Ómen jelent meg a világ legforgalmasabb tengeri átjárója felett – már nem csak a Hormuzi-szoros miatt kell aggódni

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Hormuzi-szoros hajóforgalmának iráni háború következtében való megbénulása egy másik, onnan félvilágnyira található, szintén kritikus tengeri folyosó sérülékenységére irányította a figyelmet. A Malaka-szoros – amely Indonézia és Malajzia között húzódik, és Szingapúr mellett tereli át a kereskedelmi hajókat Ázsia felé – a globális tengeri áruforgalom több mint egyötödét bonyolítja le, és a világ legforgalmasabb szűk keresztmetszete. Most viszont a Malaka-szoros kapcsán is előállt azzal az egyik érintett ország, mint Irán: a tranzitdíj ötletével.
Vágólapra másolva!

A Malaka-szorost régóta úgynevezett „stratégiai forró pontként” tartják számon. Ez az állítás különösen Kína szemszögéből igaz, amely jelentős mértékben függ az ezen az útvonalon érkező, az iráni háború miatt most jórészt kieső energiaszállításoktól. A figyelem most még inkább ráirányult, miután Irán az amerikai és izraeli katonai csapásokra reagálva gyakorlatilag lezárta a Hormuzi-szorost, az amerikai hadihajók pedig a Perzsa-öböl iráni kikötőit vették blokád alá. Bár a Malaka-szoros nemzetközi szabályok szerint szabadon átjárható, aggodalmat keltett, amikor a napokban egy magas rangú indonéz tisztviselő felvetette az áthaladási díjak bevezetésének lehetőségét.

Oil Tanker ship at  Malacca Strait singapore, malaka
Olajtankerek a Malaka-szorosban, Szingapúr közelében
Fotó: Shutterstock

Mi a jelentősége a Malaka-szorosnak?

Miként korábban az Origón összeállításunkban bemutattuk, a Hormuzi-szoros csak az egyik a világkereskedelem szempontjából fontos tengeri áteresztőpontok sorában - a fontosság alatt ehelyütt azt értjük, hogy a világkereskedelem egésze megérzi, amennyiben a szoros vagy átjáró forgalmában bármilyen okból zavar áll be. A Malaka-szoros is ezek közé tartozik, mely délkelet-ázsiai elhelyezkedésénél fogva alapvető fontosságú a Távol-Keletre tartó szállítmányok esetében, s amelyet éppúgy érint a kalózkodás jelensége, mint a Hormuzi-szoroshoz közel fekvő szomáliai partvidéket.

A térség országaiból érkező hivatalos kormányzati közlések megerősítették, hogy a szoros nyitva marad és díjmentesen használható. Eközben – miként megírtuk – Irán nem csak kacérkodik a hormuzi tranzitdíj bevezetésével, hanem legitim eszköznek használná, melytől úgy tűnik, még a háborút lezárni célzó tárgyalások zűrzavarában sem hajlandó elállni. A malakai eset ugyanakkor rávilágít arra, mennyire érzékeny a globális kereskedelem az egyik legforgalmasabb tengeri folyosó zavaraira – mutatja be összeállításában a Bloomberg. Nézzük, miért van a világkereskedelem szempontjából a Hormuzi-szoroshoz hasonlóan nagy jelentősége a tengeri átjárónak! 

A Malaka-szoros a világ egyik legfontosabb hajózási útvonala, amely összeköti az Indiai-óceán térségét a Dél-kínai-tengerrel és a csendes-óceáni régióval. Mintegy 800 kilométer hosszan húzódik Szumátra és a Maláj-félsziget között, és a Közel-Kelet, valamint Kelet-Ázsia közötti legrövidebb tengeri útvonalat kínálja. Ez teszi nélkülözhetetlenné. 

2025-ben több mint 102 500 hajó haladt át rajta – szemben az előző évi mintegy 94 300-zal – a malajziai tengerészeti hatóság adatai szerint, ezek a számok több mint a kétszeresei a Hormuzi-szoros éves forgalmának.

Az útvonalon rendkívül sokféle áru közlekedik: 

  • nyersolaj, 
  • cseppfolyósított földgáz (LNG), 
  • szén, 
  • pálmaolaj, 
  • vasérc és különféle ipari termékek.

2025 első felében napi átlagban körülbelül 23,2 millió hordó olajat szállítottak a szoroson keresztül az Egyesült Államok Energiaügyi Hivatalának adatai szerint. 

Ez meghaladja a Hormuzi-szoroson ugyanebben az időszakban áthaladó mintegy 20,9 millió hordót, olyan nagy gazdaságokat ellátva, mint Kína, Japán és Dél-Korea.

A szoros legkeskenyebb pontján mindössze 2,7 kilométer széles, ami jól mutatja sérülékenységét a hatalmas forgalom fényében. A szoros fizikai korlátai növelik az ütközések és zátonyra futások kockázatát, különösen a legforgalmasabb szakaszokon. Már kisebb fennakadások is lassíthatják a forgalmat és megemelhetik a szállítási költségeket. A kalózkodás és fegyveres rablás szintén problémát jelent: 2025-ben 108 incidens történt a Malaka-, és a szomszédos Szingapúri-szoros térségében.

Bár Indonézia szigetvilágán keresztül léteznek alternatív útvonalak, ezek kevésbé kedvezőek. A Szunda-szoros egyes részei sekélyek és egy aktív vulkán közelében fekszenek. A Lombok- és Makassar-szorosokon át vezető út pedig jelentősen hosszabb és költségesebb. Például a szaúd-arábiai Rasz Tanura és Japán közötti út több mint kétszeresére nő, amennyiben a Malaka-szoros helyett a hajók ezt az útvonalat választják.

