Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huIraki kitermelésű olajat szállító tartálykocsik, illetve azok üzemeltetői átvágták a gordiuszi csomót: figyelmen kívül hagyva a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanságot, az olajat közúti teherjárművekbe töltve, a Rabia-határátkelőn keresztül küldik az olajat Szíriába, azon keresztül a nemzetközi piacokra.

Fotó: AFP
Elindultak az iraki olajkonvojok a kulcsfontosságú határátkelőn
Az AP és az Africanews beszámolója szerint a ninivei tartományban található Rabia-határátkelő iraki oldalán még a hét elején hosszú sorban várakoztak a tartálykocsik, miközben a sofőrök a kilépési dokumentumok lepecsételésére vártak.
A hivatalos tájékoztatás szerint a járművek többsége a kirkuki, színijjai és baidzsi olajmezőkről és finomítókból, valamint a kurd területen lévő erbíli Kar finomítóból származó olajtermékeket szállított.
„Az összes ilyen helyszínről induló kamion a Jarubíja-kapu felé tart” – mondta Ahmad Hamdi tartálykocsivezető. „Az al-Valíd átkelő pedig a Doura és Shuaiba finomítóiból érkező szállítmányokat fogadja.”
Az iraki olajügyi minisztérium ingyenes dízelüzemanyagot biztosított a Szíria banyasi kikötőjébe tartó konvojok támogatására.
Baszim Sith Mohammed, a Rabia határátkelő helyettes igazgatója közölte, hogy az első konvoj 70 tartálykocsiból állt, és további szállítmányok érkezésére számítanak. „Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a lehető legtöbb teherautót indítsuk útnak az állami bevételek növelése érdekében” – fogalmazott.
Folyamatossá válhatnak a szállítások
A szállítmányok egy nagyobb erőfeszítés részét képezik, amelynek célja az iraki olajexport fenntartása azt követően, hogy Irán gyakorlatilag lezárta a Hormuzi-szorost. Emiatt Irak kénytelen szárazföldi útvonalon, Szírián keresztül továbbítani az olajat, mielőtt azt európai piacokra szállítanák. Miként az Origón megírtuk, Irak számára az olaj kulcsfontosságú, a bagdadi kormány bevételeinek 90 százalékát adó forrás. Az iráni háború szinte lenullázta az iraki olajexportot, az irakiak szerint viszont tartós geopolitikai stabilitás esetén néhány héten belül napi 3 millió hordó fölé tudnák emelni a termelést.
A több mint egy évtizeden át, a konfliktusok miatt lezárt Rabia–Jarubíja határátkelőt múlt hónapban nyitották meg újra. A hatóságok szerint az útvonal kulcsfontosságú, bár a tengeri szállításnál költségesebb kiegészítő folyosót jelenthet az energiahordozók exportjában.
Bár az olaj szárazföldi, kamionos szállítása lassabb és drágább, mint a tengeri útvonalak használata, mégis működő alternatívát kínál mindaddig, amíg Irán szoros ellenőrzés alatt tartja a Hormuzi-szorost.
Az átkelő ismételt megnyitásával Irak és Szíria stratégiai jelentőségű mentőövként tekint az útvonalra, amely tartós tengeri feszültségek esetén akár át is alakíthatja a térség energiakereskedelmi logisztikáját.