Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz egyetemi ponthatárok kihirdetésével még nem ér véget az izgalom a felvételizők és szüleik számára. Azoknak a diákoknak, akik másik településen kezdik meg tanulmányaikat, rövid időn belül lakhatást kell találniuk, miközben ebben az időszakban jelentősen megélénkül a kereslet az egyetemvárosok albérletpiacán. A hallgatók többféle lehetőség közül választhatnak: bérelhetnek külön szobát, garzonlakást, vagy többen összefogva közösen is kivehetnek egy nagyobb ingatlant. A döntést azonban nemcsak a havi bérleti díj, hanem a rezsiköltség, az elhelyezkedés, a közlekedés és a szerződés feltételei is befolyásolják.

Lapunk Balogh Lászlót, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét kérdezte arról, hogyan alakultak az albérletárak az elmúlt időszakban, milyen hatással volt az Otthon Start program a bérlakáspiacra, illetve mire érdemes különösen figyelniük azoknak, akik most kezdenek ingatlant keresni.
Az Otthon Start miatt mérséklődött a kereslet
Balogh László szerint a ponthatárok kihirdetése hagyományosan elindítja az albérletszezont, az idei roham azonban várhatóan elmarad a korábbi években tapasztalttól.
Már 2025 nyarán is mérséklődött a kereslet, miután az Otthon Start program hatására sokan a bérlés helyett inkább a lakásvásárlást választották.
A szakértő lapunknak adott válaszait az Ingatlan.com legfrissebb adatai is alátámasztják. Májusban 11, júniusban pedig 5 százalékkal kevesebb érdeklődést mértek a kiadó lakások iránt, mint egy évvel korábban. Július első felében 75 ezer telefonos érdeklődés érkezett a hirdetésekre, ami éves szinten 4 százalékos visszaesést és az elmúlt öt év legalacsonyabb július eleji értékét jelenti.
A felvételt nyert diákok és szüleik jellemzően már a ponthatárok kihirdetését követő napon elkezdik keresni a kiadó ingatlanokat. Ilyenkor azonban nemcsak a kereslet, hanem a kínálat is élénkül, mivel a tulajdonosok tudják, hogy ebben az időszakban gyorsabban találhatnak bérlőt. Újabb hullámra augusztus közepén lehet számítani, amikor kiderül, kik kaptak kollégiumi férőhelyet.
Mennyi az annyi egy albérletért?
Bár az albérletek iránti érdeklődés ötéves mélypontra került, az árak csak kismértékben csökkentek. Budapesten egy kiadó lakás átlagos havi díja a tavaly júliusi 270 ezer forintról idén július közepére 260 ezer forintra mérséklődött. Debrecen árszintje már alig marad el a fővárosétól.
A szakértő szerint a bérleti díjak már a megfizethetőség határát súrolják, viszont legolcsóbb és a legdrágább albérletek közti árolló meglehetősen szűk.
Budapesten alig akad olyan kerület, ahol 200 ezer forint alatt lehet megfelelő lakást találni, miközben a legdrágább városrészekben már nehéz 300–350 ezer forint felett bérbe adni egy ingatlant.
A legolcsóbb egyetemvárosokban 120–130 ezer, Győrben, Székesfehérváron, Veszprémben, Debrecenben és Szegeden pedig mintegy 200 ezer forint körül alakul az átlagos havi bérleti díj. Komolyabb alkura kevés az esély, mert a tulajdonosok jellemzően eleve a piaci viszonyokhoz igazítják az árat.
Ha egy lakás hosszabb ideig üresen áll, az elmaradt bevétel mellett a közös költséget és a rezsit is a tulajdonos fizeti, ezért inkább fokozatosan csökkenti az árat.
A túlzott alkudozás ráadásul már a kapcsolat elején bizalmatlanságot kelthet a bérbeadóban.

Már egy garzonért is jelentős összegeket kérnek el
Egy egyetemista számára általában a szobabérlés a legolcsóbb megoldás, bár egy kisebb garzon ára sem feltétlenül sokkal magasabb. Budapesten már egy 10–20 négyzetméteres garzonért is legalább 100–130 ezer forintot kérhetnek havonta. A főváros IV. kerületében átlagosan 80 ezer forintért lehet szobát bérelni, míg Kaposváron 40 ezer, Nyíregyházán és Egerben pedig 50 ezer forint körül alakulnak az árak. Több diáknak egy nagyobb lakás közös bérlése is kedvező lehet, mert az egy főre jutó költség így jelentősen csökkenhet.
A közösségi médiában sok a csaló – vigyázni kell az ajánlatokkal
Balogh László arra is figyelmeztetett, hogy az albérletkeresők lehetőleg ellenőrzött hirdetési felületeket használjanak, mivel a közösségi médiában könnyebben megjelenhetnek csaló ajánlatok.
Gyanúra adhat okot, ha egy hirdetés feltűnően olcsó, vagy a bérlőt azonnali döntésre és fizetésre sürgetik.
Albérlet kiválasztásakor és a szerződés megkötése előtt érdemes:
- ellenőrizni a lakás tulajdoni lapját;
- meggyőződni a bérbeadó személyazonosságáról;
- mindkét fél valós adatait rögzíteni a szerződésben;
- előre tisztázni a bérleti díj fizetésének módját és határidejét;
- pontosan meghatározni a rezsi és a közös költség elszámolását;
- rögzíteni a kaució összegét és visszafizetésének feltételeit;
- tisztázni, hogy a tulajdonos mikor és milyen feltételekkel léphet be a lakásba;
- kerülni az előre történő fizetést, ha a lakást még nem tekintették meg
A későbbi viták jelentős része elkerülhető, ha ezeket a kérdéseket már a beköltözés előtt rendezi a bérlő és a bérbeadó.

