Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA budapesti ingatlanpiac most különösen érdekes képet mutat: miközben az összes használt lakást nézve nem látható komoly áresés, a panellakások ára már hónapok óta lefelé tart. A panelek négyzetméterára februárban érte el a csúcsot, azóta pedig lassú, de folyamatos csökkenés figyelhető meg.

Júliusra a panellakások átlagos négyzetméterára több mint 8 százalékkal került a februári szint alá. A visszaesés ráadásul nem egyetlen hónap kiugró eredménye, hanem hónapok óta tartó folyamat.
Egészen más a helyzet a téglalakásoknál. Ezek ára a tavaszi hónapokhoz képest tovább emelkedett, és júliusban elérte az idei legmagasabb átlagos négyzetméterárat.
Ennek következtében ismét jelentősen szétnyílt az olló a két ingatlantípus között. Tavasszal a panellakások átlagos négyzetméterára mindössze 11 százalékkal maradt el a téglalakásokétól. Júliusra azonban a különbség már megközelítette a 21 százalékot, vagyis gyakorlatilag visszatért az év elején látott szintre.
A teljes ingatlanpiac még nem mutatja a panelárak esését
Elsőre meglepő lehet, hogy miközben a panelek ára hónapok óta csökken, a budapesti használt lakások teljes piacán ez alig látható. A használt lakások átlagos négyzetméterára összességében stabil maradt, tavaszról nyárra még körülbelül 1 százalékkal emelkedett is.
Ennek elsősorban az az oka, hogy a budapesti használt lakáspiac mintegy négyötödét a téglalakások adják. Így a téglalakások drágulása bőven ellensúlyozza a kisebb súlyú panelszegmens visszaesését. Vagyis a teljes piac átlagos adatai mögött két, egymással ellentétes folyamat zajlik.
„A panel ingatlan a leggyorsabban reagál a kereslet változására, mert itt a legnagyobb az első lakásvásárlók és a befektetők súlya, és ez a réteg lett most óvatosabb. A téglalakások keresletét szélesebb vevőkör adja, ezért az stabilabb” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A változás a vevők és az eladók helyzetére is hatással van. A panelt keresők számára kedvezőbbé vált a helyzet, hiszen az árak csökkenése mellett az alku lehetősége is nagyobb lehet. Az eladóknak viszont egyre fontosabb a reális árazás: a túlárazott lakások iránt várhatóan kevésbé lesz érdeklődés.
A téglalakások tulajdonosai egyelőre stabilabb piaccal számolhatnak, hiszen ebben a szegmensben nem látható az a visszaesés, amely a paneleknél már hónapok óta tart.
Szegő Péter szerint a következő időszak egyik fontos kérdése az lesz, hogy megáll-e a panellakások árának csökkenése. Ha igen, az a teljes ingatlanpiac stabilizálódásának egyik jele lehet. Ha viszont folytatódik az áresés, az a lakáspiac lassulásának elmélyülésére utalhat.