Meglepetést okozott az infláció, tíz éve nem látott adatot közöltek

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A vártnál kedvezőbben alakult az infláció júliusban: a fogyasztói árak éves szinten mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek, júniushoz képest pedig 0,1 százalékkal csökkentek. A KSH friss inflációs adatai szerint a lassulásban jelentős szerepet játszott az energia és számos élelmiszer árának visszaesése, miközben a szolgáltatások továbbra is látványosan drágultak.
Vágólapra másolva!

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, júniushoz képest pedig 0,1 százalékkal csökkentek. Az adat kedvezőbb az elemzői várakozásoknál, a szakértők ugyanis 1,5 százalékos éves inflációra számítottak - közölte a KSH.

infláció
Infláció: a várakozásoknál kedvezőbb adatok érkeztek - Illusztráció - Fotó: Unsplash

Az infláció ezzel tovább lassult: júniusban 1,7, májusban 1,8, áprilisban pedig 2,1 százalékos éves drágulást mértek.

Nagyot csökkent az energia ára

A lassulásban jelentős szerepet játszott a háztartási energia árcsökkenése. Egy év alatt átlagosan 4,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni érte, ezen belül a vezetékes gáz ára 10,9 százalékkal esett. Júniushoz képest a háztartási energia 0,9 százalékkal lett olcsóbb.

Az éves maginfláció 2,0-ról 1,9 százalékra mérséklődött, míg a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított infláció 1,4-ről 0,8 százalékra lassult.

Az élelmiszerek ára éves összevetésben 1,1 százalékkal csökkent. Jelentősen olcsóbb lett többek között a húskonzerv, a vaj és vajkrém, a sertéshús, a friss gyümölcs, a sajt és a friss zöldség. 

Júniushoz képest az élelmiszerek átlagosan 1 százalékkal kerültek kevesebbe, különösen a burgonya, a friss zöldségek és a gyümölcsök ára esett.

A szolgáltatások továbbra is erősen drágulnak

Miközben több termékcsoportban csökkentek az árak, a szolgáltatások éves szinten 4,7 százalékkal drágultak. A színházjegyek ára 17,6, a teherszállításé 13,5, a postai szolgáltatásoké 9,6 százalékkal emelkedett.

 A külföldi üdülés 7,1, a telefon- és internetszolgáltatások 7,0, az egészségügyi szolgáltatások pedig 6,1 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban.

Havi összevetésben is a szolgáltatásoknál volt jelentős drágulás: átlagosan 1,6 százalékkal emelkedtek az árak, a külföldi üdülés 9,2, a belföldi üdülés 6,2 százalékkal drágult.

A tartós fogyasztási cikkek éves szinten 1,8 százalékkal, a szeszes italok és dohányáruk 2,9 százalékkal kerültek többe. A járműüzemanyagok ára ugyanakkor éves alapon 0,1, júniushoz képest pedig 1,3 százalékkal mérséklődött.

A miniszterelnök is reagált az inflációs adatra

Bejegyzést tett közzé Magyar Péter a Facebook-oldalán, amelyben azt írja, hogy tíz éve nem látott szintre csökkent az infláció.

Az erősödő forintnak is köszönhetően alig 1,2 százalékkal nőttek tavaly júliushoz képest az árak - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve, hogy hosszú idő után először csökkent az élelmiszerek ára.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!