STRAIT OF MALACCA, SINGAPORE-JUNE 2024 - A number of cargo ships sail in the Strait of Malacca on 01, June 2024 in Singapore.
Malajzia is a Malaka-szoros országaihoz tartozik
Fotó: Shutterstock

Ki ellenőrzi a Malaka-szorost?

Miként oldalunkon korábbi cikkünkben bemutattuk, a Hormuzi-szoros körül főként Teherán hozzáállása és a szoros felügyeletével kapcsolatos értelmezése jelent problémát. A Malaka-szoros esetében Indonézia, Malajzia és Szingapúr határolja a szorost, és saját felségvizeik felett gyakorolnak szuverenitást, amelyek akár 12 tengeri mérföldre is kiterjedhetnek partjaiktól az ENSZ tengerjogi egyezménye alapján (1 tengeri mérföld = 1,8 km). 

A három ország 1971-ben hozott létre közös együttműködési keretet a szoros kezelésére.

Ugyanakkor a Malaka-szoros nemzetközi szorosnak minősül, ami biztosítja a hajók és repülőgépek folyamatos, akadálytalan áthaladásának jogát. A parti államok nem függeszthetik fel az áthaladást, és nem vethetnek ki díjat pusztán az átkelésért, bár bizonyos szolgáltatásokért kérhetnek pénzt.

A három ország Thaiföld részvételével szorosan együttműködik a biztonság és a védelem terén, beleértve a kalózkodás elleni fellépést és a közös járőrözést. Bár nincs egyetlen ország sem, amely teljes mértékben ellenőrizné a szorost, földrajzi helyzetük jelentős befolyást biztosít számukra.

2008-ban rejtélyes hajók, óriási teherszállítók bukkantak fel váratlanul Malajzia vizein, a Malaka-szorosban, Szingapúr közelében, és jó ideig ott is maradtak. A világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonalát ellepő kísértethajóktól sokáig féltek a partok mentén élő halászok, és egy ideig azt sem tudta senki, honnan és miért kerültek oda. Ám hamar kiderült: az elhagyatott óriások megjelenéséről a 2007-2008-as nagy gazdasági válság tehetett. A meghökkentő részleteket ebben az összeállításunkban találja.

Ezért nőtt az aggodalom a Malaka-szoros miatt

Úgy tűnik, a Malaka-szoros melletti országok közötti diplomáciai párbeszéd és egyensúly megtartása alapvető fontosságú a szoros körüli nyugalom megőrzésében, legalábbis ezt támasztja alá ennek hiánya. Ugyanis Indonézia pénzügyminisztere, Purbaya Yudhi Sadewa nemrég felvetette – majd gyorsan visszavonta – az áthaladási díjak bevezetésének lehetőségét, miután Irán hasonló lépéseket jelentett be a Hormuzi-szorosban. Az indonéz védelmi minisztérium emellett mérlegeli az Egyesült Államok kérését, amely katonai repülőgépek átrepülését tenné lehetővé az indonéz légtéren keresztül, ami komoly vitákat váltott ki a hadseregen belül is.

Szingapúr gyorsan reagált, hangsúlyozva, hogy a szorosnak nyitottnak és szabadnak kell maradnia a nemzetközi hajózás számára. Malajzia szintén kiemelte a zavartalan áthaladás fontosságát, ami jól tükrözi a parti államok közös érdekét.

A Hormuzi-szoros válsága Thaiföld figyelmét is ismét saját, régóta tervezett projektjére irányította: 

egy közúti és vasúti szárazföldi összeköttetés kiépítésére a déli félszigeten, amely megkerülné a Malaka-szorost. 

Bár ez csökkentené a szállítási időt, megvalósítása logisztikai és pénzügyi szempontból rendkívül nehéz.

Landscape from bird view of Cargo ships entering one of the busiest ports in the world, Singapore.
A távlati képen teherhajók Szingapúr kikötője előtt, a Malaka-szorosból érkezve
Fotó: Shutterstock

Kína is ott van a képben

S akkor még nem beszéltünk Kínáról, mely az egyik leginkább kitett ország a Malaka-szoros jelentette kockázatoknak. Kína a világ legnagyobb kőolajimportőre, és ellátásának jelentős része tengeri úton, ezen a szoroson keresztül érkezik. Ez a függőség arra ösztönözte Pekinget, hogy diverzifikálja szállítási útvonalait – például közép-ázsiai és orosz vezetékek, valamint az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés keretében kiépített alternatív folyosók révén, többek között Mianmar irányába. Ennek ellenére a tengeri útvonalak továbbra is meghatározóak a kínai gazdaság számára.

A kínai vezetés régóta stratégiai sérülékenységként tekint a szorosra egy esetleges konfliktus esetén – ezt gyakran „Malaka-dilemmának” nevezik, a kifejezés a 2000-es évek elején, Hu Csin-tao, korábbi kínai elnök idején terjedt el. A helyzetet tovább bonyolítják a Dél-kínai-tengert érintő területi viták és Kína, valamint az Egyesült Államok közötti stratégiai rivalizálás a térség tengeri befolyásáért.

Délkelet-Ázsia vízi útjait az iráni „árnyékflotta” is használja hajóról hajóra történő olajátrakodásra, hogy megkerülje a szankciókat, és az olaj végül gyakran ázsiai piacokra – köztük Kínába – jut. Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Dan Caine nemrég kijelentette: az amerikai erők „aktívan felkutatják” azokat a hajókat, amelyek Irán támogatására szolgálhatnak, beleértve az iráni olajat szállító egységeket is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!