Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz Eurostat előzetes áprilisi adata szerint az euróövezetben az éves infláció 3 százalékra ugrott a márciusi 2,6 százalékról. A fő ok az iráni háború és az annak köveetezében bekövetkező energiaválság. Az energiaárak éves növekedési üteme 5,1 százalékról 10,9 százalékra emelkedett egy hónap alatt, miközben az energia nélküli infláció 2,2 százalék körül volt. Ez azt jelenti, hogy a mostani gyorsulás jelentős része valóban energiaeredetű, így csak az a kérdés, hogy mennyi ideig maradnak ilyen magas szinten az energiaárak. Mert ez jelentősen befolyásolhatja a hazai inflációt is és ezen keresztül a nyugdíjak értékét is.

Mindeközben Magyarországon a legutóbbi KSH Monitor szerint 2026 márciusában az éves fogyasztóiár-emelkedés 1,8 százalékos volt, tehát a teljes infláció még nem mutat olyan erős nyomást, mint az euróövezeti áprilisi adat. Ugyanakkor a KSH januári részletezése már mutatta, hogy a háztartási energia ára 6,2 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázé 13 százalékkal volt magasabb az előző év azonos hónapjánál.
Mindezen okok miatt, elmondható, hogy már alapesetbne is a várnál nagyobb inflációval számolhatunk idén. Amennyiben az olaj- és gázárak nem emelkednek tovább, az energiahatás néhány negyedéven belül kifuthat, de addig felfelé húzhatja az inflációt. Az MNB márciusi kommunikációja szerint az energiaár-emelkedés lassítja Magyarország exportpiacainak növekedését, és
- az infláció 2026-ban átlagosan 3,8 százalékra nőhet,
- 2027-ben pedig 3,7 százalékos lehet.
Az Európai Bizottság Magyarországra vonatkozó előrejelzése valamivel enyhébb: 3,6 százalékos inflációt vár 2026-ra, 3,5 százalékot 2027-re, de külön kiemeli, hogy az inflációs nyomás továbbra is erős, és az árszabályozások megszűnése után, ennél jelentősebb drágulás is bekövetkezhet.
Ugyanakkor, ha nem ezzel a legkedvezőbb forgatókönyvvel számolunk, vagyis ha az energiaár-emelkedés tartós marad, akkor nemcsak a rezsi és az üzemanyag drágulhat, hanem a vállalatok is továbbháríthatják a költségeiket. Ez pedig másodkörös hatásokat okozhat: drágább szállítás, élelmiszer, iparcikk, szolgáltatás, és erősebb bérkövetelések.
Így alakulhatnak a nyugdíjak az infláció tükrében
A 2026. januári nyugdíjemelés hivatalosan 3,6 százalékos volt. A kormányrendelet szerint ezzel emelték többek között az öregségi, özvegyi, szülői nyugdíjat és az árvaellátást is.
A nyugdíjaknál a kulcskérdés az lesz, hogy a 2026-os tényleges infláció meghaladja-e ezt a 3,6 százalékos januári emelést. A nyugdíjtörvény alapján, ha az éves várható infláció magasabb a januári emelésnél, novemberben kiegészítő nyugdíjemelést vagy egyösszegű különbözetet kell fizetni január 1-jéig visszamenőleg. A szabály azt is kimondja, hogy a nyugdíjas fogyasztóiár-indexet kell figyelembe venni, ha az magasabb. Márpedig mint jeleztük, az MNB már most magasabb, 3,8 százalékos inflációra számít éves szinten, úgy, hogy nem számolt a rezsivédelem és az árstopok esetleges megszüntetésével.
Tehát amennyiben az eredetilg tervezett 3,6 százalék körül marad az infláció, úgy az idei januári emelés nagyjából fedezi az inflációt. Ha az MNB által várt 3,8 százalékos pézromlás következik be, úgy kismértékű novemberi kompenzáció jöhet. Abban az esetben, ha a kockázatosabb forgatókönyv valosul meg, úgy 4,5–5 százalék vagy akár nagyobb infláció is jöhet, ami viszont érezhetőbb reálérték-vesztést okozna év közben a nyugdíjakban, amit azonban a jelenlegi jogszabályok szerint nagyobb visszamenőleges korrekcióval kompenzálhat az állam novemberben.
Idén egyébként a 3,6 százalékos év eleji emelés mellett, az év második hónapjában érkezett a 13. havi nyugdíj, valamint a kormány döntése értelmében a 14. havi járadék első negyede is. 2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, a nyugdíjak összege pedig közel megduplázódott.