Bezárja diósgyőri gyárát a Nestlé

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az év végén leállítja a termelést diósgyőri üzemében a Nestlé a szezonális csokoládéfigurák iránti kereslet visszaesése miatt. A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a népszerű termékek nem tűnnek el a boltokból: gyártásukat a jövőben egy külső partner veszi át, miközben a cég új befektetőt keres az üzem működtetésére és igyekszik megőrizni a dolgozók munkahelyeit.
Vágólapra másolva!

A szezonális édességek iránti kereslet visszaesése miatt az év végén befejezi a termékek előállítását a Nestlé diósgyőri üzemében, erősítette meg a Nestlé Hungária pénteken az MTI információit. Közölték, hogy a dolgozói érdekképviseleteket július elején tájékoztatták a döntésről. A diósgyőri gyár kizárólag üreges csokoládéfigurákat készít, amelyek a világ számos országába jutnak el. Hozzátették, hogy a termékcsoport iránti kereslet az utóbbi időszakban visszaesett, emiatt a diósgyőri üzem kibocsátása jelentősen csökkent. A gyáregység a Nestlé Hungária Kft. árbevételének kevesebb mint 3 százalékát, hazai gyártási volumenének pedig 0,4 százalékát adja.

Bezárja Diósgyőri üzemét a Nestlé
Bezárja diósgyőri üzemét a Nestlé. Fotó: 123rf.com (illusztráció)

A termelés leállításának előkészítésével párhuzamosan a Nestlé tárgyalásokat kezdeményezett a gyár értékesítéséről és jövőbeni működtetéséről.

A vállalat célja, hogy a lehető legtöbb munkavállaló számára munkalehetőséget biztosítson, ezért az üzemet olyan befektetőnek adja át, aki folytatni kívánja az édességgyártást. Az előrehaladott tárgyalások eredményéről a Nestlé későbbi időpontban ad tájékoztatást 

- írták.

Bezárja diósgyőri üzemét a Nestlé, de ott gyártott termékeik nem szűnnek meg

Jelezték, a Nestlé üreges csokoládéfigurái továbbra is elérhetők maradnak a fogyasztók számára, de azokat a jövőben a Nestlétől független gyártó állítja elő, a vállalat szigorú minőségi előírásainak megfelelően. Hozzátették, hogy a Nestlé szerencsi és büki gyára továbbra is dinamikusan fejlődik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!