró
  • Üdítő: 2-3 euró
  • Kávé: 1,5-3 euró

Mire számíthatunk összességében?

A kisebb horvát települések árszintje sok esetben még mindig a Balaton alatt marad, miközben a legfelkapottabb üdülővárosok már drágábbak lehetnek egy magyarországi nyaralásnál.

A bolti árak ugyan emelkedtek, de a helyi termékek – különösen a pékáruk, tejtermékek és gyümölcsök – sokak szerint jó minőséget képviselnek. A helyi piacokon és út menti árusoknál továbbra is kedvező áron lehet szezonális gyümölcsöket vásárolni.

A horvátországi nyaralás tehát 2026-ban sem számít a legolcsóbbnak, de legalábbis a magyarországi, különösen a Balatonnál eltöltött pihenéssel összemérhetők a költségvonzatai. Ám megfelelő időzítéssel és úticéltól függően, továbbra is találni kedvező ár-érték arányú lehetőségeket az Adrián.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!