Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSúlyos tűzvédelmi hiányosságok miatt teljes működési tiltást rendelt el a hatóság a Semcorp debreceni üzemében. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal azonnali hatállyal megtiltott minden tevékenységet a kínai vállalat teljes telephelyén, és hárommillió forintos tűzvédelmi bírságot is kiszabott.

Fotó: Semcorp Hungary
Semcorp-ügy: egyre nagyobb a feszültség Debrecen és a gyár között
Az ügynek már komoly előzménye volt. Korábban Papp László (Debrecen polgármestere) arról beszélt, hogy a Semcorp elvesztette az önkormányzat bizalmát, ezért távozásra szólította fel a céget.
A városvezető akkor azt közölte, hogy Debrecen a jövőben nem támogatja a vállalat további fejlesztéseit, miután a hatóságok környezetszennyezést állapítottak meg a Semcorp debreceni telephelyén. A mostani döntés azonban már nem környezetvédelmi, hanem tűzvédelmi okok miatt született.
Már nemcsak a gyártást állították le
A gyár működését június 24-én már felfüggesztették, de az a döntés nem vonatkozott minden tevékenységre: például karbantartást még végezhettek a telephelyen.
A tűzvédelmi hatóság mostani határozata ennél jóval szigorúbb, mert már a gyártáson túl az üzemeltetést, a takarítást és a tárolást is megtiltja.
A tűzoltó berendezéssel is gond volt
A hatósági ellenőrzések szerint több olyan szabálytalanságot találtak, amelyek miatt nem garantált a személy- és vagyonbiztonság. Üzemképtelen volt a beépített tűzoltó berendezés működését biztosító szivattyú, gond volt egyes érzékelők környezetében, és a habbal oltó sprinklerberendezés vízellátása sem volt folyamatosan biztosított.
A tiltás addig marad érvényben, amíg a telephelyen működő habbal oltó tűzoltó berendezés folyamatos és üzemszerű működését nem garantálják – írja a HAON.